Kedvenceink a héten: Egy hihetetlen bűntény története

Olvasási idő kb. 4 perc

Egy lebilincselő sorozat. Egy gyönyörű hazai kastély. És csodálatos szomszédunk. Sorozatunkban arról mesélünk, milyen hétköznapi apróságok tettek minket boldoggá ezen a héten.

Ezen a héten Zsófit a Hihetetlen című sorozat szippantotta be, Réka ellátogatott a megújult Nádasdy-kastélyba, Enikő pedig elmondja, miért érdemes Szlovéniába utazni. 

Hihetetlen

Mózes Zsófi

Annak ellenére, hogy a sorozat címe Hihetetlen, a történet sajnos teljesen hihető. Az Unbelievable egy Pulitzer-díjas újságcikk alapján készült, a sorozat az eseményekhez hűen adja vissza a történteket. 2008-at írunk, amikor egy rendezetlen családi háttérből származó, több nevelőszülőt megjárt kamasz lányt megerőszakolnak. A tragédia után Marie-t többször is kihallgatják. A lány a sokadik vallomásában ellentmondásokba keveredik önmagával, ami elbizonytalanítja a rendőröket, hogy valóban megtörtént-e az erőszak.

Három évvel később egy újabb nemierőszak-ügyben kezd nyomozni a rendőrség. Az eset egy másik államban történt, de a részletei ijesztő hasonlóságot mutatnak a Marie-val történtekkel. Az ügy egy nőkből álló nyomozópároshoz kerül, akik számára egyre világosabbá válik, hogy egy megfontolt szexuális ragadozóval állnak szemben. A nyomozás alkotja a sorozat fő szálát, az áldozatok száma pedig tovább nő. Az erőszakot elszenvedett nőkben látszólag semmi közös nincs, különböző életkorúak, eltérő háttérrel rendelkeznek, gyakorlatilag semmilyen hasonlóságot nem mutatnak egymással azon kívül, hogy a támadás idején egyedül voltak otthon.

A téma kényes, a sorozat viszont megúszta a hatásvadász horrorisztikus jeleneteket. Tökéletes képet fest arról, hogy mennyi minden múlik a nyomozók áldozatokhoz való hozzáállásán és az irántuk tanúsított empátián, rávilágít a rendszer hibáira és hiányosságaira. Teszi mindezt olyan természetességgel, ami elhiteti az emberrel, hogy ha felismerjük a problémát, akkor előbb-utóbb eljön majd az az idő, amikor a túlélők rendszerabúzus és áldozathibáztatás nélkül küzdhetnek meg a traumáikkal.

A szerelmek és legendák kastélya 2.0

Fejes Réka

Majdnem pontosan négy éve jártam először a Nádasdy-kastélyban. Már akkor is úgy gondoltam, hogy ugyan nem a legnagyobb, mégis a legszebb magyar kastély égbeszökő, ezüst tornyocskáival és buja parkjával, pedig odabent többnyire üres termek várták a látogatókat, csak egyik-másik szobába kerültek korhű bútorok. Talán a pénztáros, talán egy kósza teremőr árulta el, hogy nincs pénz többre. Emlékszem, hogy ennél csak azt sajnáltam jobban, hogy az emberek alig ismerik ezt a csodálatos helyet. 

Nem sokkal később arról olvastam, hogy bezárt a kastély. Féltem, hogy végleg, pedig csak felújították. A több évig tartó munkálatok után idén nyáron végre ismét megnyitották a látogatók előtt, és nem volt kérdés, hogy az anyukámmal együtt töltendő hétvégén Nádasdladányba utazunk, hogy megnézzük, hogy fest az épület. Legnagyobb megdöbbenésünkre az újranyitás olyan jól sikerült, hogy alig találtunk parkolóhelyet az udvaron. A termek megteltek látogatókkal, akik hűségesen követték az óránként tárlatvezetést tartó idegenvezetőket. 


A felújítás szuperül sikerült! A korabeli bútorok hiányát leleményesen oldották meg: hasonló stílusú bútorokat és tapétákat készítettek, mint amik fénykorában a kastélyt díszítették, így az összhatás nemcsak autentikus, hanem interaktív is lett, hiszen nyugodtan lehuppanhatunk bármelyik fotelbe, ha elfáradtunk a nézelődésben, mi több, az ebédlőben megeszegethetjük a büfében vásárolt (nem mellesleg isteni finom) süteményt. 

A termeket élvezet végigjárni, amiben az interaktív vetítések is segítenek. Belőlük kiderül például, hogy mi volt a komorna vagy a nevelőnő dolga, hogy miért nevezték Báthori Erzsébetet vérgrófnőnek, és hogy ki a Nádasdyak legutolsó élő leszármazottja. A látogatás simán lehet egész napos program, és akkor még nem is beszéltem arról, hogy mennyi lehetőséget rejt az óriási park!

Szlovénia

Dávid Enikő

Ahogy az elmúlt napokban ismerősökkel beszélgettem a szlovéniai nyaralásomról, meglepődtem, mennyire kevesen ismerik igazán ezt a szomszédos gyöngyszemet. Sokaknak csupán tranzitország a horvát vagy olasz tengerpart felé, holott csodálatos nyaralásokat, teleléseket vagy csupán hosszú hétvégéket tölthetünk el mindössze néhány órányi autókázásra. Amellett, hogy Szlovénia közel van, relatíve kis ország, így nincsenek igazán nagy távolságok.

Ha valaki szereti szépen akkurátusan megnézni a legfontosabb turisztikai látnivalókat, egy kellemes körutazás során is bejárhatja őket. Mégis, szerintem érdemesebb annak mentén tervezni, hogy személy szerint milyen időtöltés érdekel bennünket, és szuper élményekkel fogunk hazatérni. A történelmi emlékek rajongóinak igazi ékszerdoboz: több mint 500 vár és kastély található itt, ezek körül pedig számos városka és óváros, épületek és hidak, melyek hűen őrzik régi korok lenyomatát, és akár céltalan bóklászás során is lenyűgöznek. A vármúzeumok ritkán vitrinszagúak: leginkább interaktív és emberközeli kiállításokkal találkozhatunk. Nem csupán felnőtteknek, de gyerekeknek is izgalmas időutazás.

Enikőék a csodás Szlovéniában nyaraltak
Fotó: Dávid Enikő

A Triglav Nemzeti Park a Júliai-Alpokat foglalja magába: fantasztikus túraútvonalain szurdokok, hamisítatlan alpesi tájak, hegyi patakok és gyors folyók aktív programok tucatjait jelentik a természetszeretőknek. A Bledi-tó és a Bohinj-tó szépsége párját ritkítja. Másik híres természeti tája a Karsztvidék névre hallgat: barlangrendszerek, cseppkőbarlangok, sziklába épített várak kínálnak örök élményeket.

Végül, de nem utolsósorban a tengerpartról is szót ejtenék: alig ötven kilométer, négy nagyobb városka alkotja, de ezek önmagukban is igen hangulatos települések. Messze nincs olyan turistaözön, mint a felkapott adriai üdülőhelyeken, a békésebb nyaralásra vágyóknak ideális. Napestig sorolhatnám még a vonzerő további részeit: a vendégszerető helyieket, a gasztronómiát, a környezettudatosságot, a tisztaságot, a kutyabarátságot. Bárhová és bármikor utazunk ebbe az országba, nem fogunk csalódni. Annyit mondanék: sLOVEnia.

Ha érdekel, hogy mik voltak az előző heti kedvenceink, olvasd el ezt a cikkünket is!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Fejes Réka
Fejes Réka
Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Dávid Enikő
Dávid Enikő
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?