A különösen hosszú tél szokatlan jelenségéért egy porfelhő felelt, mely Európa mellett Ázsia egy részét is beterítette, nyomában pedig nemcsak hideg, hanem éhínség is járt.
A különleges jelenség, amely kékes ködbe és örök télbe vonta az érintett területeket 536–537-ben tette fagyossá a nyarat is. Egészen Kínáig ért a légköri jelenség, amely írásos források szerint nyári havazással járt. Mongólia, Szibéria, de még Chile és Argentína ebből az időszakból származó fáinak évgyűrűi is arról tanúskodnak, hogy a növények alig nőttek a kedvezőtlen körülmények miatt az egész következő évtizedben.
Így írtak a korabeliek a végtelen hosszú télről
A szokatlanul hosszú, területtől függően 12–18 hónapon át tartó tél részleteire a nyolcvanas években bukkant két amerikai tudós, akik vulkánkitörésekről szóló történetírói feljegyzéseket kerestek. Az 536–538 közti időszakból számos természeti katasztrófa leírásába botlottak bele: ezek így emlékeztek meg az eseményekről:
- „[A] nap elsötétült, és sötétsége másfél évig tartott […] Mindennap körülbelül négy órát sütött, és ez a fény mégis csak gyenge árnyék volt […] a gyümölcsök nem érettek be, és a bornak savanyúszőlő-íze volt” (Szíriai Mihály)
- „Mert a nap egész évben fénytelenül adta fényét, mint a hold, és rendkívül úgy tűnt, mintha a nap fogyatkozásban lenne, mert a sugarak, amelyeket ontott, nem voltak világosak, sem olyanok, mint amilyeneket szokott ontani.” (Pokopiosz)
- „[A] nap kezdett elsötétülni nappal és a hold éjjel, miközben az óceánon zúgott a víz, ebben az évben március 24-től a következő év június 24-ig…” (szír forrás)
A tél nyomában éhínség járt
A leírások szerint Kínában az Alpha Carinae csillagot az 536. évi tavaszi és őszi napéjegyenlőség idején sem láthatták úgy, mint korábban, az 536 és 538 közötti éveket pedig nyári havazás, fagy, szárazság és súlyos éhínség jellemezte.
Az 536-ot követő tíz évben a skandináv fenyők, az európai tölgyek, sőt számos észak-amerikai faj, köztük a sörtefenyő és a rókafarkfenyő esetében is sokkal lassabban zajlott a növekedés folyamata, mint általánosságban. Az ebből az időszakbál származó, építkezéseken felhasznált faanyagok vizsgálatával tudták megállapítani, hogy a fák évgyűrűinek méretében jelentős csökkenés állt be ekkor.
Európában ugyanakkor ez a természeti katasztrófa még csak a kezdet volt:
két évvel később jött a pestisjárvány, a kombináció pedig Európa lakosságának nagyságrendileg egyharmadával végzett.
Kínában még rosszabb volt a helyzet: az éhínség egyes régiókban az emberek 80 százalékát megölte, de a skandinávoknak is hasonlóan nehéz sors jutott osztályrészül.
A vikingek is ezért indultak felfedezőutakra
Svédország egyes részein a falvak csaknem 75 százaléka kiürült, Dél-Norvégia egyes területein pedig a hivatalos temetkezések száma 90-95 százalékkal csökkent. Ez arra utal, hogy a halottak nagy száma miatt a szokásos szertartások elvégzése nélkül kényszerültek eltemetni holtaikat.
A skandináv elbeszélések is beszámolnak olyan eseményekről, amelyek 536-ra utalhatnak. Snorri Sturluson Edda című műve utal a Fimbulwinterre, a „nagy” vagy „hatalmas” télre, amely a Ragnarök, a világ és minden lakója pusztulásának előhírnöke volt.
„Először is, hogy eljön a Fimbulwinter nevű tél. Akkor minden irányból hó fog szállingózni.
Akkor nagy fagyok és éles szelek lesznek. A nap nem fog jót tenni.
Három ilyen tél lesz együtt, és nem lesz nyár a kettő között” – olvasható az Eddában. Egyes vélemények szerint ez az időszak késztette a vikingeket arra, hogy később új világok felderítésére induljanak.
Erre gondolj, ha már unod a telet!
A tudósok véleménye megoszlik arról, hogy mi okozta az extrém hosszú telet hozó porfelhőt: egy vagy több heves vulkánkitörés, üstökösbecsapódás, vagy akár egy tárgy, valamint egy nagy üstökös föld közeli ütközése is létrehozhatott olyan porfelhőt, amely porszemcsékből, füstből és vulkánkitörés esetén kénsavcseppekből áll, és olyanná válik, mint a történeti szövegekben leírtak.
Szóval ha legközelebb szomorúan nézel az ég felé, jusson eszedbe, hogy lehetne ez még sokkal rosszabb is…
