Az átlagéletkor 45 év, és szinte eltűntek a férfiak az országból: ilyen az élet Kambodzsában

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Néhány évtizede közel a lakosság fele a véreskezű zsarnok uralkodó áldozatává vált, ma a lakosság mintegy 70%-a nő, az átlagéletkor alig éri el a 40 évet, de évi több millió turista látogat el hozzájuk.

Az ország, ahol az egyik hivatalos pénznem az USA-dollár, de nincs és soha nem is volt egyetlen McDonald's étterem sem, mindenképp figyelemfelkeltő. A hely, ahol nemzeti étel a curry, számos variációban, de a különböző módokon elkészített tarantella, tücsök és egyéb bizarr harapnivalók fogyasztása is széles körben elterjedt, igen csak különös. Az a vidék, ahol az újév megünneplésére hatalmas ceremónia kerekedik, egy esküvő napokig tart, de az emberek születésnapját nem ünneplik, nem mentes a furcsaságoktól. A lakosság mintegy harmada 15 évnél fiatalabb, az 50 év feletti réteg szinte teljesen hiányzik, nagy részük áldozatul esett a véreskezű Vörös Khmer, Pol Pot 1975 és 1979 között tomboló ámokfutásának, melynek során az akkor 8 milliós lakosságból egyes források szerint akár 2-3 milliót is elpusztíthattak.

Milyen érzés egy ilyen ellentmondásos és nehéz közelmúltbeli emlékektől átitatott országot alaposan tanulmányozva meglátogatni, erről kérdezte a Dívány dr. Fenyvesi Csabát, a kriminalisztika és jogtudomány Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett professzorát, szenvedélyes világutazót és egyetemi tanár jogtudóst.

Kambodzsában található a világ legnagyobb vallási emlékműve. Járt ott?

Siem Reap városáról sosem hallottam előtte, az ott található Angkor Watról, a „Szent Város”-ról már igen. A tudósok szerint 700–1300 éve építették, benne könyvtár, krematórium, dísztér, erődítmény, fellegvár, amelyek méltán világhírűek. Ebben szerepet játszott, hogy Indiana Jones után Angelina Jolie is itt vágtatott Tomb Raiderként a természetes díszletek, az egybetartó hatalmas indák, léggyökerű (fojtó)fügefák és selyemfák embert eltakaró, óriási gyökerei között. Aki megmássza az UNESCO által is a világörökség részének nyilvánított Angkor Wat, a háromszintes piramis gondosan elhelyezett és díszesen faragott öt tornyának, sarokbástyáinak és gopuráinak (szankszritül – kapuinak) összes lépcsőjét, annak nem kell altató éjszakára. Több napon keresztül járhatja a falakat az ember, pedig a régészek szerint még csak 10%-át tárták fel a teljes khmer birodalomnak, java része még a föld alatt bújik meg.

Elsőre sokkoló, de mindenképpen szívszorító élményként meghallgathatja a háborúkból maradt, taposóaknákra lépett, csonkolt férfiak hangszeres együttesét, akik a szent helyekhez vezető turistautak mentén körben ülve zenélnek. A pénzt gyűjtő kalapjaik mellett ott hevernek lecsatolt művégtagjaik is. Egyetlen bevételi forrásuk ez, errefelé nem ismerik a nyugdíj, a szociális háló fogalmát.

Utcai árus kínálja portékáit Kambodzsában
Fotó: John W Banagan / Getty Images Hungary

Több mint 140 országban járt már, és mindenhol a különleges benyomásokat keresi, itt talált jócskán?

Egy fájdalmasan érdekes élmény jut eszembe: ellátogattunk egy úszó faluba, azon belül annak iskolájába, ahova a gyermekek is csónakokon érkeznek a Nagy-tó (Tonle Sap) vízén. Már készültünk előre; tollakat és csokoládét vittünk a kék-fehér egyenruhásoknak ajándékba, amit az egyetlen osztálytermükben kellően hálás mosollyal át is vettek az egyetlen tanítójuk jelenlétében.

A társadalom rendhagyó összetétele tényleg annyira szembetűnő?

A lakosság jelentős százaléka 30 éven, illetve 15 éven aluli. Feltűnően sok a nő köztük, amit a statisztika is igazol. A kb. 15 milliós lakosság 70%-a a gyengébbik nemhez tartozik, mivel a férfiak a szörnyűséges háborúkban áldozatokká váltak. Az egyébként egyetemet végzett, franciás műveltségű, ugyanakkor rémségesen véreskezű, minden más pusztítást felülmúló, magát szocialistának valló, Vörös Khmer-vezér, Pol Pot irtotta, elüldözte milliószámra a népét 1975 és 1979 között. A történészek is csak találgatják, hogy mi volt az önmagából való kifordulásának oka. Elsőként az értelmiségieket, majd úgy általában a szemüvegeseket, végül már a szakácsokat is irtotta, akik – szerinte – kiszolgálták a korábbi, népet elnyomó királyokat. (A szakácsok likvidálása, fájdalom, ma is érezteti hatását; nem igazán tudnak még mindig főzni.)

Hogyan éli meg mindezt a tragédiát a mai lakosság?

Pol Pot előtt, 1965 és 1975 között meg az USA bombázásaitól szenvedtek, mert a két magyarországnyi – drágakövekben és aranyban gazdag – területükön keresztül vezetett az ún. Ho Shi Minh, szocialistákat támogató ösvény. Az amerikaiak előtt a franciák indítottak ellenük (gyarmatosító) háborút, a II. világégés alatt pedig a japánok hatoltak be hozzájuk. Szóval nem sok történelmi ok van a zenére és táncra, mégis teszik, főleg a Mekong deltájában élők. A lakosság 2/3-a ugyanis itt telepedett le. Nekünk is bemutatták a mennyei Apsara táncosnők táncát egy vacsoraest keretében.

De a gyerekeknek is például megragadóan szép arcuk van, nem véletlen fogta meg Jolie és Brad tekintetét is, amely örökbefogadással végződött. Aki eljut ide, nem marad érintetlen az arcok, főleg a gyermekarcok láttán. Itt ugyanis – a maga szegénységében is – mindenki Buddha szerénységével, nyugalmával és boldogságával mosolyog.

Ha szívesen olvasnád a világutazó más úti élményeit is, egy korábbi cikkünkben megteheted.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.