Kevesen ismerik, pedig az egyik legfontosabb magyar hősnőnk

Olvasási idő kb. 3 perc

Nem véletlenül neveztek el róla kórházat, múzeumot, gimnáziumot, borrendet és több szakképző intézményt: Kanizsai Dorottya kis hazánk egyik legfontosabb történelmi szereplője volt.

Dorottya a soproni ispán lányaként látta meg a napvilágot az 1400-as évek vége felé. Gyermekkoráról nem sokat tudunk, legközelebb akkor említik, amikor feleségül megy Geréb Péter nádorhoz. Közös gyermekük nem születhetett, mert a férj hamar elhunyt. Ezután az özvegy a kétgyermekes Perényi Imre nádor felesége lett. A közösen nevelt két fiú, a váradi püspökké vált Perényi Ferenc és Perényi Péter szerepe még fontos lesz. 

Kanizsai Dorottya igazán nem szűkölködött: örökölt vagyona mellé megkapta első férjének szinte minden földi javát is. Második házassága már cseppet sem volt olyan boldog, mint az első, de akkoriban válásról szó sem lehetett. Betegeskedő férje 1519-ben el is hunyt. Dorottya veleszületett kedvessége, segítőkészsége, szerénysége viszont nagyon is megmaradt: bár rendszeresen bejárt férjével a királyi udvarba, otthonát is felvirágoztatta: a nemesi családokba született lányokat akkori szokás szerint fogadta magához és oktatta – iskolába nem járhattak, az asszonytól azonban nagyon sok mindent megtanulhattak. Még a szegény lányokat is igyekezett jól kiházasítani, ami akkoriban nagyjából az egyetlen lehetőség volt a jobb életre. Más szegények, bajbajutottak is mindig találtak nála segítséget. 

Kanizsai Dorottyát ábrázoló festmény
Fotó: Petitpeton / Wikimedia Commons

A király is kedvelte

Emellett templomokat építtetett, alapítványokat hozott létre, amelyeken keresztül rengeteg rászoruló jutott élelemhez, ruhához, szálláshoz. Figyelemmel kísérte az ország helyzetét, több nyelven beszélt, és a politikában is jártas volt. Olyannyira, hogy II. Lajos király – aki annyiranagyra tartotta Kanizsai Dorottyát, hogy külön engedményeket tett neki a családi címerre vonatkozóan, és meglepően hosszan értekezett erényeiről – meghívta magához a mohácsi csata előtti tanácskozásra is. Nem véletlen, hogy Kanizsai Dorottyát sokáig az ország első asszonyának nevezték. 

Milyen szerepet játszott Kanizsai Dorottya a mohácsi csatában?

1526. augusztus 29-én, az elvesztett mohácsi csata után is szinte azonnal megjelent. Nemcsak azért, hogy ott nyújtson segítséget, ahol csak tud, de azért is, hogy megkeresse férjének előző házasságából származó fiát, Perényi Ferencet. A váradi püspöki rangig jutott férfi II. Lajos király felhívására jelentkezett a csatába háromezer fegyveressel. Még az ütközet előtt látta, hogy a magyaroknak esélyük sincs a győzelemre, ezért az uralkodótól a csata elhalasztását kérte. Nem járt sikerrel, s a helyszínen a harcokban életét is vesztette. Testvére, Péter koronaőri és főispáni minőségében szintén harcolt ugyanott, de ő életben maradt (később fontos szerepet játszott a korona törökök elől való kimenekítésében). Ferenc testét Kanizsai Dorottya papok és jobbágyok segítségével hosszan kereste, és meg is találta, majd gondoskodott az illő temetésről is. Az elesetteknek közös sírt ásatott, hogy mindenki megkapja a végtisztességet. 

Magyarországi postai bélyeg, 1944-es kiadás, rajta Kanizsai Dorottya
Fotó: Carol23 / Wikimedia Commons

Az utolsó évek

Eközben Dorottya testvére, Kanizsai László is elhunyt, két kisgyermek maradt árván utána, Ferenc és Orsolya. Dorottya magához fogadta és a legnagyobb gonddal felnevelte őket. Kanizsai Orsolya, Dorottyához hasonlóan híres, előkelő és elismert asszonyává vált Magyarországnak. Érdemei felsorolásakor mindig megemlítették nevelőanyja jó szándékát, szeretetét. 1532-től azonban nem tudni, mi történt, de többé senki sem említette Kanizsai Dorottya nevét. Minden valószínűség szerint elhunyt. Az általa építtetett templomokat, árvaházakat, alapítványokat aztán elsöpörte a török támadás, de neve és példája örökre fennmaradt. 

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.