Csak nem csitul semmi. Sőt, fenyegető felhők borulnak a királyi család átmenetileg békésnek tűnő egére…
A tragédiában enyhülést hozó pozitívum, hogy Harry és Meghan a család valódi részeként jelent meg a II. Erzsébet halálát követő gyász korai pillanataiban. Azóta az új király első nyilvános beszédében szeretetéről biztosította a „távolból” is kisebbik fiát és családját, de szakértők szerint célravezetőbb lenne, ha hangzatos ígéretek helyett inkább tettekkel bizonyítaná ragaszkodását.
Ez annál inkább is javallott volna, mivel novemberre várható Harry önéletrajzi kötetének megjelenése, melyben csalódásaikról, konfliktusaikról, hibáikról, nehézségeikről és azok tanulságairól ígér nyilatkozni. E pillanatban a vadonatúj uralkodó talán még nem késett le arról, hogy a minden bizonnyal bestsellernek ígérkező mű hangnemén változtasson, de valódi megkönnyebbülést és tartós békét talán inkább az jelentene, ha Harry teljesen elállna publikálási szándékától.
Ennek persze anyagi vonatkozásai is vannak, s nem kétséges, hogy az önkéntes száműzetésbe vonult ifjú pár jelentős bevételről mond le a béke érdekében, ha Harry meggondolja magát.
























