A szovjet kódok feltörése a hidegháború idején fontos feladata volt egy maroknyi nőnek: a Venona-projekt egészen a kilencvenes évek közepéig titkos maradt, és a közvélemény még akkor is férfiaknak tulajdonította az általuk elért eredményeket, amikor erőfeszítéseik végre napvilágra kerülhettek.
A hidegháborús években kevés dolog volt olyan fontos, mint megállítani az Amerikából a Szovjetunióba áramló információk áradatát. Ha le tudták fülelni, kik azok, akik ezeket szivárogtatják, esély mutatkozott arra, hogy az amerikaiak egy lépéssel a szovjetek előtt járhassanak – vagy legalábbis ne legyenek kiszolgáltatva annak, hogy az ellenséges nagyhatalom tisztában van minden tervükkel. Ehhez azonban meg kellett fejteni az általuk használt kódokat.
A kódfejtő csapat egyik tagja szépségszalonból érkezett
A kódtörés általában nem magányos műfaj, és ez így volt a második világháborút követően is. A Venona-projekt csapatának volt feladata, hogy az elfogott, titkosított szövegeket szavakra fordítsa, a csapatban pedig több nő ült, mint azt hitték az amerikaiak. A csapat tagja volt Angelina Nanni, aki nemrég, 101 éves korában hunyt el.
A kislányként Angie-nek becézett nő 1918-ban született, és mindig is nagyon szoros kapcsolatot ápolt a számokkal – a középiskolában az összes, könyveléssel kapcsolatos órát látogatta,
majd amikor középfokú tanulmányainak befejeztével kitanulta a kevés akkoriban nők számára elérhető szakma közül a kozmetikusit, ismét a számok mellett tette le voksát.
Két lánytestvérével közös szépségszalonjában ugyanis csak a többi Nanni lány szépítette a klienseket: Angie inkább az üzletvezetői feladatot választotta, vezette a könyvelést, intézte a szalon egyéb, számokkal kapcsolatos ügyes-bajos ügyeit.
Nanni tehetsége a számok terén hamarosan hazafias célokat szolgálhatott. A lány nagyon szeretett volna a második világháború idején valahogyan az amerikai kormány segítségére lenni, és erre lehetősége is nyílt. 1944-ben részt vett egy különleges tesztfeladaton: kódot kellett fejtenie.
Természetes tehetsége volt a matematikához
A virginiai Arlingtonban került sor a megmérettetésre: összesen 8-9 nő ült vele együtt a teremben egy számokkal teli papírlap fölött. Az ötjegyű csoportokba rendezett tíz számsor jelentését kellett megfejtenie neki és társainak is, ám míg a többi nőről azt feltételezte, magasabb szintű matematikai képzettséggel rendelkezik, neki maradt az, amit középfokon megtanult.
Illetve nem csak ennyi: a tehetsége ugyanis nemhogy áthidalta a szakadékot, de hatalmas elismerést vívott ki. Intuícióból oldotta meg a feladatot, ráadásul elsőként: a teszt felügyelője lelkendezve rohant feletteseihez, hogy elújságolja: a fiatal nő személyében van egy új jelölt a szovjet kódfejtő csoportba.
Ez volt maga a Venona-projekt, melynek keretében Angie és társai negyven éven át azon dolgoztak, hogy kiderítsék, kik szivárogtatnak titkokat a szovjeteknek.
Munkájukkal többek között olyan hírhedt kémeket lepleztek le, mint Kim Philby brit hírszerző, Donald Maclean brit diplomata és Klaus Fuchs német származású tudós. Annyira titkosan működtek, hogy okkal véljük úgy, még Truman elnök sem tudott létezésükről és feladataikról. Julius és Ethel Rosenberget atomtitkok szivárogtatásáért végezték ki 1953-ban: a párost is ez a néhány tucatnyi nagyszerű kódfejtő buktatta le. (Ethel, a feleség kémkedése sosem nyert teljes bizonyosságot.)
A hidegháborús kémelhárítás volt a fő feladatuk
Egészen 1995-ig maradt titkos, hogy a projekt létezett és milyen feladatot látott el: amikor aztán felfedték, még mindig azokról a férfiakról esett leginkább szó, akik a csapatban dolgoztak. Meredith Gardner, aki keresztneve ellenére bizony férfi volt, nyelvészként segítette a munkát, Robert J. Lamphere FBI-ügynökkel együttműködve – a kódtörők csapatának arca azonban kifejezetten női volt.
Az érdekesség az, hogy míg a férfiak büszkén beszéltek arról, miféle feladatnak tettek eleget Amerikáért, addig a kódfejtő csapat számos női tagja magával vitte ezt a titkot a sírba – soha nem beszélt arról, milyen csapat tagja is volt, és milyen jellegű munkát végzett ott.
Gloria Forbes, Mildred Hayes, Carrie Berry, Jo Miller Deafenbaugh, Joan Malone Callahan, Gene Grabeel voltak a csapat tagjai mások mellett: a legtöbben tanárként kezdték meg életüket, csinos ruhát viseltek, eljártak piknikezni, és szédítően intelligensek voltak. Senki nem gondolta volna róluk akkoriban, hogy gyakorlatilag élet-halál urai. Amint arról Angie halála előtt egy évvel a Smithsonian Magazine-nak beszélt, legtöbben egyedülállók maradtak, ugyanis nem mertek ismerkedni: sosem tudták ugyanis, hogy aki érdeklődik irántuk, az nem szovjet kém-e esetleg. Ő maga még templomba is félve indult, amikor azonban az irodába ment, akkor végre önmaga lehetett.
A kódfejtés alapanyagát évtizedeken át gyűjtötték, a legnehezebb feladatokhoz újra meg újra visszatértek. A feladat sziszifuszi volt, a szovjet kódokat szinte feltörhetetlennek tartották, annyi rétegük volt, ráadásul eldobható rendszereket alkalmaztak: miután egyet felhasználtak, soha többé nem nyúltak hozzá.
Mármint elméletben: a csapat egyik legkomolyabb eredménye volt, amikor rájöttek, hogy bizony egyes kódokat mégiscsak újrahasznosítottak a szovjetek.
A fizetés a tanári bér kétszerese volt, a szombatokért túlórapénzt adtak, és már a negyvenes években megjelentek a kezdetleges lyukkártyás számítógépek is a mindennapi munkavégzésben.
Semmiség, kommentálta munkáját unokaöccsének Angelina Nanni
A Venona-projekt irodáiba senki sem léphetett be, kivéve az ottani dolgozókat, ám ez sem volt elég ahhoz, hogy ne csússzon hiba a gépezetbe. Egy NKVD-kém, William Weisband orosz anyanyelvű amerikaiként került be a projektbe.
Angelina mindig is gyanakodott rá, mint kiderült: megvolt az oka, hisz a férfi valóban elvitte a Venona hírét és eredményeit is a szovjeteknek.
A férfit csak azért nem büntették meg, mert ezzel teljesen leleplezték volna magukat: az ellenfél így is megtudta, mire képes a csoport, de tenni mégsem tehetett sokat, hiszen rengeteg kód volt már az amerikaiak birtokában, rengeteg névvel, melyek megfejtése újabb ügynököket iktatott ki.
A csoport 1978-ban szűnt meg: ekkor már nem tartották valószínűnek, hogy munkájuk új neveket tudna nyújtani. A számítógépes korszakban már nem volt szükség a Venonára – a csoport sok tagja ugyanakkor a titkot még azután is megtartotta, hogy a kódfejtők egykori munkája már nem volt titkosítva. Angie Nanni unokaöccse 2001-ben olvasott először az interneten a csoportról: meglepve látta nagynénje nevét a listán. Angelina válasza ennyi volt: „Ó, semmiség.”
