Boros Ferikét addig pocskondiázták a magyar lapok, amíg el nem hagyta az országot. Életében sok volt a nélkülözés: gúnyolták, zaklatták, sokszor ennivalóra is alig tellett neki. Végül Londonban, majd Amerikában lett elismert karakterszínésznő, akit a kései sikerek talán kárpótoltak a nehézségekért.
„Boros Ferike! Ez olyan gyermekes, olyan »mignon« hangzású. És mégis, úgyszólván tipikus jelentőségű. Az elhagyatott, a hontalanná lett, a magában küzdő szegény és tisztességes leánynak, a szilajan energikus és törhetetlen leánynak, a magyar vierge forte-nak tetszetős, kalandos és fájdalmas fogalmát nyújtja ez a név” – írta vitriolba mártott tollal 1908-ban a Pesti Napló. „Egy küzdő, lihegő, szívós és bátor férfi női formában. Egy egészen különleges és meglepő jelenség, mely a női erőnek és lázas ambíciónak valóban szokatlan példáját nyújtja. A színésznői dicsőséget hajszolván s nem érvényesülvén itthon, kiment Párisba, Londonba, eljutott Afrikába s Newyorkba s mindenütt megállott és megélt tisztességgel, százféle foglalkozás közepette, egy állandó ideállal a tekintete előtt.”
Weinstock Franciskából Boros Ferike
A sorok a nagyváradi, sokgyermekes zsidó családból származó Weinstock Franciskáról szólnak, aki Boros Ferike néven lett elismert hollywoodi karakterszínésznő. Mindig is a színészet vonzotta: húszévesen fejezte be a színiiskolát Budapesten, majd az egyik legtekintélyesebb vidéki színházhoz szerződött Miskolcra. Ezt követően Szabadkán, majd Szegeden lépett fel, de ritkán kapott olyan szerepet, amiben kibontakoztathatta volna tehetségét. Végül felfigyelt rá a Vígszínházat igazgató Ditrói Mór, s a színésznő két évet töltött a körúti teátrumban, mielőtt átszerződött volna a Nemzetibe.
„Szinpadi szobaczicza”
A siker azonban itt is váratott magára. Boros Ferike a korszakban még némiképp szokatlan, pózoktól mentes játéka nem aratott tetszést sem a kollégák, sem a közönség köreiben. Szüleitől nem számíthatott támogatásra, így, hogy csekély fizetését kiegészítse, nappal kénytelen volt pluszmunkát vállalni: biztosításokat árult, hogy bérlakását ki tudja fizetni. Ebből pedig botrány keveredett: az újságok megírták, hogy a színésznő a színház tagjainál „házal” a biztosítással, amit erkölcsileg aggályosnak ítéltek. A lapok reakciói jól mutatják, hogy mennyire nem volt elfogadott a korszakban, hogy egy nő munkát vállaljon: szóvá tették „kielégíthetetlen” ambícióit, gúnyolódtak azon, hogy mellékjövedelemre akart szert tenni, a vicclapokban gúnyversek jelentek meg az esetről, őt pedig „szinpadi szobacziczá”-nak nevezték. Boros kénytelen volt nyilatkozatot tenni, amiben biztosította a közvéleményt: „női tisztességén” nem ejtett foltot a tevékenység.
Egy magyar színésznő Londonban
Mindezek után érthető, hogy a botrány után nem kívánt tovább Magyarországon maradni. 1903-ban Londonba költözött, ott azonban a budapestinél is nehezebb élet várt rá. Nem tudott angolul, nem sikerült színésznőként leszerződnie, így idegenvezetőként kezdett dolgozni: a Monarchiából érkező turistáknak mutatta meg a londoni nevezetességeket. „Utazó karavánok élén egész Londont átbolyongtam; s míg ezek egy múzeum képeit bámulták, gyorsan előkaptam a Shakespeare- vagy Byron-kötetből kitépett lapokat, és tanultam, tanultam az angol nyelvet” – emlékezett vissza később életének erre az időszakára. Csakhamar azonban ismét váltani kényszerült, mivel a férfiak félreérthetetlen ajánlatokat tettek neki.
„(…) részem volt minden nyomorúságban, minden megaláztatásban, ami egy fiatal és tisztességes lelket érhet a hazától távol, a rideg idegenben”
– mesélte 1905-ben a Szeged és Vidéke című lapnak adott interjújában. Az idegenvezetés után házfelügyelőnek állt, de a lakók nem szenvedhették az éjszaka hangosan szerepeket tanuló, különös magyar kisasszonyt. „Voltak napjaim, amikor a puszta létfenntartás lehetetlensége előtt már-már összeroskadtam” – emlékezett, s a londoni nyomor elől tovább menekült. Skóciában, majd Liverpoolban próbált álláshoz jutni, végül sikerrel járt: Dél-Afrikában ajánlottak neki nevelőnői állást, amit el is fogadott.
Beteljesült álmok
Így esett, hogy a magyar színésznő, a Vígszínház ifjú reménysége egy fokvárosi milliomos farmer családjában vigyázott három kislányra. Az ott eltöltött idő alatt jól megtanult angolul, így amikor visszautazott Londonba, régi álma is teljesülhetett: színpadra léphetett Londonban. Népdalokat énekelt és karakterszerepeket bíztak rá, de a brit újságok már starként emlegették. 1907-ben elfogadott egy amerikai meghívást, és New Yorkban lépett fel, de utána még visszatért Európába, és a neves Covent Garden társulatának tagja lett. Két év múlva azonban végleg elhagyta Európát, és a tengerentúlra költözött.
Nagyon ellenszenves volt az újságíróknak
Itthon már-már elfelejtették volna a nevét, ám 1908-ban ismét csámcsoghattak rajta a magyar újságírók. New Yorkban panziót üzemeltetett, ahová egy bizonyos Csáky gróf is bejelentkezett, majd tragikus hirtelenséggel elhunyt.
„Megismerkedett Boros Ferikével, és odament lakni a penziójába. Ne méltóztassék félreérteni, nem a szeretője volt, mert ha Boros Ferike ilyen módon akarta volna stabilizálni magát, már jóval előbb tehette volna”
– írták sokat sejtetőn a lapok. A szemére hányták azt is, hogy hónapokig tanult angolul, holott tudvalevő (legalábbis az újságíró szerint), hogy az angolt kilencven nap (!) alatt el lehet sajátítani. Rosszindulatúan megjegyezték: „nem volt se valami ragyogó szépség, se valami rendkívül érdekes jelenség”, így nem csoda, hogy nem kapott szerepeket.
Boros Ferike ambícióit végül siker koronázta. Amerikában lefordította Herczeg Ferenc A Gyurkovics-lányok című darabját, amit New Yorkban és Londonban is sikerrel játszottak, Seven sisters címmel. 1911-től kezdve folyamatosan szerepelt a Broadwayn, csillaga egyre magasabbra ívelt. Itthon viszont a gúnyos hangvételű cikkek csak nem akartak elapadni: „És az idők folyamán mégis földönfutó lett ebből a nagytehetségű lányból, ma itt verekedett az élettel, holnap amott, mindig tisztességes úton és eszközökkel. (…) Ez a szegény Boros Ferike is azt hitte, amilyen önhitt és elbizakodott lány volt egyébként, hogy a Nemzeti Színházbeli szerződését akár az angol bank is eszkomptálja. És azt hitte, hogy ő különb lesz az összes drámai művésznőknél, mondjuk, egyenrangú a legkiválóbbakkal” – írta például az Új Idők 1914-ben.
Hollywoodi sikerek
A húszas években érte el sikerei tetőpontját: a Chicago című darabban (amely alapján később a musical készült) 172-szer lépett színpadra, amely még a Broadwayn is kimagasló sikernek számított. 1930-ban, közel az ötvenhez, újabb lehetőség adódott számára: a hangosfilm. Hollywoodba költözött, és az elkövetkezendő 19 évben 48 (!) játékfilmben szerepelt. Öregedő édesanyákat, kedves, de bogaras nagynéniket, szemtelen szakácsnőket alakított.
„Ismeretlen nevű filmszínésznő”
1936-ban majdnem vége szakadt a karrierjének: egy szerencsétlen esés miatt megsérült a csípője. A sérülést csak költséges beavatkozások révén lehetett helyrehozni, így a színésznő ismét majdnem a padlóra került. Munka és bevétel nélkül maradt, eladta az ékszereit, és a lakását is elzálogosította. Végül meggyógyult, és még 13 évig játszott: utolsó szerepére 1949-ben vállalkozott: az East Side, West Side című filmben. Kaliforniai otthonában halt meg 1951-ben, 77 évesen. A magyar sajtó gyakorlatilag elfelejtette: már a háború előtt „Budapesten eddig ismeretlen nevű filmszínésznő”-ként hivatkoznak rá. (Borítókép: YouTube)
