Papírruhák és rossz fogú nők: ilyennek képzelték el a 21. századot a régiek

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hogyan viszonyultak a jövőhöz elődeink, és hogyan viszonyulunk mi? Milyen félelmek, szorongások jellemezték a különböző korok embereit? Hogyan próbálták régen kitalálni, mit fog hozni a jövő, és ma milyen szerepe van az írói fantáziának, a jövőkutatásnak és a különféle jósoknak ebben? A Dívány podcastsorozatának soron következő epizódja időutazás a javából: jövő a múltból – és múlt a jövőből, azaz a jelenből.

1899. december 31-én, éjjel háromnegyed 12-kor a 12 (és fél) éves Karinthy Frigyes nagy izgalommal várta a jövő század kezdetét. „Hát biz criticus óra ez; a mikor a XIX századból a másikba megyünk át. Most még századvégiek vagyunk; nemsokára századeleiek leszünk” – elmélkedett 12 éve minden bölcsességével, miközben az idő múlását, „a benti óra 12 ütését” várta, amely végérvényesen egy század végét és egy másik kezdetét jelentette. „Kitudja mit hoz a jövendő mi lesz a XXik századról a történelemben” – komorodott el egy pillanatra, feltéve a kérdést, amely a 19. század vége óta (sőt, ha belegondolunk, előbb is) erősen foglalkoztatott mindenkit. Hogy mennyire, az kiderül az Időutazók podcast legújabb epizódjából, amely itt hallgatható meg:

A lapokban ekkoriban megszaporodtak az olyan cikkek, amelyek a jövő századokról fantáziáltak: például arról, hogyan fogunk mi, 20–21. századiak kinézni – különösen, ha nők vagyunk. Ma már kissé megmosolyogtató visszaolvasni ezeket az elképzeléseket: vajon miért gondolhatták őseink, hogy „mindenki szép lesz és karcsú”, vagy hogy „a szépség és egészség iskolája a tornaiskola lesz”, vagy hogy eldobható papírruhákat fogunk viselni?

Mi lesz, ha a nők is nadrágot húznak majd?
Fotó: Fortepan / Fortepan

Milyen lesz a jövő?

Voltak persze olyan fantáziák is, amelyek valóra váltak: például az egyik vicclap már 1898-ban előrevetítette a tehetségkutató műsorok közönségszavazását – a podcastból megtudhatjuk, hogyan. De arról is szó esik, hogy az akkor még csak szárnyait bontogató női egyenjogúság milyen erőteljes félelmeket gerjesztett a korszak férfijaiban. Mi lesz, ha a férfiak és a nők egyformák lesznek?

Idézőjel ikon

Mi lesz, ha az „uszályos delnők”, ahogy Ady írta, eltűnnek az utcákról, és a helyüket rossz fogú, férfias, nadrágban járó, gyermektelen, lapos mellű, karrierista nők fogják benépesíteni?

Ha a szerelem és a házasság helyét a pragmatikus „közös megállapodás” veszi át? Mi lesz, ha majd nem lesznek mosónők, dajkák, és borul az egész fennálló társadalmi rend?

Ókori jósok és mai jövőkutatók

A szorongás a változástól mai szemmel is érthető – vajon nem ugyanígy szorongunk-e mi is a klímaváltozástól, a Föld kizsigerelésétől, a túlnépesedéstől? A bizonytalanság mindig félelmet szül: ezért igyekeztek már az ókorban is megtudni, mit hozhat a jövő, ki nyeri a csatát, szeret-e a lány, eljön-e a fiú. Püthia Delphoiban pedig csak beszívta a mérges gázokat, transzba esett, és megmondta a tutit. Mint ahogy ezzel próbálkoztak kései rokonai is, Nostradamustól Baba Vangáig – róluk is szó esik majd a beszélgetésben, mint ahogy jövőkutatásról, disztópiákról és azokról a jövőképekről is, amelyek félelmetes pontossággal valóra váltak.

A 19. században ilyennek képzelték a 2000-ben élő nőket
Fotó: Api / Getty Images Hungary

„Legalább nem vagyunk egyformák”

„Mégis csak megmaradunk a tizenkilencedik és a nagyobb változásokkal nem fenyegető huszadik században.

Idézőjel ikon

Nincs ugyan papírruhánk, de legalább nem vagyunk egyformák benne”

– jelenti ki önérzetesen az újságíró 1897-ben. Nos, egyformák mi, 21. századiak sem vagyunk. De a 20. század bizony jó alaposan felforgatta a „boldog békeidők” emberének életét: bár a rossz fog, a lapos mell és a gyermektelenség egyáltalán nem tekinthető általánosnak, a társadalmi rend alaposan megborult az első világháború kitörése után. Anői szerepek valóban átalakultak, a tudomány és a technika fejlődésének köszönhetően pedig olyan újítások, lehetőségek és eszközök között élünk, amelyek 120 évvel ezelőtt élő őseink legvadabb fantáziáiban sem fordultak elő.

Mai világunk, múlt századi szemmel

Néha elgondolom, mit szólna Ady (vagy Karinthy, ha már az ő naplóját idéztem a cikk elején), ha valamilyen csoda folytán ide keveredne, 2024-be. Megijedne a mi felgyorsult életünktől, vagy tetszene neki? Mit szólna, ha látná, hogy eltűntek a kézzel írott levelek, és nem kell a boyra várni, ha üzenetet szeretne küldeni, hanem egy kattintással megteheti? Ha látná a különös dugókat kiállni a fülünkből a buszon, ahol magunkban beszélünk, vagy a gondolatátvivő kézi készülékünkbe mélyedve olvasunk, filmet nézünk, zenét hallgatunk – ahelyett, hogy beszélgetnénk egymással? Ha beleszagolna a Rákóczi út szmogos levegőjébe egy hétköznap délután? Ha látná, hogy a Tabánnak már hűlt helye sincs, az utcákról eltűntek a lovas kocsik, van viszont antibiotikum, védőoltás, mindenféle kényelmi és szórakoztató eszköz, és friss fotók a Marsról? Ha látná, mennyire átvette az uralmat életünk fölött a szórakozás, a média, és órákat töltünk egy (vagy több) világító doboz előtt, hogy figyeljük a mások életét?

A 19. századi francia illusztrátor, Jean-Marc Côté is elgondolkodott, milyen lesz a jövő
Fotó: Api / Getty Images Hungary

Karinthy felnőtt, és még 30 sem volt, amikor kitört az első világháború. Feleségül vette, majd a spanyolnátha-járvány miatt elvesztette szerelmét, Judik Etel színésznőt. Népszerű író lett, akinek egy ország drukkolt, amikor 1936-ban agydaganattal műtötték. És egy ország gyászolt, amikor két évvel később, Siófokon agyvérzést kapott és meghalt. Mindebből a 12 éves Karinthy mit sem sejtett. Mint ahogy sem ő, sem kortársai nem láthatták előre a 20. század második vérzivatarát, az azt követő, sötét ötvenes éveket és a kádári konszolidációt sem. És a mi sok szempontból biztonságosabb, kipárnázottabb életünket sem – amely talán újabb száz év múlva jelenti majd a „boldog békeidőket” a 22. század embere számára. (Arról, hogy tényleg biztonságosabb-e mai életünk, mint a századelőn lett volna, egy másik podcastban beszélgettünk – az erről szóló cikket lent találod.)

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.