Egy tanulságos olvasmány. Egy árnyas Balaton-parti ösvény. És egy nyári hobbi. Sorozatunkban arról mesélünk, hogy milyen hétköznapi apróságok tettek minket boldoggá ezen a héten.
Barbit egy nemrég megjelent könyv szippantotta be, Fenyvesi Zsófi a Balaton rejtett tájain barangolt, Mózes Zsófi pedig balkonkertésszé avanzsált élete első paradicsompalántáival.
Dobray Sarolta: Üvegfal
Balázs Barbi
Az elmúlt években mintha a korábbinál jóval többször hallanánk bántalmazó kapcsolatokról. Na nem azért, mert egyre több ilyen volna, hanem azért, mert egyre többen merik felvállalni, hogy ilyen helyzetbe kerültek. Szerencsére – bár még mindig nagyon sokan félnek segítséget kérni, egyre nagyobb azoknak a köre, akik mernek vészjelzést adni, és szerencsére azoké is, akik készek meghallgatni a bántalmazottat és hitelt adni a szavainak akkor is, ha esetleg befolyásos, közismert vagy közkedvelt alak dől így le a piedesztálról.
Az egyenlőtlen dinamikájú kapcsolatokról az utóbbi időben olyan sokat hallani, hogy az egyszerű történetmesélés keretein belül nehéz újat mutatni róla: még akik nem is éltek ilyenben, sokat tudnak róla, hogyan szűkül egyre a kör, hogyan lesz a diszkrét korlátozásokból szigorú elszigetelés és az indulatos szavakból tettlegesség.
A múlt héten mégis a kezembe került egy könyv, ami új szempontokat adott a téma megértéséhez. Dobray Sarolta Üvegfal című írásának különlegessége, hogy nem bántalmazóról és bántalmazottról ír, hanem két sérült ember kapcsolatát mutatja be úgy, hogy abban mindkét fél belső történéseinek egyaránt teret enged, és szinte soronként, gondolatonként felelteti egymással a pár tagjainak gondolatait. Hihetetlenül érdekes látni, mennyire eltérő olvasata lehet a két félnek ugyanarról a történésről, és az is, hogy az esetek nagy részében nehéz megmondani, melyik a pontos vajon.
Hogy mi kerekedik ki abból, ha nemcsak azt éljük át, ami az alárendelt félnek fáj, hanem azt is megértjük, hogy mi az, ami az agresszort vezérli? Szerencsére nem az, hogy felmentjük vagy mentséget keresünk a bántalmazó számára. A bántalmazó kapcsolat dinamikájának és a bántalmazó fél motivációinak megértése inkább felvértez, hogy hamarabb észrevegyük a jeleket, hogy időben léphessünk, ha kapcsolatunkban nem kiegyenlítettek az erőviszonyok, és élesen mutat rá arra is, hogyan teheti tönkre egy ember életét az, ha gyerekkorában nem szerették a szülei. Az Üvegfal nem vidám, inkább tanulságos olvasmány, a héten mégis kedvencem lett, olyannyira, hogy ebben a cikkben a szerzővel is beszélgettem róla.
Járni tanulunk a tanösvényen
Fenyvesi Zsófi
Ha a Balatonra gondolunk, a strandok, szórakozóhelyek jutnak először eszünkbe. A túrázási lehetőségeket talán fel sem mérjük. Pedig nem csak az északi parton vagy a Kis-Balaton világában találunk gyönyörű tájakat, sűrű erdőket, ritka állatfajokat.
A Töreki tanösvény és környéke majdnem harminc éve védett természeti terület, amely a Cinege-patakot és az abból felduzzasztott számtalan tavat követi végig. Kisgyerekekkel, idősekkel is végigjárható 10 km-es túra, ami még nekünk, betegségekből és balesetekből lábadozóknak is sikerült. Hangulatos, igazi világból kiszakadós élmény nevetségesen közel a belvároshoz, mégis évezredekre tőle. Ez az idei első természetjáró sikerélményünk, ami nem is lehetett volna zöldebb és ragyogóbb.
Biztos, hogy visszatérünk majd a madárgyűrűzésre, addig pedig elsétálunk az ösvény végétől a közeli Dharma Lómenhelyre. Csak mert – végre – megtehetjük.
Paradicsombébik
Mózes Zsófi
Ha választanom kellene valakit a szerkesztőségből, akivel első blikkre leginkább ellentétei vagyunk egymásnak, Réka lenne az. És nem csak a romantikát idéző pasztellszínei és a végtelenül aranyos személyisége miatt. Réka az, akinek olyan erkélye van, amilyen nekem még sosem volt. Szebbnél szebb rózsák, extrábbnál extrább virágok, citrom, eper, málna és oregánó – amit csak el tudtok képzelni.
Na hát ezzel szemben én nagyjából három évvel ezelőttig egyáltalán nem használtam az erkélyemet, és amikor elkezdtem, akkor is szigorúan rendeltetésszerűen, csak meleg nyári estéken, borozni ültem ki. Aztán tavaly tavasszal valami megváltozott, névnapomra kaptam egy kis cserepest. Nem igényelt túl sok törődést, mégsem bírta pár hétnél tovább, úgyhogy maradtam a vágott virágnál. Egészen az idei nyárig, amikor is több véletlenszerű fordulatnak köszönhetően végül öt tő paradicsompalánta kötött ki nálam, bennem meg beindult egy furcsa ösztön (vagy egyszerűen csak megöregedtem, de legyen inkább az ösztön).
Az öt paradicsomom, köszöni szépen, hónapok óta jól van, futnak fel a karójukra, amiből direkt olyat vettem, amire nem kell kötözni. Én pedig kacsolok, locsolok és műtrágyázok. És hogy elindultam-e a Réka-féle úton? Valószínűleg még nem. De az biztos, hogy idén nyáron rengeteg paradicsomot fogunk enni.
Ha érdekelnek heti kedvenceink, nézz bele előző cikkeinkbe is!
