Prostituáltból lett minden idők legügyesebb kalóza: rettegték ezt az özvegyet

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Egy kínai kalóznő volt a történelem legeredményesebbje saját szakmájában: története lebilincselő mai szemmel is.

Csen-ji Saót nem csak a történelemkönyvek tekintik igazán eredményes kalóznak: saját korában rettegték a vizeken, ami nem kis teljesítményt jelent, hiszen prostituáltból küzdötte fel magát kalózkapitányi rangra. Persze a történelmi – vagy képzelt történelmi – filmekben és sorozatokban gyakran fordul elő az, hogy

prostituáltak vagy éppen madámok mozgatnak olyan szálakat, amelyek aztán igen jelentős események alakulásában jutnak kulcsszerephez,

de ez nem azt jelenti, hogy egy prostituált élete a valóságban is valódi hatalommal, sorsfordító potenciállal bírt. Ahhoz, hogy valaki ne csak kitörjön a skatulyából, de egy férfiak uralta korban, egy férfias területen a legjobbá válhasson, kellett egy olyan erős egyéniség is, mint történetünk hőséé.

Kalózkapitányhoz ment férjhez

Korántsem szeretnénk a prostitúció vagy akár a tengeri kalózok világát pozitív példaként bemutatni, de így sem lekicsinyelhető Csen-ji Sao sztorija. 1775-ben született Kantonban, és élete egy szakaszában egy hajón üzemelő bordélyban volt prostituált. 26 éves volt, amikor egy sorsdöntő találkozás átírta élete történetét: megismerte Csen-jit, egy kalózflotta hírhedt vezérét.

A kalózkapitányt minden bizonnyal megbabonázhatta az örömlány szépsége, mert hamarosan összeházasodtak, igaz, azzal kapcsolatosan sokféle verzió kering, hogy milyen körülmények közt történt mindez.

Egy változat szerint a kalózkapitány razziával csapott le a bordélyra, és egyszerűen elrabolta szíve választottját, de vannak szelídebb változatai is a történetnek. Ha hihetünk a romantika meglétében egy kalóz és egy prostituált közt, akkor a leghagyományosabb módon kérte meg a nő kezét a kapitány.

A kalóznő óriási flotta fölött gyakorolt hatalmat
Fotó: Wikimedia Commons

Nőként is magasra jutott ebben a férfias világban

Bárhogy is történt, Csen-ji Sao hamarosan a kalózkapitány felesége volt, de ennyivel nem elégedett meg. Valahogyan sikerült elérnie a férfinál azt, hogy a házasságot bizonyos feltételekhez kötve kössék meg, ezek közé tartozott, hogy ettől kezdve a kalózflotta irányítását fele-fele arányban osztották meg egymással, és ami még nagyobb diadal lehetett, az az,

Idézőjel ikon

hogy a zsákmány fele is a nőnek jutott.

Vállalkozásuk hatalmas sikerrel működött. Flottájuk egyre csak nőtt, volt olyan időszak, amikor 200 hajóból állt, de amikor szövetségre léptek egy másik sikeres kantoni kalózkapitánnyal, hatalmas hajóhad fölött parancsolhattak. 1700-1800 hajó engedelmeskedett nekik, melynek tagjait a felhúzott zászlók színe osztotta csoportokba.

Egyik legnagyobb sikerük a gigaflotta élén az volt, amikor a portugál ellenőrzés alatt álló Makaó kikötőjébe betörve fosztogattak: itt a portugálok tehetetlenek voltak velük szemben, amit az is jelez, 

hogy a brit hajók elutasították a felkérést a beavatkozásra, jobbnak tartva azt, ha ebből inkább kimaradnak.

Özvegyként sem vonult háttérbe

Mindössze hat éve tartott ez a sikeres házasság, amikor a kalózvezér Vietnámban egy csatában halálát lelte. Özvegye megérezte a lehetőséget, és a flotta második emberével, Csan Paóval szövetkezve átvette néhai férje helyét. Egyes információk szerint Csan Pao az elhunyt kalózvezér fia volt, ami ad némi pikantériát annak az információnak, mely szerint az egykori prostituált nemcsak együtt dolgozott, hanem együtt is hált segítőjével.

Idézőjel ikon

Az özvegy hatalmát jól illusztrálja, hogy 50-70 ezer kalóznak parancsolt.

A nő vasszigort alkalmazott, valószínűleg erre szükség is volt annak érdekében, hogy megtarthassa azt a hatalmat, amelyet megszerzett. A kalózoknak minden egyes aranyról számot kellett adniuk, amelyet megszereztek, mielőtt kaphattak volna abból. A hajó, amely zsákmányt szerezett, annak ötödét megtarthatta, a többi ment a közösbe, amiből aztán minden egyes hajó részesült a flottában. Aki nem szolgáltatta be a zsákmányt, az jobb esetben egy kiadós verést, rosszabban pedig lefejezést kockáztatott.

Korabeli ábrázolás a kalóznőről
Fotó: Wikimedia Commons

Magas kort élt meg, bordélyt vezetett

A szigor mellett a kegyetlenség volt nagy fegyvere. A dél-kínai tengerek terrorjának is nevezett Csen-ji Sao flottája támadást követően a fedélzethez szegezte az ellenálló katonák körmét, mielőtt megverték volna őket. 63 kínai kormányhajót süllyesztettek el, ami elvette más nemzetek fiainak kedvét attól, hogy beavatkozzanak a kalózok tevékenységébe. Az egykori prostituált a női foglyokkal kapcsolatosan is bevezetett egy szabályt: ha a kalózok akarták, megtarthatták őket a hajón feleségként vagy szeretőként –

Idézőjel ikon

de ha hűtlenek lettek hozzájuk vagy megerőszakolták őket, az fejvesztéssel járt.

A flottához való hűséget is megkövetelte: ha egy kalóz megpróbálta azt elhagyni, akkor fülét is elveszíthette.

Tevékenységük előtt még a kínai császár is meghajolt: miután belátta azt, hogy képtelenség lenne legyőzni az özvegyet, paktumot kötött vele, melyben mindössze háromévnyi kalózkapitányi szerep után Csan-ji Sao kegyelmet kapott, és nyugdíjba vonulhatott hatalmas vagyonán ülve. Ehhez kellett egy nagyobb vereség is, épp Makaóban: a kalózok belátták, most van itt az a pillanat, amikor megéri kiszállni. Egy kaszinót és egy bordélyt üzemeltetve éltek Kantonban, ahol a nő túlélte Paót – 69 éves korában hunyt el.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.