Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Kevesen tudják, hogy a Rejtő Jenő műveiből ismert „igazi Trebitsch” valódi személy volt, sőt, az egyik legizgalmasabb életű magyar kalandor, aki a világ minden sarkában megfordult, az első világháborúban a briteknek és a németeknek is kémkedett, puccsokat szervezett, kiutasították Amerikából, élete vége felé pedig buddhista szerzetesnek állt Kínában.
Rabbinövendékből lelkészhallgató
Trebitsch Ignác 1879-ben született az akkor még faluként nyilvántartott Pakson egy morva származású, ortodox zsidó vallású gabonakereskedő fiaként, a tizennégy gyermek közül harmadikként (öccse, Tarczai Lajos szocialista politikusként lett ismert). A család kifejezetten jómódban élt, mivel vállalkozásuk, mely tizennyolc gabonaszállító uszályt tartott fenn, igencsak jól jövedelmezett. Mélyen vallásos szülei Ignácot rabbinak szánták, ezért egészen kicsi korától a Talmud tanulmányozása kötötte le ideje jelentős részét, testvéreivel (a lányokat is beleértve) gondos oktatást és nevelést kapott, angolul és németül is kitűnően beszélt.
A család előbb Pozsonyba − ahol Ignác a helyi rabbiképző intézet növendéke volt −, majd Budapestre, a körútra költözött, a fővárosban a csendes, visszahúzódó fiú az új élmények hatására radikálisan megváltoztatta a jövőre vonatkozó terveit. Miután szerelmes lett egy Bella keresztnevű színésznőbe, bejelentette apjának, hogy színészi pályára kíván lépni, és már be is iratkozott a pesti színiakadémiára; a családfő nem igazán értékelte a fiú újonnan jött ambícióit, és inkább, hogy kicsit lehűtse Ignácot, befizette őt egy külföldi hajóútra (más források szerint a fiú ellopta egyik nagynénje aranyóráját, ebből fedezte első külföldi utazását).
A 18 éves fiatalember Hamburgban kötött ki, ahol jó barátságba került egy ír pappal, és rövid gondolkodás után kikeresztelkedett, felvette a Timóteus nevet, és belépett az ír református egyházba; utóbbi tényeket természetesen megpróbálta eltitkolni a szülei elől, mégis kiderültek, ezért családja kitagadta Ignácot, és megvonták tőle az anyagi támogatást is. A magára utalt egykori rabbinövendék barátja segítségével beiratkozott református teológiára, lelkészi diplomáját mégsem vehette át, tanulmányai közepette ugyanis beleszeretett egy hajóskapitány lányába, Gretchenbe, akit el is jegyzett. Az ír református egyház nem tiltja papjai számára a házasodást, azonban csak felszentelés után nősülhetnek − felszólították Trebitschet, bontsa fel az eljegyzést, ő azonban erre nem volt hajlandó.
Hitszónokból angol és német kém
Időközben hősünk megismerkedett egy kanadai misszionáriussal, aki nagyszerű ajánlólevelet adott neki, és megbízta, hajózzon át Montréalba, ahol a helyi presbiteriánus gyülekezet szárnyai alatt zsidókat kell a krisztusi hitre térítenie. A tengerentúlon Trebitsch befejezte a teológiai tanulmányokat és oltár elé vezette menyasszonyát, akit egész hátralévő életében szeretett; ifjú hitszónokként annyira sikeres lett, hogy a rivális anglikán egyház megpróbálta előnyösebb ajánlatokkal átcsábítani magához. Hősünk hallgatott a jó szóra, elvégezte az anglikán teológiát is, majd Angliába költözött, ahol 1904-ben már a Kent grófságbeli Appledore falu lelkészeként szolgált.
Néhány évre rá Hamburgban meghalt az apósa, akitől jelentős vagyont örökölt, ezért otthagyhatta lelkészi munkáját; Londonba települt át, ahol − inkább a politikai kapcsolatépítés, mintsem lelkiismereti okok miatt, bár valóban nem fogyasztott alkoholt − az alkoholellenes mozgalom népszerű szónoka lett belőle Ignatius Timothy Trebitsch-Lincoln néven. Ilyen minőségében Trebitsch megismerkedett egy jelentős politikai kapcsolatokkal bíró, dúsgazdag gyárossal, Benjamin Seebohm Rowntreevel, aki bevezette őt a liberális klubba, egyben a brit titkosszolgálattal is összehozta. Hősünk 1906-tól kezdve három éven keresztül a hírszerzés ügynöke volt, egyik megbízatásaként Hollandiában kellett a „munkásosztály helyzetét tanulmányoznia” egy 70 fős „kutatóiroda” révén.
Angliába hazatérve Trebitsch megkapta a brit állampolgárságot, 1910-ben pedig a Liberális Párt színeiben parlamenti képviselőnek jelöltette magát; nagy meglepetésre egy erősen konzervatívnak számító londoni körzetben sikerült győznie, és bekerült a brit törvényhozás alsóházába. Nem sokáig időzött azonban a politikában, otthagyta a választóit, és Galíciába, majd Romániába költözött, ahol a helyi olajmezőkön igyekezett meggazdagodni; Bukarestben ötvenszobás palotát vásárolt angol komornyikkal, az olajüzlet azonban tönkrement, hősünk legatyásodott, és kénytelen volt visszatérni Londonba. Galíciai tartózkodása alatt Trebitsch megismerkedett a német és az osztrák–magyar titkosszolgálatok képviselőivel, ettől kezdve párhuzamosan, kettős ügynökként dolgozott a brit és a német hírszerzés számára.
Börtönbe került Amerikában, Németországban a szélsőjobb segítője lett
Az első világháború idején a brit hadügyminisztérium cenzúrahivatalában kapott állást, majd a titkosszolgálat megbízásából Hollandiába utazott, ahol német „barátaival” is felvette a kapcsolatot; kémtevékenysége nem bizonyult túlságosan sikeresnek, így hamarosan ismét Angliában találta magát csekély anyagi lehetőségekkel. Szorult helyzetét Trebitsch csalással próbálta orvosolni, ráhamisította régi barátja, Rowntree nevét egy váltóra, azonban lebukott, ezért menekülőre kellett fognia. Meg sem állt az óceán túlpartjáig, az Egyesült Államokig, ahol sikerült a helyi titkosszolgálat zsoldjába lépnie, elfogott német táviratok fordításával kereste a kenyerét. Az angol hatóságok kérésére azonban 1916-ban letartóztatták, és kiadatták Nagy-Britanniának: Londonban három év börtönbüntetésre ítélték, és megvonták tőle a brit állampolgárságot, szabadulása után pedig feltették egy Hollandiába induló hajóra.
A zűrzavaros 1919-es év már Németországban találta hősünket, ahol a jobboldali, militarista körök vezető személyiségeinek, köztük Erich Ludendorff tábornoknak lett közeli munkatársa, részt vett a szociáldemokrata kormány elleni összeesküvésekben, és kétszer is járt Hollandiában, a száműzött II. Vilmos császárnál, vele üzenték meg, jobb lenne, ha az uralkodó a fia javára lemondana a trónról. Trebitsch berlini lakásán szervezték meg a Kapp-puccsként elhíresült 1920 márciusi megbukott államcsínyt, melynek kudarca után Max Bauer ezredes és Fritz von Stephani őrnagy kifőzött egy tervet, miként hozzon létre szövetséget hősünk segítségével Budapesten a bajorországi szabadcsapatok, az osztrák szélsőjobb és a magyarországi fehérterror vezetői között.
(Zárójelben jegyezzük meg, a legenda szerint Adolf Hitler igencsak felháborodott, amikor tudomására jutott, hogy a Kapp-puccs szervezőinek sajtófőnöke egy magyar származású zsidó, aki egykor brit állampolgársággal bírt.)
Kínában folytatta a politikai csatározást
A magyar fővárosban Trebitsch és megbízói Horthy Miklóssal, Gömbös Gyulával és Prónay Pállal is tárgyaltak, a politikai helyzet és a nemzetközi egyezmények azonban meghiúsítottak mindenféle együttműködést a felek között, Stephani őrnagy pedig elkezdett arra gyanakodni, hogy Trebitsch valójában a francia titkosszolgálatnak dolgozik. Hősünk egy ellene irányuló gyilkossági kísérlettől tartva elmenekült Budapestről, majd Bécsben felajánlotta az összeesküvés leleplezését az amerikai, francia és a csehszlovák követség vezetőinek. A csehek félmillió koronát ajánlottak neki az információkért, a családjával Prágába utazott Trebitsch azonban végül csak háromszázezret látott az összegből, ezért beperelte a csehszlovák államot.
A perből ő került ki vesztesen, hosszú huzavona után letartóztatták azzal a váddal, hogy hamis dokumentumokat adott el − Bécsben három hónapot töltött vizsgálati fogságban, majd az osztrák hatóságok kiutasították. A család a világ különböző pontjaira szóródott szét, Trebitsch fia a brit hadsereg kötelékébe lépett (később betörés és gyilkosság vádjával halálra ítélték), felesége visszatért Hamburgba, ő pedig Amerika felé vette az irányt, ahol nyilvános sajtóközleményben kért menedékjogot, ugyanis, mint állította, különböző csoportok kívánnak az életére törni. Az amerikai hatóságokat nem hatotta meg Trebitsch könyörgése, nemkívánatos személyként kiutasították az országból − ezúttal meg sem állt az akkor éppen káosz uralta Kínáig, ahol felajánlotta szolgálatait a hatalomért versengő hadurak egyikének, Vu Pej-fu tábornoknak (egyesek azt gyanítják, valójában az amerikai titkosszolgálat megbízásából utazott a távol-keleti országba).
Sikerült rábeszélnie a hadurat, hogy egy négytagú küldöttség élén küldje őt Velencébe, ahol német érdekeltségekkel tárgyalva próbáljon meg kölcsönöket kieszközölni a számára; az olasz városban régi cimborájával, Bauer ezredessel találkozott, akit állítólag ő beszélt le róla, hogy csatlakozzon a Hitler vezette sörpuccshoz. Végül egy osztrák gyárostól sikerült kölcsönt szereznie Vu Pej-fu számára, a pénz azonban nem jutott el Kínába, ezért Zürichbe utazott, ahol hamis útlevél használata miatt emeltek vádat ellene; ismét menekülőre fogta, vissza Kínába. Amikor Vu Pej-fu szerencséje leáldozott, Trebitsch elárulta gazdáját, és segített a japánok által támogatott haduraknak legyőzni a tábornokot.
Buddhista szerzetesként a megszálló japánokat segítette
Utolsó politikai tetteként hősünk segített a győztes erők és Vu Pej-fu küldöttsége közötti tárgyalásokban, és megszervezte az utolsó, immár hatalom nélküli, kínai császár átmenekítését a pekingi holland követségre, majd a japán fennhatóság alatt álló Tiencsin városába. Trebitsch ezután igyekezett eltűnni a színről, Ceylonba utazott, ahol beállt egy buddhista kolostorba, megtanulta a szerzetesek nyelvét, és felvette a Csao Kung nevet. Később megpróbált Európában és Kanadában buddhista iskolát létrehozni, de mindenhol kémnek tartották és kiutasították, végül Sanghajban telepedett le, a város 1937-es japán invázióját követően nyíltan a megszállók oldalára állt. A második világháború idején a tengelyhatalmakat támogatta, és a britek elleni fellépést hirdette a buddhisták körében.
Az „igazi Trebitsch” 1943 októberében, 64 évesen hunyt el bélcsavarodás következtében; egy városi legenda úgy tartja, a holokauszt elleni tiltakozó levelet írt Hitlernek, aki annyira feldühödött, megparancsolta a japánoknak, hogy öljék meg Trebitschet. Nem tudni, mennyi igaz ebből a történetből…
