3+1 csalódást okozó film az HBO Maxon, amit már megnéztünk helyetted

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hálátlan feladat, amikor sok jó film és sorozat közül kell kiválasztani a rosszat. De mi a rossz? Az emberi ízlés szerencsére nagyon változó, így lehet, hogy ami az egyiknek nézhetetlen, az a másiknak épp a legnagyobb kedvence. Én a mai napig csodálkozom, hogy lehet, hogy valaki nem szereti a Trónok harcát, pedig lássuk be, nagyon is megosztó sorozat. Lehet, hogy ezzel el is árultam az ízlésvilágomat, bár hozzátenném, a Csillagok háborújában sosem találtam meg a rajongás lényegét.

Az HBO Max kínálatából most olyan filmeket szedtünk össze, amelyek enyhén szólva nem azt adták, amit vártunk.

1. Júdás és a Fekete Messiás

A 6 Oscarra jelölt film rászolgált arra, hogy nagyon várjuk. Shaka King rendező és csapata olyan témát választott, ami aktuálisabb, mint valaha, hiszen az elmúlt időszak – a járvány mellett – nemcsak Amerikában, hanem az egész világon a Black Lives Matter mozgalomról szólt, aminek elindítója, egy fekete férfi ellen elkövetett rendőri túlkapás folyamán bekövetkezett emberölés volt. A film története szerint William O'Neal (LaKeith Stanfield) FBI-informátor beépül a Fekete Párducok illinois-i szervezetébe, és megfigyeli a vezetőjüket, Fred Hampton elnököt (Daniel Kaluuya). A dörzsölt tolvaj örömmel lubickol abban a veszélyes helyzetben, hogy egyszerre manipulálja társait és kapcsolattartóját, Roy Mitchell különleges ügynököt (Jesse Plemons). Eközben Hampton egyre ügyesebb politikussá válik, és beleszeret forradalmártársába, Deborah Johnsonba (Dominique Fishback), O'Neal lelkéért pedig harc folyik.

A film valós események alapján készült, mégis hiányérzetünk marad. Mintha túl óvatosan nyúlt volta a rendező a rasszizmus témájához.

Igaz, a történet a 60-as években játszódik, de mennyire hasonlítható ez össze 2022-vel? Az alapprobléma ugyanaz, és talán megoldást vártunk a filmtől, ehelyett csak elvarratlan szálak maradtak.

Ha nem is rossz, de csalódást keltő egyik, másik film
Fotó: Christina Reichl Photography / Getty Images Hungary

2. Hotel Coppelia

Dominikai Köztársaság, 1965. A tengerparti bordélyházban élő örömlányok élete drámai fordulatot vesz, amikor a dominikai szabadságharcosok forradalmi puccsot hajtanak végre, ami ráébreszti őket arra, hogy jobb életük lehet, és még talán a szerelemre is rátalálhatnak. De reményeik hamar szertefoszlanak, és minden megváltozik, amikor az amerikai hadsereg letöri a forradalmat, és átveszi a bordély felett az irányítást, hogy a létesítményt katonai támaszpontnak használják. 

A lányoknak szembe kell nézniük azzal a dilemmával, hogy vagy lefekszenek az ellenséggel, vagy pedig mindenáron megvédik méltóságukat, legalábbis, ami még maradt belőle.

José María Cabral filmje mély társadalmi problémával foglalkozik, de a női szerepeket nem árnyalja megfelelően. Olykor kínosan feszengünk a képernyőt bámulva, hogy ezt vajon tényleg így? Persze az is lehet, hogy csak el kell engedni, ez csak egy újabb dráma, és egyébként is, hol vannak már azok az 60-as évek…

Egy összebújós tévézéshez egy jó film is kell
Fotó: Morsa Images / Getty Images Hungary

3. Tom és Jerry

Na végre, valami jó kis családi film, gondoltuk… Amikor Jerry az évszázad esküvőjének előestéjén beköltözik New York legjobb szállodájába, a rendezvényszervező megbízza Tomot, hogy szabaduljon meg tőle. A macska-egér harc azzal fenyeget, hogy a karrierjét, az esküvőt és magát a szállodát is tönkreteszi. Meg egy kicsit a mi idegeinket.

Egy klasszikus rajzfilmet élő szereplős változatban megcsinálni mindig nehéz feladat, és ritkán sikerül jól.

Nem Tom és nem is Jerry vesztette el a régi báját, csak az új köntös nem volt megfelelő. A film 1 óra és 41 perce alatt úgy éreztük, hogy mi is vergődünk abban a bizonyos csapdában, és nincs akkora mázlink, mint Jerrynek.

+1. 8 bites karácsony

Oké, ki néz májusban karácsonyi filmeket? Igazából előre szólunk, hogy decemberben se ezzel kezdjétek az ünnepi ráhangolódást. A 8 bites karácsonyban a tízéves Jake Doyle az 1980-as évek végén, a chicagói kertvárosban herkulesi küzdelmet vív azért, hogy megszerezze karácsonyra a legújabb és legszuperebb videójátékot. Neil Patrick Harris és Winslow Fegley játsszák a felnőtt, illetve a kisfiú Jake-et, mellettük June Diane Raphael, David Cross és Steve Zahn láthatók a főbb szerepekben.

A Nintendo karácsonya, amiben már semmi újat nem lelünk. A cselekmény egyszerű, a sztori legalább annyira unalmas, mint a karácsonyi partira hazaállítani egy idegennel, majd később egymásba szeretni.

Egy jó van az egészben, hogy tényleg nem most van itt az ideje, hogy karácsonyi filmet nézzetek. Helyette vannak nagyon remek alkotások az HBO Max kínálatában.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Malina Adrienn
Malina Adrienn
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.