Erőszak és titkok: ilyen volt Hitler gyerekkora valójában

Olvasási idő kb. 3 perc

A világ egyik leghírhedtebb diktátora nehezen kezelhető, akaratos, makacs gyerek volt, aki folyamatosan szembeszegült apja akaratával, ez pedig állandó konfliktusokhoz és testi fenyítéshez vezetett. Hogy ez miként hatott a férfi személyiségfejlődésére, az többek között Paula Hitler, a náci vezető húgának naplójából derül ki.

A családi tragédiák, a fizikai bántalmazás történészek szerint nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy Adolf Hitler azzá az emberré vált, akitől rettegett a világ, és aki milliók halálát okozta.

Hitler családja többször is költözött

Adolf Hitler 1889. április 20-án született az akkor még Osztrák-Magyar Monarchia területén lévő Braunau am Inn-ben, amely igen közel volt a német határhoz. Édesapja, Alois Hitler háromszor házasodott.

A Klara Pölzllel való házasságában született Adolf negyedik gyermekként.

A hat testvér közül mindössze ketten érték meg a felnőttkort, a későbbi diktátor és húga, Paula; hárman – Gustav, Ida és Otto – még csecsemőkorukban elhunytak, Edmundot, Hitler öccsét, 1900-ban vitte el a kanyaró. A háztartásban élt Hitler két féltestvére is, az ifjabb Alois és Angela. 

Hitler apja, az idősebb Alois Hitler
Fotó: Hugo Jaeger / Getty Images Hungary

A család az apa munkája miatt többször is költözött: először akkor, amikor Hitler még csak hároméves volt. Ekkor a németországi Passauban telepedtek le, majd a családfőt Linzbe helyezték át, aztán Leondingba. Végül, amikor az apa nyugdíjba ment, Hafeldben élt a család. 

Ekkor Hitler általános iskolás volt, a Volkschule-ba járt: ebben az időben kezdődtek a konfliktusok közte és apja között a fiú rossz magaviselete és engedetlensége miatt. Alois, hogy fegyelmezze fiát, gyakran meg is verte őt. Erre a két féltestvér így emlékszik vissza:

Idézőjel ikon

„Attól tartva, hogy apa féktelen dühében már nem képes uralkodni magán, ő (Adolf anyja) úgy döntött, véget vet a verésnek. Felment a padlásra, hogy betakarja az ott fekvő Adolfot, de nem tudta kivédeni apa utolsó ütését. Hang nélkül eltűrte.”

Florian Beierl német történész szerint a Harmadik Birodalom rémtettei ebben a diszfunkcionális családi környezetben fogantak.

Gyerekkora tele volt traumákkal 

Mivel Alois földművelő tevékenysége nem volt sikeres Hafeldben, a család ismét költözni kényszerült, Lambachba tértek vissza, ahol Hitler belépett a templomi kórusba, énekleckéket vett, sőt, még a papi hivatást is megfontolta. Ám ezután nem sokkal hunyt el Edmund, és a tragédia teljesen átformálta Hitler személyiségét: barátságtalanná és rideggé vált, zsarnoki, kegyetlen oldala ezután mutatkozott meg. 

Klara Pölzl, Hitler édesanyja, aki nem tudta megvédeni fiát a bántalmazástól
Fotó: Print Collector / Getty Images Hungary

Testvére, Paula, naplójában emlékszik vissza arra, hogy Adolf hozzávetőleg 15 éves lehetett, a kislány pedig 8, amikor a fiú elkezdte őt rendszeresen verni.

Idézőjel ikon

„Ismét érzem az arcomon, hogy a bátyám nem tudta megfékezni a kezét.”

Hogy megregulázza fiát, Alois a linzi Realshule-ba küldte tanulni. A Mein Kampfban Hitler kifejti, hogy szándékosan teljesített rosszul az iskolában, hogy ezzel is borsot törjön apja orra alá, illetve hogy bebizonyítsa, a műszaki iskola helyett sokkal inkább egy művészetiben van a helye.

Apja halála után annyira leromlott a teljesítménye, hogy eltanácsolták ebből az iskolából, és bár beiratkozott egy másikba, a vizsgák után, 1905-ben, érettségi nélkül fejezte be a tanulmányait. Később pedig, hiába vágyott rá, nem vették fel a bécsi Szépművészeti Akadémiára, és érettségi hiányában építészetet sem tanulhatott, 

művészeti törekvéseit csírájában fojtotta el az oktatási rendszer. 

Paula és Adolf kapcsolata sem mondható egészségesnek: amellett, hogy a fiatal zsarnok rendszeresen bántalmazta testvérét, szellemi képességeiről sem volt jó véleménnyel: Paulát, és féltestvérét, Angelát csak “ dumme Gan-nak" , vagyis buta libának nevezte.

Bár Hitler támogatta Paulát anyagilag, miután édesanyjuk meghalt, de házasságát a hírhedt náci orvossal, Erwin Jekeliusszal megakadályozta: 

a Gestapo elfogta a férfit, az orosz frontra küldték és ott is halt meg. 

Hitler terhelt, traumákkal teli gyermekkora bár nyilvánvalóan nem menti fel az emberiség ellen elkövetett rémtettek alól, magyarázatul szolgálhat arra, hogy személyisége miért torzult ilyen drámai módon, és miért vált a világ egyik legkegyetlenebb emberévé. 

Ha arra is kíváncsi vagy, hogyan dolgozott Hitler előkóstolója, ezt a cikkünket ajánljuk.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Becz Dorottya
Becz Dorottya
Becz Dorottya az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett magyar szakon, majd a Bálint György Újságíró Akadémia posztgraduális képzésén szerzett felsőfokú újságíró képesítést. Később elvégezte a Pécsi Tudományegyetem politológia szakát is. Karrierje során dolgozott online médiumoknál újságíróként, szerkesztőként, szövegíróként, valamint projektmenedzserként az állami és a privát szektorban egyaránt. Később szerkesztőként vállalt munkát ismert és kisebb könyvkiadóknál. Három mesekönyv és két felnőtteknek szóló kiadvány szerzője. A Díványnál 2025 januárjában kezdett dolgozni.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.