Így mentett meg több millió életet különleges vérével ez a férfi

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A szuperhősök korában élnek olyan emberek is, akikről első látásra ki sem találnák, hogy az életmentés a hivatásuk – köztük van egy ausztrál férfi, aki már elmúlt 80, vérével pedig újszülöttek életét mentette meg.

Nem minden ember mondhatja el magáról, hogy megmentett akár csak egyetlen életet is: az, ha valaki emberek ezreinek nyújt segítséget, valódi ritkaság. Az ausztrál véradó és modern kori hős James Harrison azért volt képes erre, mert kiderült, hogy vére megoldást jelenthet az újszülöttekre potenciálisan halálos veszélyt jelentő Rh-összeférhetetlenség problémájára. A férfi, akit „az aranykarú emberként” is emlegetnek, tizennyolc éves korától nyolcvanegy éves koráig adott vért. 

Mitől lesz valaki hős?

A hős szó jelentése az idő múlásával átalakult, de a modern kori hősök jellemének is vannak közös pontjai. A bátorság, az áldozatkészség, az igazságérzet, az erő, az ész, és a szerénység mellett az életmentés készsége az, ami valódi hőssé emel valakit

Életmentő hős bárkiből lehet: a véradás is hőstett
Fotó: dangrytsku / Getty Images Hungary

Véletlenül derült ki

Harrison az új-dél-walesi Unimában született 1936-ban. Tizennégy évesen úgy adódott, hogy tizenhárom liter vérre volt szüksége egy életmentő mellkasi műtéthez, amelyen át kellett esnie. Mérhetetlenül hálás volt a sikeres műtét után kapott vérért, és úgy döntött, hogy tizennyolc évesen ő is véradó lesz.

Csak tíz évvel azután, hogy elkezdett rendszeresen vért adni, fedezték fel a kutatók, hogy Harrison vére más, mint az átlagemberé: 

Anti-D immunglobulint tartalmaz, egy olyan antitestet, amely az Rh-összeférhetetlenség néven ismert, újszülötteknél kialakuló betegség ellenszere.

Bár nem teljesen biztos, a kutatók úgy vélik, hogy a különleges adottságnak köze lehet ahhoz a vérátömlesztésnek, amelyet a közel tizenöt évvel ezelőtti műtétje során kapott a férfi. Miután kiderült vérének különlegessége, elkezdődött Harrison életmentő vérének évtizedeken át tartó felhasználása.

Valódi hős

Harrison számos véradásával sok csecsemőt védett meg az Rh-összeférhetetlenségtől. Az állapot sok anya-baba párosnál előfordulhat, amennyiben az anya vére Rh-negatív, de az apa és a magzat vére Rh-pozitív.

Az állapot nem jelent közvetlen veszélyt az anyára, de a betegség különböző problémákat okozhat a magzatnál, többek között sárgaságot, agykárosodást, vérszegénységet és szívproblémákat is.

Súlyosabb esetekben ezek akár a baba halálához is vezethetnek.

Harrison nagyon boldog volt, hogy pusztán a vérével tud sokaknak segíteni Rh-összeférhetetlenség esetén: a véréből előállított Anti-D készítmény beadásával a magzat biztonságba került. Egy Harrisonról szóló cikk szerint „1967 óta több mint hárommillió adag Anti-D-t adtak be anyáknak”. Nem csekély számú csecsemő volt, akiken Harrison majdnem hat évtized alatt segíteni tudott.

Apró szépséghiba?

Hiába rendelkezik valaki „szupervérrel”, ha nincs meg mellé a véradás szándéka: Harrison önzetlensége is hozzájárult ahhoz, hogy ennyit segített. Ez főként annak ismeretében nagy dolog, hogy a férfi fél a tűtől.

Harrison erről így beszélt:

„Nézem az ápolókat, a plafont, a foltokat a falon, mindent, csak a tűt nem.”

Az ausztrál férfi hatvan éven át önzetlenül tette félre félelmeit másokért, és hagyta, hogy vért vegyenek tőle. A férfi végül Sydney-ben adott utoljára vért, és ma is a városban él. Számos hálás édesanya volt ott, hogy tanúja legyen a nagy búcsúeseménynek, és hogy megköszönje Harrisonnak a számtalan korábbi véradást. Ám Harrison nem az a típusú férfi, aki a dicsőség miatt tette azt, amit: önzetlensége jelentős tényező volt a véradásában, amitől csak még nagyobb hős mások szemében. 

James Harrison véradáskor
Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary

Nem akarta abbahagyni

Ha rajta múlik, 81 évesen sem állt volna le a váradással, hisz tisztában volt vele, hogy a vére értékes, és még sok életet megmenthetne vele, de a Vöröskereszt szakemberei azt tanácsolták neki, hogy egészsége érdekében hagyja abba a rendszeres donációt.

Így utolsó véradásának napján Harrison így nyilatkozott: „Ez egy szomorú nap számomra. Egy hosszú út vége. Folytatnám, ha hagynák.” Harrison 1173 alkalommal adott vért: ez nagyjából azt jelenti, hogy háromhetente szúrták meg. Ezzel beállította az egy személy által legtöbbször leadott vér világrekordját is.

Sokat lehet tanulni egy olyan erőteljes történettel rendelkező hőstől, mint James Harrison: hősnek lenni nemcsak azt jelenti, amit közvetlenül képesek vagyunk másokért tenni, hanem az önzetlenség és az elkötelezettség tulajdonságai is fontos tényezők a hőssé válásban.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Berényi Bianka
Berényi Bianka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.