Középkori katonák piszkos trükkjei: dögszagtól álruháig bevetettek mindent

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A középkori katonák rafkósabbak voltak, mint hinnénk: álruhába bújtak, megfutamodást színleltek, vagy ha éppen arra volt szükség, dögszagot árasztottak. Úgy tűnik, már akkor is ismerhették az elvet: szerelemben és háborúban mindent lehet!

A trójai faló mítosza még jócskán a középkor előttről, az i. e. 8. századból maradt fenn, de már az is komoly harctéri leleményességről árulkodik. A fából készült, tetemes méretű, lovat formázó tákolmány a történet szerint egy tíz éve tartó katonai viszálykodásnak a végére tett pontot. Amikor a görögök és a trójaiak már végképp nem jutottak egymással dűlőre, a fából készült lószoborba rejtőzött görög katonák Odüsszeusz által kieszelt trükkje végül csak eldöntötte a küzdelmet.

Többet ésszel, mint erővel, tartotta az okos katona

Hajlamosak vagyunk elődeinket karót nyelt, önmagukat és nagyjából mindent véresen komolyan vevő erkölcscsőszökként látni lelki szemeink előtt. Nem is csoda, hiszen történelemórán és a mozivásznon is leginkább idealizált hősökről hallunk, akiket ezért makulátlan jellemeknek képzelünk. És persze nyilván azok is voltak, s az, hogy irhájuk mentése érdekében

Idézőjel ikon

néha kicsit áthágták a fair play szabályait, az az életükért küzdve bocsánatos bűn.

Pedig a középkori harcosok sem voltak szívbajosak jól kifundált és vagány kunsztokat bevetni, még ha azok néha alulról is súrolták a csupa nagybetűvel írandó tisztesség szabályait.

Rafináltabbak voltak a katonák az életük mentése érdekében, mint gondoljuk
Fotó: Lorado / Getty Images Hungary

Mivel azonban a ravasz praktikák életeket mentettek, melyeknek az értéke, ha máshogy is mint ma, de a harctéren is megvolt, a katonák gyomra valamivel rugalmasabban vette be a becsület rovására menő kiskapuzásokat a harcmezőn. Ráadásul, jó eséllyel az ellenfél is féltette saját életét, ezért valahol legbelül mindenki tudomásul vette, hogy ezek a piszkos kis trükkök bizony benne vannak a pakliban.

Rafinált katonaélet

A 10. századi Sylloge Tacticorum egy bizánci katonai taktikai kézikönyv, mely a hagyományos támadási és hatékony védekezési tippeken kívül ravasz taktikai tanácsokat is ad az ellenség harcképtelenné tételére. Például:

  • Pestissel való  megfertőzés: a praktikus tanács és gonosz terv lényege pestisjárványt kirobbantani az ellenséges táborban. Ehhez nincs is másra szükség az ezeréves praktika szerint, mint egy békát egy viperával összezárni légmentesen. Amikor a két állat megdöglött, tetemük darálékát előbb vízben fel kellett forralni, majd belesütni az ellenség táborának szánt kenyérbe. Ha sikerült megetetni az ellenséget, nyert ügyük volt, s még azt az áldozatot sem sajnálták, hogy a kenyeret készítők bizony ugyancsak elkapták a halálos kórt.
  • Mérgezett italok: a hasznos harcászati disznóságok okos tárháza több módszert is közöl például az ellenség mérgezett borral való kiiktatására és a vízellátás szabotálására. A mirtuszhal, a disznózsír vagy a trágya is alkalmas e célra, ha a vízkészletbe juttatják, ígéri az írás.
  • Termésutánpótlás ellehetetlenítése: egy olyan pofon egyszerű módszer, mint a konyhasó szántása a földbe, legalább egy szezonra megakadályozza a termőföld használatát. A fa gyökereihez bújtatott bab héja vagy a gyökérbe oltott rájaméreg pedig azért "nagyszerű", mert a legtöbb fa kiszárad tőle, és így hoppon marad az éhes ellenség.
  • Lovak kiiktatása: a bizánci katonai kézikönyv továbbá azt is vallja, a tengeri teknős epéje hatékony lóméreg. De ha nem kell a szegény párát végleg likvidálni, elég csak elűzni, arra is van javaslata. Végy egy köpőcső céljának megfelelő kis csövet, tanácsolja a harcászati szakkönyv. Tartsd magadnál kutyatej nedvével. Ha elhalad melletted az ellenség lova, fújj belőle az állat  orrlyukába a cső segítségével, s a ló azonnal menekülőre fogja majd.

Ezeket a trükköket is simán bevetették a katonák a túlélés érdekében

  • A meglepetés ereje: meglepetést sokféleképpen lehet okozni valakinek, de hogy az egyik leghatásosabb módja ennek, ha alvó emberre támad valaki, az majdnem biztos. Az 1300-as évek legelején egy ilyen esetről számolnak be például a krónikák, amikor a flamandok az éjszaka közepén ütöttek rajta a gyanútlanul szundikáló franciákra, és közülük több százat mészároltak le, akik már soha többé ne ébredtek fel.
  • Kis drámajátszás, okos színlelés: az 1050-es évek elején a franciák és a normannok csatározásai között említenek egy ominózus esetet, amikor a normann lovagok java elrejtőzött, a többi pedig látványos megfutamodást imitált. Amikor a normannok menekülését nyugtázták a franciák, és épp kezdtek megkönnyebbülni, a rejtőzködő normann lovagok előlovagoltak bújóhelyükről, és jó alaposan meglepték ellenségüket.
  • Márpedig a ruha teszi az embert: ezért lehetett IV. Henrik angol királynak három élete az 1403 nyarán vívott shrewsbury-i csatában. Valójában nem volt 3 élete, csak két „dublőre”, akik  felöltötték magukra az uralkodó jelképével díszített ruha másolatát, s ez elég volt ahhoz, hogy őket tekintsék az igazi királynak. A jól sikerült cselről még Shakespeare is megemlékezett IV. Henrik című drámájában. (Hasonló történik Akhilleusz és Patroklosz esetében az Íliászban.)
  • Színes-szagos effektek: tudunk a 12. századból olyan hadicselről is, amikor Tarantói Bohemund Antiochia fejedelmének akarta kikiáltani magát, de több katonára volt szüksége, ezért vissza kellett térnie itáliai otthonába további harcosokat toborozni. Ezt nyilván nem hagyta volna jóvá az ellenség, így Bohemund csak önmagát halottnak tettetve, egy koporsóban tudott hajóra szállni. Ez idáig nem nagy truváj, de hullaszagot már kevesen tudnak árasztani magukból, akik éppen csak szundikálnak. Ezért Bohemund leleményes segítői egy döglött csirkét rejtettek a szimuláló vezér mellé a koporsóba, s így még nazális effekttel is megtoldották a tökéletes illúziót.
A katona ruhája is fontos volt
Fotó: Evgeniya Fedorova / Getty Images Hungary

Lecke a életről

Még ha a középkori katonák, fizetett zsoldosok, ad hoc toborzott amatőr harcosok, életüket féltő családapák, szerelmeiket viszontlátni vágyó ifjúk nem is voltak mind egytől egyig a harctéren hősi halált halni kívánó erényes példaképek, mégis volt bennük valami, amiből ma is sokat tanulhatnánk. Úgy tűnik, a cél érdekében sok minden belefért, de az adott szónak mégis súlya volt. Az életmentő zsivány húzásokat a betyárbecsület elnézette még az ellenféllel is, de az adott szónak kifejezetten nagy visszatartó ereje volt. Egy tűzszünetre tett szóbeli ígéretet megszegni például mindenképpen aljas tettnek számított.

Ha kíváncsi vagy a középkor történéseire, ezt a cikkünket se hagyd ki.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.