Így menekült meg a kegyetlen diktátor építésze a büntetés elől

Olvasási idő kb. 2 perc

Albert Speer neve máig a náci Németország egyik legellentmondásosabb alakját jelenti. Hitler egykori építésze és későbbi fegyverkezési minisztere a nürnbergi perben nem a tagadást, hanem a megbánást választotta, ezzel elkerülte a halálbüntetést. A BBC archívumában megőrzött, 1970-es interjúban Speer már önkritikusan beszélt saját szerepéről, ám sok történész szerint mindez inkább ügyes önmarketing volt, mint valódi felelősségvállalás.

A nürnbergi per 1946 októberében zajlott, ahol 21 náci vezetőt állítottak elő háborús bűnök és népirtás vádjával. Míg Hermann Göring végig kihívóan viselkedett, Speer stratégiája az volt, hogy elhatárolódjon Hitlertől, ugyanakkor elismerje a kollektív felelősséget. Ezzel a gesztussal elérte, hogy húsz éves börtönbüntetésre ítéljék, nem pedig halálra. A szabadulása után bestseller könyveivel és interjúival sikeresen alakította át közmegítélését: „a jó náci” szerepébe bújt, aki állítólag sosem látta át a rendszer bűneit.

Így lett Hitler építésze

Speer 25 évesen csatlakozott a náci párthoz, és gyorsan Hitler bizalmába férkőzött. Ő tervezte a monumentális nürnbergi felvonulási tereket, köztük a hírhedt „Fénykatedrálist”, ahol többszáz reflektor világította meg az éjszakai égboltot. Hitler rajongott Speer művészi látásmódjáért, és megbízta a Harmadik Birodalom tervezett fővárosa, Germania megtervezésével.

Idézőjel ikon

Később, 1942-ben, fegyverkezési miniszterként már több millió kényszermunkás dolgozott az irányítása alatt,

akik közül sokat halálra dolgoztattak a gyárakban és bányákban a náci vezetők.

Hitler építésze, Speer hátralévő életében bestseller író lett
Fotó: Evening Standard / Getty Images Hungary

A hatásos védőbeszéd miatt enyhe lett a büntetés

A háború után Speer azt állította, hogy csak a nürnbergi per során szerzett tudomást a zsidóüldözésről. Ám később kiderült:

Idézőjel ikon

1943-ban részt vett azon a konferencián, ahol Heinrich Himmler nyíltan beszélt „a zsidó nép megsemmisítéséről”.

Történészek szerint, ha Speer nem is volt jelen személyesen, közvetlen munkatársai révén biztosan tudott mindenről. Mindez megkérdőjelezi, mennyire volt őszinte a bűnbánata, vagy inkább csak saját túlélése érdekében építette gondosan fel a „megtévesztett értelmiségi” imázsát.

Speer 1981-ben halt meg Londonban, miközben egy új könyvét népszerűsítette. Halála után kiderült, hogy kettős életet élt:

Idézőjel ikon

titkos szeretője is volt, akiről sem családja, sem a nyilvánosság nem tudott.

Épületeiből mára szinte semmi sem maradt, de az általa megalkotott díszletek a nácizmus hatalmi szimbolikájának örök elemei maradtak. Személye örökké megosztó marad, hiszen sokakban máig él még a kérdés: egy olyan ember lehet-e ártatlan, aki megalkotója volt egy olyan rendszernek, amely milliókat pusztított el?

Ha kívácsni vagy a világ legveszélyesebb könyvére, amely 100 éve jelent meg, olvasd el ezt a cikkünket is!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.