A nem tökéletes gyermek születésétől is úgy tartunk, mint az elmúlástól?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy jó interjú sokkal több, mint egy egyszerű beszélgetés, információcsere, tények közlése: a beszélgetés készítőjére és olvasójára is erőteljesen hathat. Az ebben a válogatásunkban szereplő témák közül sokkal ez a helyzet.

Az idei évben is számos interjú jelent meg a Díványon, és amikor azt kerestük, melyek voltak ezek közül kedvenceitek, azt láttuk, hogy a mély témáktól sem riadtok vissza. 

Interjúválogatásunk sokszínű képet mutat

Idei kedvenceitek sorában vannak könnyedebb témák, de fajsúlyosabbak is bekerültek a legolvasottabb beszélgetések válogatásába. Az élet kezdetétől annak végéig lefedi az emberi sors fontos aspektusait mindaz, amit ezekből a beszélgetésekből megtudhattok: Puzsér Róbert igazi arcának felfedésétől kezdve születésünk titkain át nagyon nehéz élethelyzetek átvészeléséig színes a témák palettája.

Lássuk, mely interjúk kerülhettek be favoritjaitok közé!

Interjúválogatásunk értékes beszélgetéseket kínál év végi olvasnivalóként
Fotó: Fiordaliso / Getty Images Hungary

A nehéz témák is olvasottak voltak

Idén több cikket is olvashattatok a Díványon arról, hogyan látják az elmúlást azok az egészségügyi dolgozók, akik gyakrabban találják magukat szembe vele, mint mi. A cikksorozaton belül egy nővér is megszólalt: a vele készült beszélgetés sokak számára volt érdekes. 

Egy szexuális bántalmazás áldozatául esett nő mély beszélgetésben osztotta meg érzéseit velünk és veletek: elárulta, hogyan vészelte át ezt a traumatizáló eseményt.

Timi története arról szólt, hogyan derült ki, hogy legkisebb gyermeke egy ritka betegségben szenved, és ez milyen következményekkel jár az ő anyaságára nézve. A nap mint nap gyermekéért folytatott harcra is sokan voltatok fogékonyak.

Szintén napról napra folytatja harcát egy felépülő függő is, aki 26 évet vesztett el életéből, még ha ez egész más is, mint a fenti édesanyáé. Története ugyanakkor megérintett titeket is. 

Az érdekességek is vonzóak

Más vizekre evezve az érdekességekkel foglalkozó cikkeink közt folyamatosan népszerűek azok az írások, amelyek annak járnak utána, hogy mit gondolnak külföldiek a magyaros ételekről. Ebben a műfajban született egy interjúnk is: ezt itt találjátok.

Schiffer Miklóssal a stílusos öltözködés alapvető tudnivalóiról beszélgetett kolléganőnk, aki maga is stílustanácsadó: ez a beszélgetés is kivívta kiemelt érdeklődéseteket az idei évben.

Kánya Katával pedig arról beszélgettünk, miért nehezebb a társkeresés ötven fölött.

Felismeréseket is hozhatnak beszélgetések

Elsőre úgy tűnhet, tűz és víz az a két interjú, melyet ebben a blokkban ajánlunk, ám mégis van bennük valami közös.Berentés Éva arról rántotta le a leplet a Dívánnyal beszélgetve, milyen sok, szinte elképzelhetetlen módon hathat születésünk arra, ahogy életünk alakul.

Puzsér Róbert pedig nem politikai megmondóként nyilatkozott nekünk, hanem új könyvéről beszélt, és arról, hogy milyen nehézségeket okoz számára saját közszereplői énjével együtt élni. 

Öt dolog…

Végül egyik kedvenc cikksorozatunk, az Öt dolog, amelyet megteszek magamért keretében is szeretnénk a figyelmetekbe ajánlani két beszélgetést. Palya Bea a tőle megszokott szókimondással beszélt arról is, mi kell neki ahhoz, hogy jól érezze magát.

Kásás Tamás is nyilatkozott sorozatunkban: a vízilabdázó is megosztotta gondolatait azzal kapcsolatban, hogy mire van szüksége a jólléthez.

Az, hogy ugyanerre dr. Máté Gábor is kapható volt, nagy öröm volt a szerkesztőségben. Reméljük, 2024-ben is sok érdekes beszélgetéssel tudunk majd nektek szolgálni!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.