7 hátborzongató hely Magyarországon, ha kalandos borzongásra vágyunk

Olvasási idő kb. 5 perc

Hátborzongató helyekért nem kell kontinenseken át repülnünk, itt, kicsiny kis hazánkban is bőven találni hajmeresztő helyszíneket. De még milyeneket!

Vannak hazánkban titkos föld alatti helyek is, de ha egy kis kalandos borzongásra vágyunk, elhagyatott épületeket, szellemvárost, sötét múltú kastélyt és várat is felkereshetünk, a listánkon szereplő helyszínek szuper úti célok lehetnek. 

1. Ürességtől kongó szovjet kisváros

Ha valaki nyitott szemmel jár, rábukkanhat a Balatontól nem messze, Veszprém vármegyében, Szentkirályszabadja mellett egy lerobbant panelházakból álló szellemvárosra. Ez az üres, síri csendbe burkolózó, hátborzongató helyszín pedig egykor nyüzsgő volt, 1990-ig, a Szovjetunió felbomlásáig ez volt az otthona ugyanis a Magyarországon állomásozó orosz és ukrán katonáknak.

Idézőjel ikon

Bár most nehéz elképzelnünk, de a magyar Csernobilként emlegetett „kisváros” 60-70-es években felhúzott épületeiben egykor iskolák, óvoda, étterem, mozi, színház és bolt is működött.

A hely ma már csak árnyéka önmagának, aminek az izgalmakra vágyó turisták és a filmjeiknek rémisztő helyszíneket kereső filmrendezők nagyon is örülnek. 

Szentkirályszabadja több filmest is megihletett
Fotó: I love takeing photos and i thin / Getty Images Hungary

2. Egykori szovjet laktanya

Aztán ugyancsak Veszprém vármegyében, a Bakony déli oldalán ott van Magyarország egyik legnagyobb kísértetvárosa, az elhagyatott Kis-Moszkva is. A rendszerváltás előtt ez a szovjet katonai laktanya volt hazánk legszigorúbban őrzött katonai bázisa, itt tárolták a szovjet atomtölteteket is. A 32 hektáros területen – úgy saccolják – 1968-ra készültek el az épületek, amelyekben – mint egy igazi városban – volt iskola, bolt, orvosi rendelő és fodrászat is, két panelházában pedig nem kevesebb, mint hatvan család élt. Kis-Moszkvának a rendszerváltáskor megpecsételődött a sorsa: a katonai kivonulás után teljesen elnéptelenedett, és minden mozdíthatót elvittek a környékről.

Az egykori nagyvázsonyi laktanyára már rá sem ismerni
Fotó: Wikimedia Commons

3. A borzalmak kastélya

Nem sok félelmetesebb hely van Magyarországon a balatonedericsi Fekete-kastélynál, amelynek nemcsak a neve sötét, hanem a múltja is. A növényzettel mára sűrűn benőtt, romos épület minden egyes részlete mintha azokról a borzalmakról árulkodna, amelyek az épület falain belül történtek szűk egy évszázad alatt.

A rémisztő históriák sora még 1912-ben a kastély szakácsnőjének halálával kezdődött, akit szerelemféltésből ölt meg a gulyásként dolgozó párja.

A következő hátborzongató esetig csupán két év telt el, amikor is a kastély tulajdonosa végzett magával. Ezt szűk másfél évtized után követte egy másik ügy: 1928-ban a kastély újabb tulajdonosa, egy pesti ügyvéd döntött úgy, hogy véget vet az életének, miután kiderült, hogy a felesége megcsalta őt. Nem sokkal ezután harmadszor is megtörtént ugyanaz, amit pont az a férfi követett el, aki miatt az ügyvéd dobta el magától az életét.

Idézőjel ikon

Ez a férfi is rájött, hogy új asszonya nem hűséges hozzá: beleszeretett ugyanis egy csalóba, aki csakis a pénzéért környékezte meg az asszonyt, majd eltűnt.

A hoppon maradt nő ezután jobbnak látta eladni az épületet egy nyugalmazott miniszteri főtanácsosnak és feleségének, ám új otthonuknak nem sokáig örülhettek. A férfi élete is nem sokkal később tragikus hirtelenséggel véget ért, miután rájöttek kettős hírszerzői múltjára. 

4. A legtitokzatosabb vár

A szellemtörténetek kedvelőinek igazán izgalmas helyszín lehet a Mátra és a Bükk határán álló siroki vár is, amelyről azt állítják, hogy napnyugta után nyolc alak veti magát a mélybe. De ne szaladjunk ennyire előre, a történet megértéséhez muszáj visszatekintenünk a középkorba!

Ekkor volt ugyanis a vár ura Kompolti Imre, akinek a lánya szívét egyetlen férfi sem tudta elrabolni. Gizellának ugyan szép számmal akadtak kérői, egyiküket sem szerette.

Egy nap azonban hét vitéz érkezett a várba, ami mindent megváltoztatott: egyikük iránt – csodák csodájára – megdobbant Gizella szíve. A rózsaszín boldogság azonban nem tartott sokáig, a lány kegyeiért folytatott párbajban elesett a szerelme, így Gizella bánatában leszúrta a győztest, ő maga pedig levetette magát a legmagasabb bástyáról. Úgy tartják, a lány és a hét vitéz szelleme a mai napig ott kísért.

Úgy tartják, hogy a siroki várban még most is ott kísértenek a lány és a vitézek szellemei
Fotó: Wikimedia Commons

5. A kétszer kihalt falu

Most pedig gondolatban utazzunk el egy olyan településre, amely mára jóformán teljesen eltűnt Magyarország térképéről! Ez a mai Aggteleki Nemzeti Park területén található Derenk, Szögliget külső, már lakatlan része, amelyre csupán néhány rom emlékeztet. Az először királyi, majd földesúri várbirtokot egymás után érték a sorscsapások: lakossága először a Rákóczi-szabadságharc és a török megszállás, aztán pedig az 1711-es pestisjárvány miatt fogyatkozott meg. Derenk egy időre el is néptelenedett, mígnem az Esterházyak nem hoztak jobbágyokat a területre.

Idézőjel ikon

A népesség egyre csak gyarapodott, a település lélekszáma a második világháború előtt csaknem félezerre duzzadt, aztán jött Horthy Miklós kormányzó, aki egy döntésével eltörölte a települést a föld színéről.

Itt ugyanis egy vadászterületet álmodott meg, amelyhez első lépésként egy medvéskertet hozott létre a falu határában, majd elrendelte a lakóházak és a templomok lebontását. A lerombolt falu lakói a környező településeken leltek új otthonra, 1943-ra már egy lélek sem élt Derenken.

6. Villa a Balaton-parton

Kádár János egykori Balaton-parti villájába ma már életveszélyes belépni. Ablakai betörtek, belsejét teljesen kifosztották, kívül és belül is benőtte a kusza növényzet. A Club Aliga területén található, díszítésektől mentes, a korában is puritánnak számító épület a pártüdülő négyes számú villája volt a mindössze 80 négyzetméterével.

Az aligai fürdőtelepen egyébként 1912-re már negyven magánvilla állt, és ez még csak a kezdet volt.

A pártvezetés 1948-ban pártüdülőnek sajátította ki, amelyet két részre bontottak. Az Aliga I. a pártalkalmazottak területe volt, az Aliga II.-t viszont szigorúan őrizték, itt kapott helyet a Castro-villa is. Kádár János balatoni pihenőlakjával többeknek is szándékai voltak a rendszerváltás után, ám az épület állapotromlását senki sem tudta megakadályozni. 

A szebb napokat látott balatoni Kádár-villába ma már életveszélyes belépni
Fotó: Hrdina-Bárány Zsuzsi

7. Elcsendesedett gyerektábor

Hosszú-hosszú ideig volt gyerekzsivajtól hangos a messze földön híres zirci gyerektábor, ám jó pár évre elcsendesedett, így nem csoda, hogy sokáig csak hideglelős szellemtanyaként emlegették. A gyerektábort még az 1930-as években a postai dolgozók gyermekei számára létesítették, de ekképp működött a világháború után is, aztán pedig SZOT postásüdülő néven várta a vendégeit. Az ezt követő évtizedekben olyan forgalmas lett a hely, hogy további fejlesztéseket kívánt. Az újonnan felhúzott 12 faházzal megháromszorozták a tábor befogadóképességét, de a rendszerváltáskor itt is minden megváltozott: egyre kevesebben keresték fel a helyet, mígnem szépen lassan elnémult a tábor. A háromhektárnyi terület azonban két vállalkozónak köszönhetően mára újra kivirágzott.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.