A legnagyobb bakik, amit a ritkán látott hóban elkövetünk: így ne ragadj a sárban

Olvasási idő kb. 4 perc

Idén már kaptunk ízelítőt abból, milyen az, amikor végre leesik egy kis hó: a várva várt havazás hatására mindenki megindult a hegyekbe, és ott szabadon bénázott első lelkesedésében.

Mátra, Börzsöny, Pilis: a múlt hétvégén ezeket a területeket vette célba rengeteg ember, zömében kisebb és nagyobb gyerekes családok. Érthető, hiszen nagyon sokat kellett várnunk arra, hogy végre jöjjön egy kis hó, és kevesen engedhetik meg maguknak azt, hogy külföldre vigyék a családot a Tátra vagy az Alpok fehér csúcsait szemlélni. A legtöbbeknek úgy tűnt, most végre van egy kis esély arra, hogy a fehér csodával találkozzon a család, ráadásul az időzítés is szerencsésnek tűnt.

A havazásban volt, akinek jobb lett volna otthon maradni

De azért történtek hibák is, ahogyan azt megtapasztaltam a hétvégén. Mi például csak a popsitepsiket felejtettük otthon, de szerencsére ezt meg tudtuk oldani, másoknak viszont ennél komolyabb problémái akadtak.

Kezdjük a sort azzal a böhöm hibrid SUV-val, amelynek sofőrje jónak látta, hogy

Idézőjel ikon

Dobogókő irányába nyári gumijain induljon el.

Abba nem is mennénk bele e helyen, milyen veszélyes januárban már csak a hőmérséklet miatt is nyári gumikkal közlekedni, de mindezen túl sikerült még egy mesteri húzást is bemutatni: a főútról letérve a havon próbált leparkolni emberünk, miközben a hőmérséklet nulla fok körül, egy kicsit fölötte volt, azaz olvadt. Innentől kezdve már mindenki sejtheti, hogy a szánkózók annak lehettek szemtanúi, ahogyan a jobb sorsra érdemes városi terepjáró nekiáll elásni magát a saras hólében. Három férfi tolta egy parkolóhelyre, hogy onnan hogyan jut ki, azt ki tudja. A helyzet megoldása: nyári gumival maradj otthon, olvadó hóra pedig ne hajts rá, az isten szerelmére! Nem véletlenül nem tette ezt senki más sem.

Nekik alkalmas az öltözetük a hóban való kirándulásra, de a múlt hétvégi havazás idején ez nem volt igaz mindenkire, aki a hegyekbe indult
Fotó: Xavier Lorenzo / Getty Images Hungary

A hó felkészültséget kíván meg

A nem megfelelő gumiválasztás mellett az egészen érthetetlen ruhaválasztás szempontjai is felvillantak az első havas hétvégén.

A bokavillantó sportzokni és edzőcipő kombó ugyanúgy jelen volt, mint a vízállóságáról jól ismert, szánkózáshoz ideális viseletet jelentő mackónadrág.

(Vicceltem, melegítőben nem túl előrelátó dolog szánkóra ülni.) Az alkalmatlan, csúszós cipők garmadája vékony dzsekikkel párosult – de szerencsére a legtöbb gyereken legalább hótaposó és overall vagy síruházat volt. Ha az ember hóba indul, nem túl előrelátó vékony, nem vízálló ruházatot ölteni: ráadásul ha számára ismeretlen terepre megy, ahol nincs is akkora forgalom, dupla felelőtlenség bokavillantós sneakerben és városi dzsekiben kirándulni.

A meleg aláöltözet – akár funkcionális, akár csak az otthoni darabokból összeválogatott –, a meleg zokni, a vízálló bakancs, a sínadrág, a vastag pulóver, a jó kesztyű mind fontosak, kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Impregnálni is érdemes havas kirándulás előtt a lábbeliket, és segít, ha színes a ruházatunk, amellyel jól kitűnünk az erdőben is környezetünkből.

A felelőtlenség veszélyes lehet

És ez még mindig nem minden. Hétvégén több, magaslatra vezető autóutat lezártak – érthető módon, óriási dugó alakult ki ugyanis ezeken a területeken. Ez ugyanakkor nem azt jelenti, hogy oké bárhol az út mentén leparkolni, azzal sem törődve, hogy a kocsisor el tud-e majd haladni mellettünk,

azt pedig végképp nem jelenti, hogy mint hétfőn reggel a suli előtt, meg lehet állni a kocsisorban, hogy kiszállhasson a gyerek, aki már izgatott a hó miatt.

A parkoló autóktól nehézkesen haladó kocsisor mellett havazó gyerek hajmeresztő és nagyon balesetveszélyes látvány, de ebben is volt részem a hétvégén, valamiért az őt kísérő, az autóból egy szál pulóverben kipattanó felnőtt előtte haladt, és eszébe sem jutott szólni neki, hogy távolodjon el a kocsisortól.

Szánkózni is csak ésszel kellene
Fotó: Stephen Lux / Getty Images Hungary

Van etikettje még a szánkózásnak is

Veszélye a felelőtlen viselkedésnek máshol is lehet. Már a Normafa frissen hóágyúkkal felszerelt szánkópályáján is megtapasztaltam, hogy abszolút nem alapvetés sokak számára az, hogy csúszás után a pálya szélén húzzuk fel a szánkót.

Idézőjel ikon

Ez pedig veszélyes: a fentről csúszók beleszáguldhatnak a felfelé baktatókba.

Még jobb, amikor azért áll meg a pálya közepén egy család, hogy a szánkóba ültetett egyévesről készítsen pár szuper fotót nagyinak az albumba.

Persze a gyerekekkel sem egyszerű: nekem is folyton azt kell hajtogatnom, hogy ha leesik a szánkóról, azonnal fel kell pattanni, nem fekhet a havon, hanem irány a pálya széle, és ott felfelé. Fárasztó? Naná, de ettől még ezeregyedszer is ezt kell hajtogatni. És akkor arról még nem is beszéltem, milyen hajmeresztő pillanatokat okoz nekem, amikor az erdei, havas sétányon pár méterrel elém kerülő gyerek után kell ordibálni, hogy bicikli, mert valaki épp a hóban downhillezik. (Igen, tudom, hogy az erdőben csendben maradunk, de azt is tudom, hogy mi lesz a 15 kilóssal, ha egy mountain bike útjába áll.)

Egy szó, mint száz: egy havas hegyi kirándulásra fel kell készülni, és nemcsak élelemmel megrakott zsákkal, de ruházattal, a viselkedési szabályok megbeszélésével és megfelelően felszerelt autóval. Másképp a havas élmény egészen eltérhet attól, amilyennek terveztük.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.