Hunyady Sándor a két világháború közti időszak egyik legkiemelkedőbb novellistája és színpadi szerzője volt. Apjával, Bródy Sándorral rapszodikus, nehezen megfejthető kapcsolata ugyanúgy megjelenik írásaiban, mint a korszak bohém művészei, a tátrai szanatóriumok világának kettőssége, a hajnalig tartó kártyapartik és a nyilvánosházak vörös lámpái. Izgalmas barangolásra hívunk az irodalom világába!
1909-ben egy tizenhét éves fiatalember az akkor még kiépítetlen külső-Lipótvárosban, egy üres telken egy palánknak támaszkodva előhúzta kabátja belső zsebéből revolverét. Napokkal korábban vásárolta, amikor egy szerelmi csalódás után úgy döntött, hogy eldobja magától az életet. Amikor meghúzta a ravaszt, reszketett a keze, így a golyó nem a szívét érte, hanem a bordáin és a tüdején át megállt a hátában. A fiatalembert Hunyady Sándornak hívták, akinek apja nem volt más, mint Bródy Sándor, a korszak népszerű novellistája és drámaírója.
Bródy Sándor törvénytelen gyermekeként született
Amikor 1889-ben Bródy Sándor Kolozsvárra utazott, hogy beszámolót írjon egy színdarabról, nem sejtette, hogy tizenöt hónapig ott fog maradni. A szép és tehetséges, kifinomult ízlésű és megjelenésű színésznő, Hunyady Margit ejtette rabul a férfi szívét. Bródy korának férfiideálja volt, napbarnított bőre, sötét haja, tömött bajusza rengeteg nő szívét megdobogtatta. Viharos szerelmükből 1890-ben megszületett Sándor, aki az akkori viszonyok közt törvénytelen gyermeknek számított, hiszen a szülei nem házasodtak össze.
Hunyady Sándor családjával négyévesen Budapestre költözött, édesanyjával és nagyanyjával a Vígszínház közelében laktak. A környék a millennium évében nem egészen úgy festett, mint most: „A Vígszínház körül végtelen puszta területek. Utcák, amelyekben nem volt ház, a deszkapalánk sarkára kellett szögezni az utcajelző pléhtáblát. A Duna-part kiépítetlen. Szemétdombok, fű, homokhegyek, téglarakások mindenfelé” – írja Családi album című önéletrajzi regényében. A gyermek Hunyadyt féltő gonddal vették körül nőrokonai, és a kultúrát is korán magába szívta: lakásukban gyakori vendég volt a kor legnagyobb színésznője, Jászai Mari, és – mivel rendszeresen elkísérte anyját a színházba – tízévesen már észrevette, ha valamelyik színész hibát vétett a próbán.
„Megszűntem önnel törődni”
Tízévesen tudta meg, ki az apja. Bródy Sándor úgyszólván a semmiből bukkant fel az életében, de rögtön apának kellett szólítania. Rajongott az apjáért, bejárt vele a szerkesztőségekbe, írókkal, újságírókkal mentek ebédelni a Margitszigeti Nagyvendéglőbe, vagy úszni a Császárfürdőbe. Itt ismerkedett meg féltestvéreivel (Bródynak összesen öt fia született.) Tizenhat éves volt, amikor édesanyja meghalt, és véglegesen Bródy Sándorra maradt a nevelése. Bródy azonban kiszámíthatatlan apa volt: hol féltő gondoskodással veszi körül, hol titkárnak kezeli, máskor pedig levélben közli, hogy „megszűntem önnel törődni” – minden további magyarázat nélkül. Valószínű, hogy nemcsak a szerelmi csalódás, hanem ez a két esemény is hozzájárult ahhoz, hogy az ifjú Hunyady Sándor mélypontra jutott, és mellbe lőtte magát.
„Inas” a Damjanich utcában
Öngyilkossági kísérlete után apja nagyobb figyelmet fordított rá. A Damjanich utcában laktak közös szobában, Hunyady amolyan inas volt Bródy mellett: „A konyha mellett a kiskamrában volt a vaságyam” – emlékezik vissza önéletrajzi regényében erre az időszakra. „A konyhai vízvezetéknél mosdottam. Dél felé, amikor fölébredt az öreg, csöngetett. Meggyújtottam a gázrezsót. Megfőztem a kávéját, kihúztam a parádi vizes üveg dugóját. Aztán egy tálcán, szépen elrendezve, bevittem az ágyához a reggelit. (…) A számlás embereket kidobtam. A kellemetlen vendégeknek és a csúnya nőknek azt hazudtam, hogy nincs otthon. A szép nőket bebocsátottam a nagy, sárga ágy mellé.” Bródynak gyakran érkeztek női látogatói, Hunyadyt pedig kellemetlenül érintette, hogy egyik-másik nő neki is felajánlkozott. Azt sem értette, hogy nem érzi kínosnak egyik fél sem az ilyesfajta viszonyokat: „Nem szégyellték, hogy a dolog olyan világos: ők csak azért jönnek föl, mert apám barátságából valamilyen hasznot remélnek, viszont nem bánják, hogy apámnak nem kell belőlük, a lényükből, a lelkükből semmi, pusztán egy egész pici részük kell, mint az ínyencnek a pávavelő.”
A súly is melegít?
Ez a furcsa idill azonban nem tartott sokáig: Bródy Kolozsvárra küldte fiát, hogy nyugodtabb légkörben érettségizzen. Hunyady megérkezése után elkártyázta mindent pénzét, majd újságírónak állt, hogy megélhetését biztosítsa. Egy sötét, repedt ablakú, fűtés nélküli hónapos szobában lakott másodmagával, és
olyan szegény volt, hogy matrac és párna helyett újságpapírt gyömöszölt a feje alá.
Ugyancsak újságpapírt használt takarónak, ezenkívül ládákat, könyveket, kosarakat rakott rá a szobatársa, abban a meggyőződésben, hogy a súly is melegít.
Krúdyval Késmárkon
Kolozsvár után ismét Budapestre utazott, apjával együtt járt kártyázni, gőzfürdőbe, vendéglőbe – attól függően, éppen mire volt pénzük. A bohém élettől azonban hamarosan megcsömörlött, így örömmel fogadta a bácskai földbirtokos, Dungyerszky György ajánlatát, aki személyi titkárnak kérte fel. Írásaiban sokszor visszaköszön az ott töltött időszak (Géza és Dusán, Feketeszárú cseresznye). A vidéki idillnek az első világháború vetett véget. Hunyadyt is besorozták, de hamar kiderült, hogy gyenge fizikuma és visszatérő tüdőcsúcshurutja nem teszi alkalmassá a katonáskodásra. Krúdy társaságában a Tátrába utazott, aki megmutatta neki késmárki törzshelyeit, de Hunyady, elunván az egész délután tartó semmittevést a söröskorsó mellett, türelmetlenkedett: „Drága, jó Gyula bácsi! Menjünk már innen a frászba, hisz meg kell itt őrülni az unalomtól!” – méltatlankodott, de Krúdy válasza meglepte: „Hallgass! Nem hallod, milyen szépen zümmögnek a legyek az ablaküvegen?!”
A világháború után apja ismét eltaszította magától, ezúttal véglegesen – bármilyen indoklás nélkül. Hunyady próbált kapcsolatot teremteni vele, több levelet írt, de azok válasz nélkül maradtak. Bródyt néhányszor még látta messziről annak 1923-ban bekövetkezett haláláig. Előfordult, hogy mindketten a margitszigeti Kisszállóban laktak, de apja elfordult, amikor megpróbálta megkeresni a tekintetét. A helyzet elől Hunyady Kolozsvárra menekült, itt érte apja halálhíre.
Elsüllyedt világ
A harmincas évektől kezdve ismét Budapesten élt, egyre népszerűbb színpadi szerző vált belőle, a Vígszínházban minden évben sikerrel játszották új darabjait. Gyakran írt a Színházi Élet című hetilapba, és róla is gyakran cikkezett a lap mint korabeli sztáríróról. A népszerűség azonban nem változtatta meg a személyiségét: „Üres feketekávét reggelizem egy darab kenyérrel. Reggeli után leülök dolgozni, dolgozom délig. Akkor megebédelek, az íróasztal szögletén, a legtöbbször papírról kolbászt vagy parizert. Este, a rendes, olcsó kis helyemen, menüt vacsorázom. (…) Minden földi javam elfér három közönséges kofferben” – írta magáról. A második világháború kezdetén 1940-ben Amerikába kapott meghívást, élményeiről naplót írt, valamint novelláiban és kisregényeiben is visszaköszönnek az amerikai hajóút benyomásai. 1942-ben, 52 évesen hunyt el. Novellái ma is élvezetes olvasmányok, az első világháború előtti évektől a második világháborúig tartó időszak elsüllyedt világának izgalmas dokumentumai.
