Mindenki kinevette a magyar színésznőt, aki végül meghódította Hollywoodot

Olvasási idő kb. 5 perc

Boros Ferikét addig pocskondiázták a magyar lapok, amíg el nem hagyta az országot. Életében sok volt a nélkülözés: gúnyolták, zaklatták, sokszor ennivalóra is alig tellett neki. Végül Londonban, majd Amerikában lett elismert karakterszínésznő, akit a kései sikerek talán kárpótoltak a nehézségekért.

„Boros Ferike! Ez olyan gyermekes, olyan »mignon« hangzású. És mégis, úgyszólván tipikus jelentőségű. Az elhagyatott, a hontalanná lett, a magában küzdő szegény és tisztességes leánynak, a szilajan energikus és törhetetlen leánynak, a magyar vierge forte-nak tetszetős, kalandos és fájdalmas fogalmát nyújtja ez a név” – írta vitriolba mártott tollal 1908-ban a Pesti Napló. „Egy küzdő, lihegő, szívós és bátor férfi női formában. Egy egészen különleges és meglepő jelenség, mely a női erőnek és lázas ambíciónak valóban szokatlan példáját nyújtja. A színésznői dicsőséget hajszolván s nem érvényesülvén itthon, kiment Párisba, Londonba, eljutott Afrikába s Newyorkba s mindenütt megállott és megélt tisztességgel, százféle foglalkozás közepette, egy állandó ideállal a tekintete előtt.”

Weinstock Franciskából Boros Ferike

A sorok a nagyváradi, sokgyermekes zsidó családból származó Weinstock Franciskáról szólnak, aki Boros Ferike néven lett elismert hollywoodi karakterszínésznő. Mindig is a színészet vonzotta: húszévesen fejezte be a színiiskolát Budapesten, majd az egyik legtekintélyesebb vidéki színházhoz szerződött Miskolcra. Ezt követően Szabadkán, majd Szegeden lépett fel, de ritkán kapott olyan szerepet, amiben kibontakoztathatta volna tehetségét. Végül felfigyelt rá a Vígszínházat igazgató Ditrói Mór, s a színésznő két évet töltött a körúti teátrumban, mielőtt átszerződött volna a Nemzetibe.

Boros Ferike, még a hollywoodi sikerek előtt
Fotó: Wikimedia Commons

„Szinpadi szobaczicza”

A siker azonban itt is váratott magára. Boros Ferike a korszakban még némiképp szokatlan, pózoktól mentes játéka nem aratott tetszést sem a kollégák, sem a közönség köreiben. Szüleitől nem számíthatott támogatásra, így, hogy csekély fizetését kiegészítse, nappal kénytelen volt pluszmunkát vállalni: biztosításokat árult, hogy bérlakását ki tudja fizetni. Ebből pedig botrány keveredett: az újságok megírták, hogy a színésznő a színház tagjainál „házal” a biztosítással, amit erkölcsileg aggályosnak ítéltek. A lapok reakciói jól mutatják, hogy mennyire nem volt elfogadott a korszakban, hogy egy nő munkát vállaljon: szóvá tették „kielégíthetetlen” ambícióit, gúnyolódtak azon, hogy mellékjövedelemre akart szert tenni, a vicclapokban gúnyversek jelentek meg az esetről, őt pedig „szinpadi szobacziczá”-nak nevezték. Boros kénytelen volt nyilatkozatot tenni, amiben biztosította a közvéleményt: „női tisztességén” nem ejtett foltot a tevékenység.

Egy magyar színésznő Londonban 

Mindezek után érthető, hogy a botrány után nem kívánt tovább Magyarországon maradni. 1903-ban Londonba költözött, ott azonban a budapestinél is nehezebb élet várt rá. Nem tudott angolul, nem sikerült színésznőként leszerződnie, így idegenvezetőként kezdett dolgozni: a Monarchiából érkező turistáknak mutatta meg a londoni nevezetességeket. „Utazó karavánok élén egész Londont átbolyongtam; s míg ezek egy múzeum képeit bámulták, gyorsan előkaptam a Shakespeare- vagy Byron-kötetből kitépett lapokat, és tanultam, tanultam az angol nyelvet” – emlékezett vissza később életének erre az időszakára. Csakhamar azonban ismét váltani kényszerült, mivel a férfiak félreérthetetlen ajánlatokat tettek neki.

Idézőjel ikon

„(…) részem volt minden nyomorúságban, minden megaláztatásban, ami egy fiatal és tisztességes lelket érhet a hazától távol, a rideg idegenben”

– mesélte 1905-ben a Szeged és Vidéke című lapnak adott interjújában. Az idegenvezetés után házfelügyelőnek állt, de a lakók nem szenvedhették az éjszaka hangosan szerepeket tanuló, különös magyar kisasszonyt. „Voltak napjaim, amikor a puszta létfenntartás lehetetlensége előtt már-már összeroskadtam” – emlékezett, s a londoni nyomor elől tovább menekült. Skóciában, majd Liverpoolban próbált álláshoz jutni, végül sikerrel járt: Dél-Afrikában ajánlottak neki nevelőnői állást, amit el is fogadott.

Beteljesült álmok

Így esett, hogy a magyar színésznő, a Vígszínház ifjú reménysége egy fokvárosi milliomos farmer családjában vigyázott három kislányra. Az ott eltöltött idő alatt jól megtanult angolul, így amikor visszautazott Londonba, régi álma is teljesülhetett: színpadra léphetett Londonban. Népdalokat énekelt és karakterszerepeket bíztak rá, de a brit újságok már starként emlegették. 1907-ben elfogadott egy amerikai meghívást, és New Yorkban lépett fel, de utána még visszatért Európába, és a neves Covent Garden társulatának tagja lett. Két év múlva azonban végleg elhagyta Európát, és a tengerentúlra költözött.

Nagyon ellenszenves volt az újságíróknak

Itthon már-már elfelejtették volna a nevét, ám 1908-ban ismét csámcsoghattak rajta a magyar újságírók. New Yorkban panziót üzemeltetett, ahová egy bizonyos Csáky gróf is bejelentkezett, majd tragikus hirtelenséggel elhunyt.

Idézőjel ikon

„Megismerkedett Boros Ferikével, és odament lakni a penziójába. Ne méltóztassék félreérteni, nem a szeretője volt, mert ha Boros Ferike ilyen módon akarta volna stabilizálni magát, már jóval előbb tehette volna”

– írták sokat sejtetőn a lapok. A szemére hányták azt is, hogy hónapokig tanult angolul, holott tudvalevő (legalábbis az újságíró szerint), hogy az angolt kilencven nap (!) alatt el lehet sajátítani. Rosszindulatúan megjegyezték: „nem volt se valami ragyogó szépség, se valami rendkívül érdekes jelenség”, így nem csoda, hogy nem kapott szerepeket.

A magyar színésznő utoljára az East Side, West Side című filmben szerepelt
Fotó: Lmpc / Getty Images Hungary

Boros Ferike ambícióit végül siker koronázta. Amerikában lefordította Herczeg Ferenc A Gyurkovics-lányok című darabját, amit New Yorkban és Londonban is sikerrel játszottak, Seven sisters címmel. 1911-től kezdve folyamatosan szerepelt a Broadwayn, csillaga egyre magasabbra ívelt. Itthon viszont a gúnyos hangvételű cikkek csak nem akartak elapadni: „És az idők folyamán mégis földönfutó lett ebből a nagytehetségű lányból, ma itt verekedett az élettel, holnap amott, mindig tisztességes úton és eszközökkel. (…) Ez a szegény Boros Ferike is azt hitte, amilyen önhitt és elbizakodott lány volt egyébként, hogy a Nemzeti Színházbeli szerződését akár az angol bank is eszkomptálja. És azt hitte, hogy ő különb lesz az összes drámai művésznőknél, mondjuk, egyenrangú a legkiválóbbakkal” – írta például az Új Idők 1914-ben.

Hollywoodi sikerek 

A húszas években érte el sikerei tetőpontját: a Chicago című darabban (amely alapján később a musical készült) 172-szer lépett színpadra, amely még a Broadwayn is kimagasló sikernek számított. 1930-ban, közel az ötvenhez, újabb lehetőség adódott számára: a hangosfilm. Hollywoodba költözött, és az elkövetkezendő 19 évben 48 (!) játékfilmben szerepelt. Öregedő édesanyákat, kedves, de bogaras nagynéniket, szemtelen szakácsnőket alakított.

„Ismeretlen nevű filmszínésznő”

1936-ban majdnem vége szakadt a karrierjének: egy szerencsétlen esés miatt megsérült a csípője. A sérülést csak költséges beavatkozások révén lehetett helyrehozni, így a színésznő ismét majdnem a padlóra került. Munka és bevétel nélkül maradt, eladta az ékszereit, és a lakását is elzálogosította. Végül meggyógyult, és még 13 évig játszott: utolsó szerepére 1949-ben vállalkozott: az East Side, West Side című filmben. Kaliforniai otthonában halt meg 1951-ben, 77 évesen. A magyar sajtó gyakorlatilag elfelejtette: már a háború előtt „Budapesten eddig ismeretlen nevű filmszínésznő”-ként hivatkoznak rá. (Borítókép: YouTube)

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.