Így éltek a házmesterek a szocialista időkben: akár pillanatok alatt rendőri hatalmat kaphattak

Olvasási idő kb. 3 perc

Házmegbízott, házfelügyelő, házmester – egykor ez a név nem pusztán egy feladatot jelentett, hanem hatalmat is. A szocialista időszak legmegbízhatóbb káderei, ha nem is élet-halál urai, de a mindennapi nyugodt élet fenntartóiként lesték a rájuk bízott embereket ablakaik mögül.

A negyvenes évek végén nagyot változott a világ, amikor a kékcédulás választásokat követően lassan, de biztosan eltűnt a vélt felszabadulás maradéka is Magyarország mindennapjaiból. 1949-ben a Rákosi Mátyás vezette rendőrállam szovjet mintára alakította át nemcsak az államvezetést, de az élet számos aspektusát is. Az új alkotmányt követően megkezdődött a csengőfrász korszaka, melyben a házmesterek is szerepet kaptak.

1950 és 1953 között egymillió embert vontak ügyészi eljárás alá Magyarországon, minden második érintett ellen vádat is emeltek. Mintegy 40 ezer főt internáltak, illetve rendőri őrizetbe vetettek, és több mint tízezer egykori budapesti lakost kitiltottak a fővárosból. A már a Horthy-érában is működő házmester rendszer részben átalakult, funkciója azonban hasonló maradt.

A házmesteri állás minden korszakban bizalminak számított
Fotó: Fortepan / Kovács Márton Ernő

A szocialista időszak házmesterei a karhatalmat képviselték

A házmesterek vagy házfelügyelők bizalmi feladatköre igencsak sokrétű volt. A nap jelentős részében takarítottak, felsepertek, vagy éppen havat lapátoltak. Az éjszaka zárt kapukon beengedték – és fel is jegyezték – a későn érkező lakókat, ügyeltek a biztonságra. Megjavították az elromlott csapot vagy a nyikorgó ajtót, és ha kellett, egyetlen szempillantás alatt rendőrré is válhattak. A megfeszített munka és a folyamatos rendelkezésre állás azonban jövedelmező volt, nem csak anyagilag.

1945-ben, a kampány hajrájában maga Rákosi is felkereste a szövetkezeti gyűlésüket annak érdekében, hogy megerősítse, fontos feladataikat megtarthatják a későbbiekben is.

Érdekvédelmi szervezetik biztosították jogkörület

1947-ben már több ezer házfelügyelő, szakszervezeti tag tüntetett a horthysta restauráció megakadályozása érdekében a kommunisták mellett. 1948-ban saját újságukban, a Házfelügyelő-ben olyan házcímeket tettek közé, melyekben reakciós, katolikus egyletek működtek, engedély nélkül. Az ezzel kapcsolatos felhívásokat a Belügyminisztériumnak címezték:

Idézőjel ikon

„Jó lenne, ha az államvédelmi osztály egyszer rajtaütésszerűen meglátogatná Závodszky Irén »Első Budai Háziapostolnő Képző Otthonát« és a reakció e Zárda utcai fellegvárát sürgősen megszüntetné.”

A lap még éveken keresztül közölte az illegalitásba vonult reakciós elemek találkozási pontjait, ezzel nem csupán az államhatalmat kényszerítve beavatkozásra, de a közvéleményt is hergelve. A számos hasonló cikk mellett természetesen feladataikkal kapcsolatos problémáikról is hírt adtak, sérelmezték, hogy a mesteremberek hanyagságai miatt is a házfelügyelőket büntetik, s hogy helyetteseik sok esetben lusták, és munkakerülők. 

Idézőjel ikon

„Mert házmesternek lenni nem könnyű mesterség. Egyszerre szolgálat és hatalom. Mindenképpen bizalmi állás. 1945 változásai közepette a szakma – önmagát keresve – nevet vált: a pejoratív zöngét kapott „házmester” helyét átveszi „A házfelügyelő”. Vas polgármester úr az 143.451/1945. IX. sz. Bp. székesfővárosi polgármesteri rendeletben rendezi a házfelügyelők jogviszonyát és járandóságait. Az éjfél előtt hazaérkező lakó 1 pengőt fizet a házmesternek. Éjfél után a tarifa megháromszorozódik. A szemetet a vicinek kell rendeznie, a szemétpénz őt illeti”

– írja Biró Judit Házak és mesterek című művében. 

A belügyminisztériumi munkatársak is figyeltek az ablakok mögül
Fotó: Fortepan / Juricza Tibor

Magyar Házfelügyelők és Segédházfelügyelők Országos Szabad Szakszervezete védte érdekeiket. A feladat azonban afféle külső beosztottá tette ezeket az embereket az Államvédelmi Hatóságnál (ÁVO), hiszen ők voltak az elsők, akiketa fekete autóból kiszálló munkatársak felkerestek, hogy érdeklődjenek a keresett személy felől.

Több száz lakást használtak megfigyelésre

Egyes házakban, főként a Kádár-korszak idején, a mindennapos munkára is beszervezték a házmestereket, ugyanis észrevétlenül kellett működtetniük azokat a lakásokat, melyekben az ügynökök találkoztak, és jelentést tettek. A BM III. Főcsoportfőnökség összesen több mint háromszáz budapesti lakást használt 1956 és 1990 között erre a célra, de országszerte is több száz hasonló lakás segítette munkájukat. A lakások fedőtörténeteihez a rendszeres távolléttel járó foglalkozásokat – például újságíró, rendező, kereskedelemmel foglalkozó – találtak ki leggyakrabban. A levéltári iratok szerint a lakások valós bérlői egy-egy osztály operatív munkatársai és tartótisztjei voltak. Ekkoriban a belügyminisztérium nyugdíjazott alkalmazottjai is beköltöztek az érintett ingatlanokba, hogy egy-egy lakás mélyéről, hivatásos kukkolóként segítsék a megfigyelők munkáját. 

A mindennapok mellett az ünnepek is átalakultak a szocializmus idején. Hogy miként, arról ide kattintva olvashatsz

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.