Ez volt Hosszú Katinka pályafutásának legfurcsább pillanata

Olvasási idő kb. 2 perc

Kevesen emlékeznek a különös jelenetre, amikor Hosszú Katinka szó szerint az Országház fölé magasodott.

Óriássá változott a 2017-es vizes vébé imázsfilmjében

Hosszú Katinka az M4-nek adott interjújában bejelentette, egyelőre még nem zárja le sportolói pályafutását. „Terveim szerint fogtok még látni, jelenleg nem azt mondom, hogy ez a lezárása ennek a fejezetnek” – nyilatkozta a 33 éves sportoló – „Szerencsére mindent elértem, amit szerettem volna, egy sportolónak ez mindig nagy megnyugvást jelent.” Hosszú azt is elárulta, születendő gyermekét biztosan megtanítja úszni, azonban nem fogja feltétlenül az élsport felé terelni. Az interjú a Sport 7 vasárnap este 22 órakor sugárzott adásában, illetve az M4Sport.hu oldalon lesz megtekinthető.

A háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és tizenötszörös Európa-bajnok Hosszú személyéről és pályafutásáról 2022-ben Katinka címmel egész estés dokumentumfilm készült, néhány évvel korábban azonban sokkal különösebb produkcióban tűnt fel az úszónő. A 2017-ben Budapesten rendezett vizes világbajnokság hivatalos imázsfilmjében az akkoriban pályája csúcsán lévő Hosszú egyfajta női Gulliverré változott, aki a „törpék országában”, vagyis a miniatűr Budapesten sétálgatott. A gigászi termetű „Godzilla Katinka” a Parlament mellett, a Duna-parton bukkant fel, majd a Kossuth-téren a (számára hangyányi) éljenző tömeg szeme láttára állt rajtképessé.

A mindössze egyperces produkció készítői nem csak Hosszút változtatták óriássá, rajta kívül a magyar úszósport és vízilabda több más kiválósága is felvonult a medencévé varázsolt Dunában és környékén. (A kisfilm a fenti lejátszóra kattintva a YouTube felületén tekinthető meg.)

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

suetonius
suetonius
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!