József Attila és Babits Mihály kapcsolata a kezdetektől fogva feszült volt, ami 1936-ban, a Baumgarten-díj odaítélése során csúcsosodott ki: az idősebb költő kihúzta József Attilát a nagy összegű irodalmi díj várományosainak listájáról.
1927. január 18-án Ótátrafüreden Baumgarten Ferenc Ferdinánd 46 éves esztéta-irodalomtörténész egy gyors lefolyású betegség következtében elhunyt. Nevét életében nem sokan ismerték Magyarországon, még irodalmi berkekben sem: „Amikor meghalt, nem volt több, mint egy-két magyar írónak és irodalomszerető embernek halkan eltávozott, finom emlékű barátja s néhány szellemes, filozófiai mélységű német esztétikai könyvnek Magyarországon alig ismert szerzője” – vélekedett róla Az Est.
Amikor azonban felbontották a végrendeletét, a rokonok a szívükhöz kaptak: kiderült, hogy Baumgarten tízmilliárd pengőnyi (mai értékén több mint tízezer milliárd forint) vagyonát a magyar írókra hagyta. A Baumgarten-fivérek (egy földbirtokos és egy bankár, mindketten meglehetősen tehetősek) bíróságon támadták meg a végrendeletet, azt állítva, hogy testvérük elmebajban szenvedett – végül azonban veszítettek, így a hatalmas összeg, Baumgarten végakaratának megfelelően egy alapítványhoz került, amelynek gondozói, szintén Baumgarten akarata szerint Babits Mihály és Basch Lóránt ügyvéd voltak.
A Baumgarten-díj „nem utazásra való, hanem elemózsiára”
Baumgarten kikötötte, hogy a díjat minden évben a „komoly törekvésű, akár a szépirodalmat, akár a tudományt művelő magyar írók” kaphatják, de csak azok, akik „minden vallási, faji és társadalmi előítélettől mentesek és csakis eszményi célokat szolgálnak és így személyes előnyök kedvéért megalkuvást nem ismervén, anyagiakban szükséget szenvednek.” Az összeg négyezer pengő volt; ami, tekintve, hogy „havi kétszáz pengő fixszel” már egész jól el lehetett boldogulni, egészen tekintélyes summának számított.
A családdal való pereskedés miatt az első Baumgarten-díj átadására csak 1929-ben került sor. Ekkor tíz író kapta meg a négyezer pengős összeget. Az Esti Kurír körkérdésben tudakolta meg, hogy mire fogják költeni a pénzt: Szini Gyula bevallotta, hogy utazni szeretne rajta, mivel az utazás nála „olyan létfeltétellé vált, mint másnál például az evés”. Osvát Ernő, a Nyugat szerkesztője szerint a Baumgarten-díj „nem utazásra való, hanem elemózsiára”. Tersánszky Józsi Jenő úgy vélte, dolgozni fog, „mintha mi sem történt volna”, Juhász Gyula pedig „intim önéletrajzot akar írni”.
A Baumgarten-díj kiosztását minden évben nagy várakozás előzte meg. A díjazottak között többségben vannak azoknak a nevei, akiket napjainkban is a magyar irodalom legjelentősebb képviselőiként tartunk számon. Megkapta az elismerést (többek között) Krúdy Gyula, Füst Milán, Karinthy Frigyes, Szerb Antal és Weöres Sándor; de olyan, ma már kevéssé ismert írókat is díjaztak, mint Kolozsvári Grandpierre Emil, Illés Endre, Berde Mária vagy Gulyás Pál.
Egyvalaki azonban nem nyerte el a díjat, bár nagy szüksége lett volna rá: József Attila.
Emiatt később is sokan nehezteltek Babitsra, azt állítva, hogy nem ismerte fel időben József Attila költői nagyságát.
Irodalmi harcok
Babits és József Attila kapcsolata valóban nem volt felhőtlen. 1929-ben, amikor megjelent József Attila harmadik kötete, a Nincsen apám, sem anyám, hiába várta az elismerő kritikát a Nyugat hasábjain: csak Németh László írt róla, meglehetősen fanyalgón. József Attila azonban elsősorban mégsem rá volt dühös, hanem a főszerkesztő Babitsra, aki éppen abban az évben vált a „magyar irodalom pápájává” a Baumgarten-alapítvány főkurátoraként. A következő évben vitriolos kritikát írt Babits verseskötetéről (Az istenek halnak, az ember él), olyan kijelentésekre ragadtatva magát, mint például hogy idősebb pályatársa
„két marékkal tömi belénk a zagyvaságot”.
Innentől kezdve sokszor üzengettek egymásnak, versben vagy kritikák útján, s bár Babits később beválogatta József Attila két versét is egy antológiába, és Kosztolányi javaslatára 1935-ben felkerült a neve a díj várományosainak listájára, egy szerencsétlen véletlen folytán csak a Baumgarten „kisdíját”, az ezerpengős jutalmat kaphatta meg. Történt ugyanis, hogy Babitscsal való kapcsolata rendezéseként 1935. november 25-i számában József Attila megjelentette az Én nem tudtam című verset, amelyet „Babits Mihálynak hódolattal” ajánlott. Babits ekkor kihúzta József Attila nevét a lehetséges díjazottak közül: el akarta kerülni annak a látszatát, hogy csak az kaphatja meg a díjat, aki neki behódol. Végül csak halála után, 1938-ban ítélték József Attilának a nagydíjat.
„Nem vagyok harmadrendű költő!”
Akadtak olyanok is, akik, bár díjazták volna őket, elutasították a lehetőséget. Így például Fodor József, aki „Nem vagyok harmadrendű költő!” felkiáltással utasította el a neki felajánlott ezer pengőt. Egy ízben Kassák Lajos kapcsán is vita támadt: az író 1936-ban Egy ember élete című önéletrajzi regényéért kapta volna meg az elismerést, de a kultuszminiszter Hóman Bálint (akinek vétójoga volt a kuratóriumban) úgy vélte, hogy Kassák regénye „a magyar állam és társadalom törvényes rendjének erőszakos felforgatására irányuló izgatás”, ráadásul nemzetgyalázás vádjával bírósági per is zajlott ellene.
Szabó Magda nem szolgálta a szocialista társadalom építését
Babits 1941-ben bekövetkezett halála után Schöpflin Aladár lett a Baumgarten-kuratórium elnöke. 1945-ben, Budapest ostroma idején az alapítványnak helyet adó Sas utcai épület bombatalálatot kapott, a háború után a pengő elértéktelenedett, s 1949-ben a kommunista hatalom is jelezte beleszólását a díjazottak névsorába: annak ellenére húzták ki például Szabó Magda nevét (arra hivatkozva, hogy „költészete nem szolgálja a szocialista társadalom építését”), hogy az írónő már megkapta a hivatalos értesítést a díjazásról. (Révai József, a magyar kulturális élet teljhatalmú irányítója beírta viszont a rendszerhez lojális későbbi Hazafias Népfront-alelnök, Szabó Pál nevét.)
Schöpflin Aladár halálát (1950) követően a Baumgarten-alapítványt megszüntették – a kommunista kultúrpolitika immár kispolgári csökevénynek bélyegezte a Baumgarten-díjat. Helyét a József Attila-díj vette át, amellyel a pártkatonák mellett többnyire a magyar irodalom legjelentősebb alkotóit is sikerült jutalmazni. A rendszerváltás után Baumgarten Artúr (a díjat alapító Ferenc unokaöccse) megpróbálta feléleszteni a hagyományt, levelet küldött Antall Józsefnek ez ügyben, de választ nem kapott. 2019 óta, Kukorelly Endre javaslata nyomán a Gyümölcsöskert Irodalmi Egyesület ismét minden évben átadja a Baumgarten-emlékdíjat, amelynek összege immár magánszemélyek adományaiból áll össze. (Borítókép: Fortepan / Németh László Társaság)
Ha szívesen olvasnál még az ötvenes évek kultúrpolitikájáról, ezt a cikket ajánljuk.
