Bruce Lee, David Lynch, Kim Basinger, John Travolta – olyan nevek, akikről nem gondoltuk volna, hogy Kádár János kedvencei. Pedig valamennyien szerepeltek abban a 979 filmet tartalmazó gyűjteményben, amelyet a Mokép kőbányai telephelyének egyik lezárt helyiségében találtak meg.
A nyugati filmek magyarországi bemutatása szigorú feltételekhez volt kötve a pártállami időkben. A szocialista erkölcsöt sértő darabokat nem lehetett bemutatni, az erőszak is kizáró ok lehetett, és persze olyan alkotások sem juthattak el a közönséghez, amelyek bírálták a rendszert. Számtalan legenda kering a Művelődési Minisztérium Filmfőosztályának titokzatos Kádár-vetítőjéről, ahol állítólag maga a kommunista pártvezető láthatott mindent először. Ám valójában egy bizottság döntött arról, hogy mik kerülhetnek be a hazai forgalmazásba. Ennek köszönhetően egyetlen ember nem tilthatott be egy filmet, de az ideológiai szűrő hatékonysága vitathatatlan volt – derül ki Gál Mihály A vetítést vita követte című könyvéből.
Előkerültek Kádár kedvenc filmjei
A Filmgyár poros raktárának mélyén, nagy kerek alumíniumdobozokban filmszalagok hevertek évtizedek óta érintetlenül. Némelyikükön még kibetűzhető a régi felirat: „Csak belső használatra”. Ezek voltak azok a filmek, amelyeket Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt első embere csak a legszűkebb körben nézhetett meg. A proletárvezér szabadidejében nem a nagy nyilvánosság számára propagált szovjet hőseposzokat vagy a munkásosztály hőseit felvonultató hazai alkotásokat választotta – hanem egészen másokat.
A vetítőterem félhomályában egykoron ott ült Kádár, cigarettáját lassan pöfékelve, körülötte csupán néhány bizalmasa. A vásznon Bruce Lee száguldott végig A sárkány közbelép című filmben, felvillant a francia új hullám nagy klasszikusa, a Négyszáz csapás, ahogy a komor realizmusba ágyazott Elefántember is David Lynchtől. Az elvtársak olykor a Rocky Horror Picture Show abszurd világába menekültek, máskor a 9 és 1/2 hét szenvedélyes jelenetei előtt ültek rezzenéstelenül. De volt, amikor egy Chaplin-némafilm keltett derültséget a szobában. A pártfőtitkár finoman felhorkantott, aztán egy rövid félmosoly jelent meg a szája szélén. Ezek voltak azok a ritka pillanatok, amikor ellazult.
Az archívum nagy többsége hollywoodi vagy nyugat-európai filmekből állt, jóval kevesebb olyan szovjet klasszikus akadt közöttük, mint Eizenstein vagy Grigorij Csuhraj munkái. Magyar filmekből viszont szinte egyáltalán nem került a vetítőterembe – úgy látszik, a pártelit a hazai alkotásokat nem tartotta olyan szórakoztatónak. Maximum a háború előttieket, amiket hivatalosan ideológiailag elfogadhatatlannak bélyegeztek, de a zárt körben, az aranykeretes szemüvegen át más volt a perspektívájuk.
Itt tartották a zárt körű filmvetítéseket
Az évek teltek, a vetítések szokássá váltak. A Filmgyár külön szobát tartott fenn erre a célra, gondosan ügyelve arra, hogy az itteni tekercsek ne kerüljenek más kezekbe. Nem maradhatott feljegyzés, nem maradhatott nyoma a titkos preferenciáknak. A pártfőtitkár ízlését nem lehetett a propagandával összeegyeztetni. Számos olyan film volt, amelyet azért nem vetítettek a mozikban, mert túlságosan dekadensnek vagy „imperialistának” tartották őket. De itt, ezen a titkos helyen minden gátlás nélkül lepereghettek.
A pletykák úgy szóltak, hogy a titkos vetítések a Művelődési Minisztérium Filmfőosztályának Báthory utcai különtermében zajlottak. Annyi bizonyos, hogy a 979 filmet tartalmazó hatezer tekercsre a MOKÉP (Mozgókép-forgalmazási Vállalat) egykori kőbányai, Algyógyi utcai telephelyének egy lezárt helyiségben bukkantak rá. Ha nem kellett volna költözés miatt felszámolni a helyet, ki tudja, mikor kerültek volna elő az ott hét lakat alatt őrzött filmek.
Így működött a cenzúrabizottság
A filmek hazai bemutatását ugyanisszigorú cenzúrabizottság felügyelte, amely meghatározta, mely alkotások kerülhetnek a magyar közönség elé. A bizottság összetétele és működése biztosította, hogy a szocialista erkölcsöt sértő vagy a rendszert bíráló filmek ne juthassanak el a nyilvánossághoz. Egészen 1987-ig a MOKÉP volt az egyetlen filmforgalmazó vállalat Magyarországon, de a cég vezetői mellett a minisztérium képviselői is részt vettek a döntéshozatalban a filmek engedélyezéséről vagy betiltásáról.
A cenzúra hatékonyságát mutatja, hogy számos nyugati mű csak jelentős késéssel vagy egyáltalán nem került a hazai mozikba. Például a Cápa című filmet 10 év késéssel, míg Az ördögűzőt 16 év lemaradással mutatták be. Évtizedekkel a rendszerváltás után, a dobozokat kinyitva előkerült ez az elveszett világ: a kommunista vezető házimozija, ahol egy ember a hatalom csúcsán néhány órára elmenekült a valóság elől – éppen úgy, ahogyan mindenki más is próbált a Kádár-korszak Magyarországán.
Ma már nemcsak nyugati filmeket nézhetünk, de az Oscar-gála csillogásába is belefeledkezhetünk. Ha érdekelnek a vörös szőnyeges sztárparádé legmeghökkentőbb attrakciói, kattints ide!
