Ilyenek voltak a világhírű Ikarusok a 70-es, 80-as években – Galéria

Olvasási idő kb. 3 perc

A koronavírus-járvány miatti három évi kényszerszünet után ismét megrendezték Tapolcán a Nemzetközi Ikarus Találkozót, amelynek ezúttal különös aktualitást adott, hogy idén 75 éves a legendás magyar típus.

Miután a második világháborúban a hazai járműparkot is rommá lőtték, ott állt a tömegközlekedés használható eszközök nélkül. A villamosoknál a sínek is katasztrofális állapotokban voltak, ezért értelemszerűen az autóbusz-forgalmat akarták minél gyorsabban újraindítani. A sérült darabok reparálása mellett 1949-ben létrehozták az Ikarus Karosszéria- és Járműgyárat, amelynek feladatául tűzték ki, hogy a sztahanovista munkaversenyben élen járva az első ötéves terv végére már az egész országot lássák el buszokkal.

Ez volt a legismertebb magyar termék a nagyvilágban

A tervet olyan jól sikerült teljesíteni, hogy a határidőre nemcsak Magyarországon futottak az új járművek, hanem a szocialista blokk többi tagját is ellátták, sőt, később a Föld minden szegletébe jutott belőlük Tunéziától kezdve az Egyesült Államokon át egészen Tajvanig. A cég a világ negyedik legnagyobb autóbuszgyárává vált, és 80-as évekbeli fénykorában évi 13 ezer darab gördült le a futószalagjairól. Ennél több busz akkoriban sehol nem készült Európában.

Ikarus 280 Prága útjain magyar és csehszlovák próbarendszámmal, Skoda rendőrautóval a háttérben
Fotó: Jan Hanuš

Ráadásul ekkoriban már a gyártás sem csak nálunk folyt, hanem összeszereltek Ikarusokat Görögországban, Líbiában, Irakban, Egyiptomban, Kubában és Kínában is. Történelmietlen kérdés, hogy mi lett volna, ha nincs a rendszerváltás, de tény, hogy az betette a kaput a legendás típusnak: felvevőpiacainak nagy része megszűnt, így egy évtized alatt a csőd szélére került a mátyásföldi üzem, amely az ezredforduló után végleg lehúzta a rolót.

A 4. Nemzetközi Ikarus Találkozó Tapolcán
Fotó: Papp Szabolcs

Ám a közlekedésbarátok szerte a világon nem akarnak belenyugodni ebbe, és évről évre találkozókat szerveznek azokra a helyekre, ahol a leginkább népszerűek voltak a magyar buszok: a keletnémet és lengyel városokba, a csehszlovák és szovjet utódállamokba, meg persze hozzánk. Magyarországon érdekes módon nem a főváros, hanem két távoli helyszín: Tapolca és Polgár szokott évente felváltva helyt adni e rendezvényeknek.

Idézőjel ikon

Tapolcán az idén 58 magyar gyártású retróautóbusz gyűlt össze, nemcsak itthonról, hanem Németországból is. Olyan fél évszázados darabok is akadtak köztük, amelyekkel évtizedek után először találkozhat a nagyközönség.

– mondta el a Díványnak a szervező Bordez Christian.

Ikarus 180 a Marx Károlyról elnevezett egykori NDK-s városból
Fotó: Papp Szabolcs

Ilyen volt egy Németországból „saját lábán” érkezett Ikarus 180-as. Ez a típus volt a vállalat történetének első csuklós busza, sőt, a világon is az első ilyenek között született. A hozzánk hazalátogató példány Karl-Marx-Stadtban futotta köreit az NDK-s időkben, mostani német gazdája, Heiko Wolf pedig 1 millió euróból restaurálta.

A képre kattintva galéria nyílik, amely alatt a cikk folytatódik!

Galéria ikon

9

Galéria: Ikarus buszok a 70-es, 80-as években
Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

Nagy buszok piciben

A Közlekedési Múzeum először vett részt a találkozón saját busszal, a nemrég felújított Ikarus 396-os annak idején elsőként állt be az Eurolines nemzetközi flottájába. A 300-as típuscsalád az 1985-ös frankfurti nemzetközi járműkiállításon debütált, ahol az Ikarus standját az összes nagy világcég vezetése felkereste, amire korábban nem volt példa. A busz sikerét jellemzi, hogy ez az egyetlen magyar jármű, amelyet még a Matchbox is megcsinált piciben, az Ikarus csapata pedig formatervezői nívódíjat kapott érte.

Ikarus 396 a Közlekedési Múzeum gyűjteményéből
Fotó: Papp Szabolcs

Mivel a KGST-ben annó úgy osztották le a szerepeket, hogy nekünk jutott a buszgyártás, a keletnémeteknek pedig a modellkészítés, az Ikarusok kicsinyített másait is ők dobták piacra. A HERR, később Espewe névre hallgató cég elsőként a farmotoros Ikarus 55-össel rukkolt ki, ezt követte a már orrmotoros 31-es, majd az Ikarusnak a legnagyobb sikert hozó 260-as típus, amellyel Finta László 1967-ben valóságos időutazóként törte meg az akkori gömbölyded divathullámot.

H0 léptékű Ikarus buszmakettek
Fotó: Wolf Géza

Az NDK kimúltával persze a szocialista játékgyártásnak is befellegzett, de csak ideig-óráig: kisszériás cseh és orosz manufaktúrák vették át a stafétát, és idehaza is létrejött a WUMM Modell, amely azt a célt tűzte zászlajára, hogy minden magyar típust megcsináljon 1:87-es méretarányban.

Ha érdekelnek a közlekedési relikviák, ide kattintva olvashatsz még róluk.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.