A gyönyörű írónő érezte, hogy mi okozza majd a vesztét: rettegett a spanyolnáthától Kaffka Margit

Olvasási idő kb. 2 perc

A spanyolnátha a történelem során a második legtöbb áldozattal járó világjárvány, csak a pestis előzte meg. Kaffka Margit rettegett a kórtól: nem szállt villamosra, kerülte az emberek társaságát, Lysoform nevű szerrel mosott kezet, mégsem kerülte el végzete, spanyolnáthában hunyt el.

145 éve, 1880. június 10-én született Kaffka Margit, akit Ady Endre „nagyon nagy íróasszonynak” nevezett. Apja Szatmár vármegye főügyésze volt, ám korai halála miatt a család szegényes körülmények között élte mindennapjait.

Kaffka Margit fiatal évei

Kaffka ösztöndíjjal Miskolcon tanult a szatmári irgalmas nővérek tanítóképző zárdájában, majd Budapesten folytatta tanulmányait. Az Erzsébet Leányiskolában polgári iskolai tanári oklevelet szerzett, ezután visszatért Miskolcra tanítani. Ekkor jelentek meg első versei, novellái, a Nyugat állandó munkatársa lett. Szoros barátságot ápolt KosztolányivalBabitscsalSzabó Dezsővel és Balázs Bélával is.

Magánélete és karrierje

1905-ben férjhez ment Fröhlich Brúnó erdőmérnökhöz, akitől gyermeke is született, László. Szerelmi életük azonban nem volt felhőtlen, néhány évvel később elváltak. Ezt követően Kaffka először Budapesten tanított, majd Szegeden ment férjhez Bauer Ervin elméleti biológushoz. Ekkor elhagyta a tanári pályát, és csak a szépirodalommal kezdett foglalkozni.

1912-ben jelent meg első és egyik legjelentősebb nagyregénye, a Színek és évek. Az írás a dzsentrikkel, a társadalmi réteg értékvesztésével és a nők sorsával foglalkozik. Másik nagy sikerű regénye a Hangyaboly címet viseli, 1917-ben jelent meg, és a zárdabeli éveket eleveníti fel.

Fotó: Vasárnapi Újság / Arcanum Digitális Tudománytár

Az írónő félelme

Ekkoriban dúlt a spanyolnáthajárvány, mely ebben az időben a Föld lakosságának 3-5%-ának életét követelte, többet, mint maga az első világháború. A betegség lefolyása heves volt, magas lázzal, fej- és végtagfájdalommal járt. A halálesetek nagy részét a szövődményként fellépő tüdőgyulladás okozta.

Ebbe halt bele Kaffka Margit és kisfia, László is,hiába az írónő minden óvintézkedése. 1918-ban a kis Lászlót elmenekítette Pestről: anyja az erdélyi Déván íratta be iskolába, hogy megóvja a veszélyes járványtól. Ekkor második férjével Temesváron éltek, de a háborúval járó zűrzavar miatt vissza kellett költözniük Pestre. Itt kapta el anya és fia a kórt. November 26-án az I. Sz. Belgyógyászati Klinikára kerültek. Az írónő december 1-jén férje karjaiban halt meg, 38 évesen. Kisfia egy nappal élte túl édesanyját. Kaffka halála az irodalmi közélet nagyjait is megrázta: a Farkasréti Temetőben temették el őket, ahol Babits Mihály és Móricz Zsigmond mondta a gyászbeszédet.

Ha szívesen olvasnál még Kaffka Margitról, ezt a cikkünket ajánljuk.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Tóth Evelin
Tóth Evelin
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.