Évente mindössze fél percet késik a japán csodavonat

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

58 éve száguld a japán sinkanszen – vajon Magyarországon mikor juthatunk el Szolnokról Szombathelyre egy óra alatt?

1968. október 18-án, a tokiói olimpiai játékok alatt nyitotta meg Japán a Tokió és Oszaka közötti, 515 kilométeres távolságot kevesebb mint három óra alatt teljesítő Tókaidó Sinkanszen vasútvonalat. A hagyományos vonatközlekedéssel az út hat óra negyven percet vett volna igénybe, később az utazás hossza már két óra alá csökkent. A beruházás akkor egymilliárd dollárba került, s azóta a szigetországban a nagy sebességű közlekedés teljesen megszokott lett: japánok milliói ingáznak a vonatokon munkahelyük és otthonuk között, s immár lehetővé váltak az egynapos kirándulások is Tokió és Oszaka között.

Nagyratörő japán tervek

A sinkanszen elnevezést először 1940-ben használták hivatalosan egy Tokió és Simonoszeki közötti személy- és teherszállító vonalra, amely 200 km/órás végsebességű gőz- és elektromos mozdonyokat használt volna. A második világháború alatt ugyanis a japán közlekedésmérnökök nagyratörő tervei között már szerepelt a szupervonat megépítése: Tokió és Peking, Tokió és Korea, sőt Tokió és Szingapúr között tervezték a vasúti összeköttetést, nagyobbrészt alagutakon keresztül. Szerették volna elérni, hogy a szigetország vasúti közlekedését összekössék a transzszibériai vasúttal és más ázsiai fővonalakkal. Miután Japán veszített a második világháborúban, a terveket elvetették, bár a későbbi sinkanszen építésekor az eredeti tervek alapján megépült néhány alagutat is felhasználták.

Ma már japánok milliói ingáznak naponta a szupervonattal
Fotó: Tomohiro Ohsumi / Getty Images Hungary

A szupervasút építése 

1958-ban került elő ismét a szupervasút építésének terve. Ehhez először is ki kellett építeni a normál nyomtávú vasúti pályákat, mivel Japánban a keskeny nyomtávú vasúthálózat terjedt el a 19. század végén, és ezeken a mérnökök szerint nem lehet biztonságosan nagy sebességgel közlekedni. Hat év alatt el is készült a Tókaidó Sinkanszen, amely 200 km/h sebességgel közlekedett, s amelyet a tokiói olimpia nyitóünnepségét követően adták át. A választás azért esett Tokióra és Oszakára, mert az úgynevezett Tókaido-övben él az ország lakosságának több mint fele, és a gazdaság is főként ide koncentrálódik.

Kényelmes, pontos és biztonságos

A szerelvények a kezdeti 200 km/órás sebesség helyett ma már 320 km/h sebességre képesek, de teszteken már az 580 km/h-t is elérték, különösen az úgynevezett maglevek, azaz a mágneses levitációval működtetett vonatok. A nagy sebességű vonatokkal ma már Japán szinte minden nagyobb városába el lehet jutni Tokióból. A sinkanszenek híresek a kényelemről (csendes vagonjaiban az ülések mindig előre néznek, nincs menetiránynak háttal utazás), biztonságukról (nem történt még soha halálos baleset) és pontosságukról: az átlagos késés a természeti katasztrófákkal együtt is fél perc alatti. A késést évtizedek óta másodpercben mérik. (Magyarországon a helyzet, mint tudjuk, nem ilyen rózsás: a Mennyit késtünk ma? Twitter-oldal szerint az elmúlt napban (!) a MÁV szerelvényei több mint 7000 percet, azaz 116 órát késtek.) A pontos érkezés a vonatvezető felelőssége, ami a fizetésükön is érződik: bérük a programozókéval és a mérnökökével vetekszik. Társadalmi megbecsültségüket jól mutatja, hogy Japánban a kisfiúk sinkanszenvezetők szeretnének lenni, ha megnőnek.

Első osztály: nagyobb lábtér, extra kényelmes ülések

A szupervonatokon természetesen első- és másodosztályú kocsikba is jegyet válthatnak az utazók. Előbbiek, a repülőgépek első osztályához hasonlóan, nagyobb és kényelmesebb üléseket biztosítanak, és nagyobb helyet kínálnak a lábnak. Csúcsidőben a vonalon óránként legfeljebb 16 vonat közlekedik irányonként, egyenként 16 kocsival, tehát 3-10 percenként indulnak a szerelvények.

Miért van csőrük?

A sinkanszenek sajátos megjelenéséhez hozzátartozik a csőr, amely nem a futurisztikus kinézet miatt került rájuk, hanem a hangrobbanás elkerülése céljából. Az alagútban haladó nagy sebességű vonat ugyanis sűrű légtömeget tol maga előtt, ami onnan kilépve kisebb hangrobbanást okoz. A tervezőmérnök Eidzsi Nakacu egy madárlesen figyelte meg, hogy a halra lecsapó jégmadár csőre speciális alakjának köszönhetően nem zavarja meg a víztükröt, s a különös csőr valóban bevált a vonatokon is. De a vonat más részeit is a természet inspirálta: a vonat hátának kialakításához a pingvin teste szolgált inspirációul (a lehető legalacsonyabb légellenállás miatt), az áramszedőt pedig a bagoly szárnyai után modellezték.

A vonat jellegzetes csőrének fontos szerepe van
Fotó: Dea / G. Sosio / Getty Images Hungary

A vonat nem vár

A sinkanszen tervezői számára kiemelten fontos volt a biztonság is. A vonatpályákat úgy építették, hogy a szerelvényeknek ne kelljen útkereszteződéseken áthaladnia, s magas fallal vették körül, hogy senki ne tudjon még véletlenül se a száguldó vonat kerekei alá kerülni. (A hagyományosan magas öngyilkossági rátával rendelkező Japánban azzal is megpróbálták az öngyilkosjelöltek kedvét elvenni a cselekménytől, hogy kihirdették: családjukat fogja terhelni a vonat késésének minden pluszköltsége.) Emellett korai jelzőrendszereket építettek a földrengésből eredő kisiklás megelőzésére, amely földrengés esetén automatikusan lelassítja a vonatot. Mindez, továbbá a kizárólag a sinkanszenek által használt vasúti pályák, azt eredményezték, hogy nagyon gyors és nagyon biztonságos rajta utazni.

A mágneses levitációé a jövő

A legújabb tervek szerint a nem is olyan távoli jövőben mágnesvasút, azaz maglev fog közlekedni Tokió és Nagoja között (40 percre rövidítve a menetidőt), majd Tokió és Oszaka között. A maglev az utóbbi két város közötti 515 kilométert mindössze 67 perc alatt teszi majd meg. A beruházás befejezése 2037-re várható, bár az utasok a kilátást nemigen élvezhetik: a vonat 90 százalékban alagutakban fog közlekedni.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.