5 dolog, ami idegesít a Jóbarátokban

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ez a cikk leginkább azoknak szól, akik agyba-főbe nézik a Jóbarátokat – villamoson, reggeli közben, elalvás előtt. Bármennyire is imádjuk, vannak dolgok, amikről beszélnünk kell.

Nem is említem, hogy hány éves lesz idén a Jóbarátok. Egyrészt ha van örök fiatalság, akkor az mind ebben a sorozatban lakozik (ugye?), másrészt pedig ha éppen a legújabb különleges melegítsük-fel-a-kihűlt-káposztát epizódot tervezed megnézni, akkor ott úgyis látni, hogy a fiatalság forrása még mindig nem a botoxban keresendő. Ma, május 27-én debütál az HBO streamingfelületein a Jóbarátok: Újra együtt című nosztalgiaepizód, amelyben a valaha készített leghíresebb sorozat főszereplői visszatérnek a tett helyszínére. Aki oda és vissza látta a tíz évadot, és kívülről fújja a szöveget, az biztosan eljutott odáig ebben a híres-neves sorozatszerelemben, hogy az apróbb (vagy nagyobb?) hibákat és idegesítő elemeket is kiszúrja. De hát a szerelem már csak ilyen: bármennyire is lángol meg az örökkévalóságnak szól, néha el kell taknyolni, hogy tiszta fejjel lássunk. Hát nézzük most a Jóbarátok 5 legidegesítőbb visszatérő motívumát.

5. Ki önzőbb Rachelnél?

Észrevetted már, hogy Rachel Green olykor milyen gátlástalanul önző tud lenni? Szinte csodálatra méltó, mennyire nem veszi észre magát, mennyire könnyedén átgázol máson. Tulajdonképpen ez akkor válik totálisan egyértelművé, amikor az ellenkezője történik: megvan, amikor Ross bizonyítani akarja a barátai előtt, hogy mennyire nagymenő a flörtölésben, ezért szóba elegyedik a pizzafutárlánnyal? Persze az egész totális kudarcba fullad: rendkívül unalmas perceket beszél arról, hogy miért büdös a gáz. Rachel viszont nagyon meglepő módon a lány után ered és elmondja, hogy amennyire rossz flörtölő Ross, annyira jó ember, és látni fogja ezt ő is, ha ad neki egy esélyt és megismeri. Majd visszatér a lakásba a lány telefonszámával, Rosszal pedig elhiteti, hogy ez mind az ő flörtjének a következménye. Mi pedig fogjuk a fejünket: nem így szoktuk meg azt a lányt, aki például oly nagy hévvel és csakis magára gondolva megy el Ross angliai esküvőjére, titkon remélve, hogy nem úgy történnek a dolgok. Persze az ő karaktere – egy elkényeztetett, önállóságra nagyjából alkalmatlan gazdag lány – szárnyal a legnagyobbat az évadok során, amit pedig jó nézni. Az önző kislányból ugyanis felelősségteljes és odaadó, önálló nő lesz.

4. How you doin’?

Talán nem veszünk azon össze, ha leírom: Joey Tribbiani nem a legszínesebb karakter a sorozatban. Furcsamód róla tudunk a legkevesebbet, de azért is, mert az együgyűségének hála nem is kell róla sokat tudni. Örök humorforrás, hozzá nem illik a drámázás (a színpadon se), ez viszont olyan szinten csúcsra van járatva, hogy az utolsó évadokban inkább kínosan fájdalmas, mint vicces. A hülyeség néha fáj, és ez itt többszörösen igaz, mert bár a tudatlanságára felépített epizódok jól el vannak találva, a sokszor túltolt értetlenségei, fárasztó beszólásai eléggé leszedálják az embert. Akkor meg pláne, ha az ember nagyobb dózist darál le a sorozatból – és hát nemegyszer történik meg ez, ugye? Jó észrevenni, hogy Joey önálló, pár évvel később indult sorozata azért is fulladt kudarcba, mert amennyire önálló karakter ő (mint Phoebe), annyira nem tud csak önállóan jól működni a képernyőn. Kell egy Chandler, vagy bárki más, akivel együtt sóhajtozhatunk Joey hülyeségén.

3. Rendesen virágzik a... Tisza?

Bármennyire is szépítenénk, a Jóbarátok leginkább a szexről szól. Persze szépen, romantikusan, vagy ha vadan, akkor is szóvirágokban. No de miért lenne baj ez egy olyan világban, ahol nagyjából minden arról szól, még ha elfojtva, kertelve, véka alatt is? Ennek fényében lehetünk bármennyire szabadosak, visszatekintve mégis soknak tűnik az, hogy a hat jóbarátnak mennyi szexpartnere, rövid és hosszú távú párkapcsolata volt.

Számoljunk csak! Volt Daniel, Mark, David, Pete, Amanda, Cathy… ez hat, az nyolc, akkor még azt beleszámoljuk, 14. Jó, azokkal együtt 26, tehát összesen 135 kapcsolat! A felmérések nem mindig mérvadók, hiszen életkortól, földrajzi helytől változók ezek az adatok, de egy kutatás szerint egy férfinak átlagosan 14,4 szexuális partnere van, ezzel szemben például Chandler Monicáig, remélhetőleg élethosszig tartó partneréig (tehát négy évadnyi idő alatt) 10,5 nővel feküdt le egy Reddit felhasználó szerint. Rossnak 14 partnere volt. A szexuális kapcsolatokat a következő szabály alapján számolta: a bizonyított aktusokat egy egész ponttal, a pontosan nem említett, de feltételezhető eseteket fél ponttal.

A fent említett felmérés a nőkre nézve hangyányit hízelgőbb – bár hogy kinek mi hízelgő, más kérdés –, átlagosan egy élethossz alatt 7,12 partnerrel bújnak ágyba. Fontos azért megjegyeznünk, hogy 1994-hez képest nem egészen ez a releváns, és biztos, hogy helytől, néptől és társadalmi helyzettől is függ a szám, ettől függetlenül beszédes, hiszen Rachel, Monica és Phoebe kalandjainak száma jóval magasabb: a Reddit-felhasználó szerint 15,5, 14,5 és 32,5... Ó, Pheebs, te kalandor. Persze ki másé lenne a legmagasabb érték, ha nem Joeyé, aki 51,5 szexpartnert számol. Fontos azt is megjegyezni, hogy nem tudjuk pontosan, kikkel és mikor volt szexuális kapcsolatuk a sorozat előtt és után. De aki szeretné látni a pontos listát, az ide kattintson.

Persze ez egy sorozat, legyintünk. Nem is kell nagy jelentőséget tulajdonítani neki, mégis néhol szívszorító, ahogy a kapcsolatokkal és az abból származó fájdalommal bánik a sorozat. Ne keressük a drámát egy szitkomban, sosem erről szólt a Jóbarátok, de modern társadalmunk nagy trendje, a tiszavirág-életű kapcsolatfelfogás – azaz: „mindig találok jobbat, és nem köteleződök el igazán” – talán itt gyökerezett meg? Flörtölgetnek, pasiznak, csajoznak és szexelnek: a felületes, kötődés nélküli kapcsolódásokról korábban írtunk is a sorozat kapcsán.

2. Ross pedig egy nagy gyökér

Egyetértünk abban, hogy Ross Geller több mint csődtömeg? Csak vegyük át: kilenc évig gyötrődik Rachel iránt érzett szerelme miatt, aztán megcsalja őt. Elfelejti, hogy létezik a fia (miért nem vitte Londonba az esküvőjére?), más nevet mond az esküvőjén, csúnyán cserben hagyja Monát és Julie-t, a kedves húgával „boldog” gyerekkort ért meg, és nem hajlandó elválni Racheltől annak ellenére, hogy ő kérleli... arról nem is beszélve, hogy ő tud a világegyetemben a leggyászosabban köszönni. Folytassam?

Persze kellett valaki, akin állandóan nevetni vagy épp szörnyülködni lehet. Az egyetlen valódi vonzóerő Ross állandó drámázással telepakolt élete. Miután Monica és Chandler egyre inkább egymásba habarodnak, szépen belemerülnek az unalmas házasok mindennapjaiba, és míg Phoebe és Joey a saját útját járta, Rossnak nem volt más lehetősége, míg újra és újra összegabalyodni Rachellel. Bár tragikomikus fordulatokkal tűzdelt élete már az első részben sejthető, amikor épp elvált leszbikus feleségétől.

1. Monica, a szigor és fegyelem istennője

Bár az előző pontok még csak-csak olyan apróságok, amik felett szemet lehet hunyni, Monica Geller végtelenül ellenszenves viselkedése már nem ebbe a kategóriába tartozik. Talán néha elhangzik egy-egy első randin, hogy melyik Jóbarátok-karaktert bírja a másik a legjobban. Ha Monicát említi, akkor ideje futni, menekülni.

Bár jómagamat rendszerető embernek gondolom, akit zavar a rendetlenség és a piszok, ennek ellenére még véletlenül sem mernék belenézni Monica fejébe. Nem vaklárma, az alkotók szándékosan fogták Monica figuráját egy kicsit idegesítőre: az elején még alig-alig mutatja meg versenyőrült, rendmániás, sokszor uralkodó és irányító természetét, amit aztán később csúcsra járat – gondoljunk csak a baseballmeccsre vagy Rachel szülinapi partijára. De ennek egyik legmarkánsabb jele – az alkotók tudták, hova kell nyúlni –, hogy éppen a férfilétében teszetoszán lubickoló, határozatlan Chandlert kebelezi be. R.I.P. Chandler.

Na de mi van Chandlerrel és Phoebe-vel?

Őket imádjuk és kész.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Csabai Kristóf
Csabai Kristóf
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Nem jött be a rafinált trükk: a magyar influenszerekre milliós bírságot várhat

Két ismert, a közösségi médiában nagy követőtáborral rendelkező magyar tartalomkészítőt ellenőrzött a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A NAV szerint a videómegosztó és közösségi platformokon szerzett bevételeik után nem teljesítették adózási kötelezettségeiket, sőt a pénzek egy részét nem saját számlájukra, hanem kiskorú gyermekeik bankszámlájára irányították.

Testem

Megoldást találtak a rák legkínzóbb tünetére: forradalmi eljárást alkalmaznak a Semmelweis Egyetemen

A daganatos megbetegedésekkel járó, sokszor elviselhetetlen fájdalom drámai módon csökkenthető, sőt akár teljesen meg is szüntethető a Semmelweis Egyetem legújabb programjának köszönhetően. Az Országos Onkológiai Intézettel közösen indított, forradalmi intervenciós eljárás során precíz képalkotó eszközök segítségével, tűszúrással „kapcsolják ki” a fájdalmat közvetítő idegpályákat. A fagyasztásos, hőkezeléses vagy kémiai roncsolásos technológia ráadásul csökkenti a betegek gyógyszerterhelését is.

Önidő

7 pofonegyszerű trükk: erőfeszítés nélkül étkezhetsz egészségesebben

Az egészséges táplálkozás és a megfelelő mennyiségű étel elfogyasztásának szabályait nem mindig könnyű betartani, hiszen nap mint nap számos inger ösztönöz bennünket evésre. Az étkezés ráadásul jóval összetettebb folyamat annál, mint hogy csupán az ízeket érzékeljük a szánkban: valamennyi érzékszervünk hatással van arra, hogy mit, hogyan és mennyit eszünk.

Szülőség

Újra elérhető lesz az Erasmus, ám óriási gond van a programmal

Ismét megnyílik szeptembertől az Erasmus-program a magyar egyetemisták előtt, miután az Európai Bizottság feloldotta a modellváltó intézményeket sújtó korábbi korlátozásokat. Ursula von der Leyen elnök bejelentése véget vet annak az időszaknak, amely során a közérdekű vagyonkezelő alapítványi fenntartású egyetemek évekre elestek az uniós csereprogramoktól és a Horizont Európa kutatási keretprogramtól.

Offline

Babonából kezdték hordani a magyarok ezt a kiegészítőt: úgy tartották, javítja a látást

A fülbevaló ma már a mindennapi ruhatárunk alapvető darabja, ám a régi magyar paraszti világban viselését komoly történelmi babonák és szigorú hiedelmek szabályozták. Őseink szentül hitték, hogy a fülcimpa kilyukasztása és a fémek viselése közvetlen hatással van az emberi testre, és képes meggyógyítani a szemet, valamint javítani a látást. Ráadásul a közhiedelemmel ellentétben a kiegészítő korántsem csak a nők kiváltsága volt: a rontás és a korai halál ellen a férfiak, különösen a pásztorok is büszkén hordták. De hogyan vált egy egyszerű ékszer a gyógyítás és a mágia eszközévé?

Testem

Károsítja a fogzománcot, ha így fehéríted a fogad

A hófehér mosolyért sokan képesek szinte bármit bevetni, a közösségi médiát elárasztó házi praktikák és olcsó internetes fehérítők azonban súlyos árat követelnek. A citromlé, a szódabikarbóna és az agresszív fehérítő fogkrémek valójában visszafordíthatatlanul károsítják a fogzománcot, és kínzó fogérzékenységhez vezetnek. Hogyan működik a biztonságos, oxidáción alapuló fogorvosi fehérítés, miért kockázatosak az otthoni csíkok, és mit tud a piac legújabb, peroxidmentes csodafegyvere, a PAP-formula?

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?