Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Bár több mint száz éve nem él már, regényei mind a mai napig magába szippantják a gyerekeket világszerte: Karl May vitathatatlanul a legsikeresebb német író, akinek műveit több mint 200 millió példányban adták el világszerte.
Még azok a felnőttek is ismerik legendás karakterének, Winnetou-nak nevét, akiknek gyerekkorából kimaradtak az indiános regények. Akik egyszer elvesznek Karl May világában, bizony hosszasan barangolhatnak ott annak dacára, hogy élete első harminc évében nem éppen az irodalom állt érdeklődésének homlokterében. Ekkoriban egészen biztosan nagyon kevesen kötöttek volna fogadást arra, hogy egyáltalán jó vége lehet annak, ahogyan él.
Hétpróbás gazfickó is lehetett volna belőle
A magyarul gyakran May Károlyként emlegetett író egy szegény szász szövőmester gyermekeként látta meg a napvilágot 1842-ben: 13 testvére közül mindössze négy élte túl gyermekéveit. Iskolásként még zenei nevelést is kapott, de még gyermek fejjel kuglizással kezdett el pénzt keresni. Az itt elé kerülő életvitel és nyelvezet feltehetően nem jó irányba indította el a fiatalembert, akit
már tanítóképzős tanulmányai idején rajtakaptak azon, hogy ellopott hat gyertyát.
Ebből a csávából még sikerült kikeverednie, azonban amikor kollégiumi szobatársa azzal vádolta meg, hogy ellopta a karóráját, már nem bántak vele ilyen kesztyűs kézzel. Chemnitzben hat hétre zárták rácsok mögé, és elvették tőle nemrég szerzett tanítói engedélyét is.
Ezt követően magántanárként, szónokként, zeneszerzőként és történetíróként éldegélt több-kevesebb anyagi siker mellett: 1865-69 közt azonban ismét börtönben találta magát Zwickauban, Osterstein várában. Bár innen szabadulva még mindig nem szakított addigi életvitelével, fontos mérföldkövet jelentett számára, hogy a börtönnek komoly könyvtára volt, ahol sok időt tölthetett. Ekkor állított össze listát arról is, milyen műveket tervez megírni életében.
A börtönkönyvtár mentette meg Karl Mayt
Szabadlábra kerülve ugyanakkor a csalók életét folytatta – orvosnak vagy éppen rendőrnek adta ki magát a legkülönbözőbb helyzetekben, majd egészen szokatlan fordulatokkal teli történeteket tárt a gyanútlan emberek elé, így kicsalva pénzüket.
Ismét belebukott a vállalkozásba, ám amikor a nyomozás részeként tette egyik helyszínére szállították, sikerült kereket oldania, és elmenekülnie Csehországba, később azonban csavargás vádjával újabb négy év börtönt kapott, melyet Szászországban kellett leülnie.
Miután innen 1874-ben kiszabadult, végre eldöntötte, hogy maga mögött hagyja addig kétes sikereket hozó életmódját, mindennapjait pedig az írásnak szenteli. A döntésben szerepe lehetett annak is, hogy börtönéveinek legutolsó állomásán megismerte Johannes Kochtát, a katolikus hittérítőt – amint arról legismertebb művei is tanúskodnak, az istenhit innentől kezdve szerepet játszott élete mellett alkotásaiban is.
Karl May saját magát írta bele regényeibe
May irodalmi munkássága teret engedett annak, hogy továbbra is mások bőrébe bújjon – innentől kezdve azonban ezt teljesen ártalmatlan módon tette, regényei hőseiben jelenítette meg önmagát. Már 50 éves is megvolt, amikor megszületett két legismertebb hőse, Winnetou és Old Shatterhand. Az utóbbi házitanítóként kerül a Vadnyugatra, nem a kivándorlók szokott módján, és magát Charlie-ként mutatja be az Old Shatterhand első fejezeteiben.
Nem nehéz megtalálni a párhuzamot a bukott házitanító Karl, és a már újoncként, zöldfülűként magának komoly hírnevet szerző Charlie közt…
Utóbbi azonban feddhetetlen erkölcsileg, képes betörni a legvadabb lovat is, nagyszerű földmérői ismeretekkel rendelkezik, ökle erejét rettegi az egész Vadnyugat, mindemellett pedig kérlelhetetlenül igazságos és jó szándékú ember, aki csak akkor öl, ha más eszköz nincsen már a kezében arra, hogy a jókat megvédje. Mentes mindennemű előítélettől, megbecsüli vörös testvéreit, vagyis az indiánokat, de az akkoriban természetszerűleg rabszolgasorban tartott színesbőrűeket is.
Az idealizált Karl May-alteregó Winnetou-val, valamint további, esetenként német származású hősökkel, például a hírneves vadásszal, Sam Hawkensszal az élen számos regényében felbukkantak.
A Vadnyugatot sosem láthatta May
Az indiánok építkezési, hadviselési, házasodási szokásait részletesen leíró történetekhez ugyanakkor még véletlenül sem saját tapasztalataiból gyűjtött ismereteket. Az ugyan nem igaz Mayra, hogy ne járt volna Amerikában, azonban két, az óceánon túlra tett látogatása során sem tette be lábát arra a földre, ahol regényeinek cselekményei játszódnak.
Élénk fantáziája és logikája mellett olvasmányai és a korabeli térképek segítették őt abban, hogy hitelesek legyen indiános történetei
– James Fenimore Cooper, a Nagy Indiánkönyv regényeinek szerzője is inspirációs forrásai közé tartozott. Amerikában nem is nagyon terjedtek el munkái, ott inkább Cooper regényeit olvasták és kedvelték.
Hitt az emberi jóságban
Ahogyan May az amerikai őslakosokat ábrázolja, az mai szemmel olvasva már nem egyértelműen pozitív: a fehér ember megközelítése az, ahogy Winnetou a végső perceiben a keresztény hitre való megtérésével befejezi jellemfejlődését. A keresztény és Európa-központú megközelítés hatja át a könyvet, melyben az egymással hadat viselő indián törzsek egyértelmű hanyatlás felé tartanak, miközben a fehér ember egyre kisebb területre szorítja vissza őket. Amikor azonban a vasútépítésekről, az őslakosok területeinek elkobzásáról ír, abban némi kritikai él is felfedezhető.
May utolsó éveiben a kalandregények felől inkább a filozófiai mondanivalót rejtő könyvek irányába mozdult. Az ember gonoszságtól a jóság felé tartó útján elmélkedett, nem sokkal halála előtt ebben a témában is tartott előadást Bécsben.
Itt arról beszélt: az ember értékét nem bőrének színe határozza meg, valamint beavatta hallgatóit a nemes emberiség evolúciós eszményének koncepciójába is. A hallgatóság soraiban ott ült a fiatal és szegény Adolf Hitler is: a pacifista és istenhívő Karl May üzenete sajnos az ő elméjébe és szívébe nem jutott el, kiforgatta mindazt, amit nagy példaképe vallott.
Bár kétszer is kötött házasságot Karl May, gyermeke nem született – 1912-ben hunyt el házában, a Shatterhand villában. Halotti bizonyítványában nem szerepel, mi volt a hetvenéves szerző betegsége, az utókor azonban úgy sejti, a szervezetébe vízzel és dohánnyal bevitt ólom általi mérgezés okozta halálát.
Tarzant valós emberről mintázták – vagy mégsem? Kiderül ebből az írásból.
