„Istent és az egész világot tanúnak hívom...” – ezekkel a szavakkal fordult Aragóniai Katalin férjéhez, VIII. Henrikhez 1529-ben, amikor a bíróság elé idézték házasságuk érvényességének kérdésében.
Aragóniai Katalin nem sírt, nem kiabált, de minden szava érzelemtől remegett: „Mindig igaz, alázatos és engedelmes feleséged voltam” – mondta a férfinak, aki éppen el akarta hagyni őt egy másik nőért, és aki hajlandó volt a világ vallási rendjét is megbontani azért, hogy elérje célját.
Katalin szavai nemcsak a személyes fájdalmát fejezték ki, hanem egy olyan világ tragédiáját is, amelyben a nőknek kevés választási lehetőségük volt. Ez a házasság és válás azonban nem csupán két ember magánéletének drámája volt: a történelem egyik legnagyobb politikai és vallási válságát indította el. De vajon hogyan jutottak el idáig?
Egy politikai szövetségként induló házasság
Aragóniai Katalin és VIII. Henrik házassága nem a szerelemről szólt – vagy legalábbis nem úgy, ahogy azt ma elképzeljük. Ahogy Angliába érkezett Katalin – a spanyol királyi család sarjaként – már a Tudor-ház szövetségesének számított. Az alig tizenéves Katalint először Artúr herceghez, Henrik bátyjához adták feleségül, ezzel erősítve az angol-spanyol kapcsolatot. Ám a fiatal házasok boldogsága mindössze néhány hónapig tartott:
az esküvő után nem sokkal Artúr meghalt, és Katalin özvegyként maradt Angliában.
A helyzet igen kényesnek tűnt: Katalin hazatérése politikai és diplomáciai csapást mért volna az angol-spanyol kapcsolatokra, így inkább néhány évvel később Katalin feleségül ment VIII. Henrikhez, az új trónörököshöz. A frigy eleinte ígéretesnek tűnt: Katalin okos, művelt és népszerű királynévá vált, aki minden szempontból alkalmasnak látszott az uralkodói szerepre. Az egyetlen probléma az volt, hogy Katalin nem tudott férfi örököst szülni Henriknek – ami a középkori uralkodók számára létfontosságú volt.
Bár Katalin több gyermeket is világra hozott – becslések szerint hatot –, csak Mária hercegnő élte túl a csecsemőkort, ami Henrik számára elfogadhatatlan volt.
Miközben Katalin a házasságáért harcolt, Henrik már máshová fordította a figyelmét. A csalódott Henrik – aki a kortársak szerint vonzó és szenvedélyes király volt – csakhamar beleszeretett egy másik nőbe, Boleyn Annába, aki egy fiatal és ambiciózus udvarhölgy volt. Henrik számára nemcsak a testi vágyat testesítette meg Anna, hanem egy új kezdet lehetőségét is. Anna azonban nem akart megelégedni a szeretői szereppel: ő akart Anglia királynéja lenni.
Henrik, hogy érvényteleníttesse a házasságát, az egyházhoz fordult. Érvként azt hozta fel, hogy a házassága Katalinnal a kezdetektől fogva érvénytelen volt, mivel Katalin az elhunyt bátyjának, Artúr hercegnek az özvegye volt. Henrik szerint a Biblia kifejezetten tiltja, hogy valaki a testvére özvegyét elvegye feleségül: „Ne fedd föl testvéred feleségének meztelenségét, hiszen az magának testvérednek a meztelensége.” (Mózes harmadik könyve [Leviták könyve] 18:16). Továbbá a 20:21 vers is ezt erősíti:
„Ha valaki nőül veszi testvére feleségét, ez tisztátalanság, mivel testvérének meztelenségét fedi föl, ezért haljanak meg gyermek nélkül.”
Azonban a vita teológiai szempontból nem volt ennyire egyértelmű. Egy másik bibliai törvény, amelyet a Deuteronómium 25:5–6 említ, előírja, hogy ha egy férfi gyermektelenül hal meg, a testvérének kell feleségül vennie az özvegyet, hogy biztosítsa a család vérvonalának fennmaradását. E törvény alapján Henrik házassága Katalinnal nemhogy tiltottnak, hanem egyenesen szükségesnek tekinthető. Henrik érvei tehát szelektíven válogattak a bibliai szövegek között, hogy saját céljait támogassák.
Amikor Katalin egyházi bíróság elé állt, nemcsak férjét próbálta meggyőzni, hanem az igazságért és a méltóságáért is harcolt. Szavai ma is emlékezetesek a Tudor-kor történelmének:
Húsz éve vagyok a hűséges feleséged, vagy még több, és neked különböző gyermekeid születtek tőlem, bár Isten úgy rendelkezett, hogy őket magához szólította ebből a világból, ami nem az én hibám volt.
A pápa ráadásul nem állt Henrik pártjára. A helyzetet tovább bonyolította V. Károly – Katalin unokaöccse –, aki a Német-római Birodalom császára volt, nyomást gyakorolt a pápára, hogy ne engedje meg a válást. Ez olyan politikai patthelyzetet eredményezett, amelyből Henrik csak egy radikális lépéssel tudott kitörni.
A reformáció ára: egy új egyház születése
A pápa tehát nem támogatta Henrik válási kérelmét, ezért a király úgy döntött, hogy saját kezébe veszi az irányítást. 1533-ban szakított a római katolikus egyházzal, és megalapította az anglikán egyházat, amelynek ő maga lett a feje. Egyúttal érvénytelenítette a házasságát Katalinnal, majd elvette Boleyn Annát, aki ekkor már gyermeket várt.
Ez az esemény, amely egyéni döntésnek tűnhetett, az angol reformáció kezdete lett – ennek hatásai még évszázadokkal később is érződtek.
Katalin számára azonban ez a történet tragédiával végződött: a királyné, aki egykor Európa egyik leghatalmasabb uralkodói családjának tagja volt, száműzetésbe került, és megaláztatásában meghalt. Haláláig kitartott amellett, hogy ő Henrik törvényes felesége, és hogy házasságuk érvényes volt.
Ha arra is kíváncsi vagy, hogyan élt egy egyiptomi nő, olvasd el az erről szóló cikkünket!
