Kevés nő mondhatta el magáról azt a 19. században, amit Ella Sheldon: utaskísérőként 8 évet dolgozott tengerjáró hajókon. Naplójából nemcsak személyes történetéről, de a nők akkori helyzetéről is sok minden kiderül.
Ella Sheldon ott volt, amikor amerikai segítséggel megbuktatták Liliuokalani hawaii királynő rendszerét ; amikor Salvadorban elűzték Carlos Ezeta elnököt; találkozott yokohamai misszionáriussal és hongkongi madámmal; valószínűtlenül gyönyörű naplementéket látott a tengeren, és szembenézett a férfiak uralta hajósélet nehézségeivel. Mindeközben naplót vezetett – a rendkívül izgalmas olvasmányt nemrég tette elérhetővé a University of the Pacific nevű amerikai magánegyetem.
Egy hirtelen döntés megváltoztatta az életét
Egészen addig a pillanatig nem sok mindent lehet tudni Ella Sheldon életéről, amikor 1892-ben az SS Belgic fedélzetén 65 napos útra indult San Franciscóból Hongkongba. Wisconsini farmercsaládból származott, és valamikor 1880 és 1892 között költözött San Franciscóba, ahol megismerkedett egy házaspárral, Dorean és Kate Nicholsszal, akik egyfajta pótszülői szerepet töltöttek be életében. Legalábbis 1892 decemberéig, amikor lehetősége adódott, hogy elszegődjön az Occidental and Oriental Steamship Company hajójára. Tette ezt annak ellenére, hogy korábban semmilyen tapasztalata nem volt se a tengerrel, se hajókkal.
„A tenger számomra idegen”
– írta naplója első oldalán. Döntése önállóságra, bátorságra és kalandvágyra utal, ám ez nem jelenti azt, hogy könnyű szívvel indult volna az ismeretlenbe. „A fedélzeten álltam, és hirtelen szörnyű magányosság fogott el; biztosan magányosnak is látszódtam – milyenek is tűnhetne egy feketébe öltözött, apró nőalak a szalon ajtajában, miközben a fedélzetet ellepik az idegen férfiak.” Némi öniróniával jegyezte meg:
„Körülöttem egyfajta lopakodó magány lebeg, de valószínűleg a tengeribetegség hamarosan úgyis elfeledteti.”
Egy nő a férfiak világában
Ella Sheldon utaskísérőnek szegődött el a hajóra: elsősorban az első osztályon utazó nők igényeinek kiszolgálása volt a dolga, ám a ruhafoltozás is az ő feladatai közé tartozott. Hamar rá kellett azonban jönnie, hogy nem lesz könnyű élete a matrózok között. A hajó legutálatosabb kabinját kapta meg, és bőven akadt gondja a férfiakkal is, akik közül jó páran „semmilyen körülmények között nem voltak hajlandóak egy nőtől utasítás elfogadni”. „Az unalomig ismert történet a dolgozó nőről” – írta, majd hozzátette:
„a női egyenjogúság élharcosainak bőven van még dolguk ebben a világban”.
Meggyűlt a baja egy pincérrel is, akit csak Mr. R.-nek nevezett naplójában. A férfi eleinte roppant figyelmes volt vele, apró ajándékokkal halmozta el: a Csendes-óceán közepén hirtelen „egy valódi wisconsini hógolyót” szedett elő – akkoriban a fagyasztószekrény még roppant nagy újdonságnak számított. Egy másik úton egy szürke kiscicával lepte meg a nőt, amelyet Sheldon Dime-nak nevezett el. Később azonban összevesztek a férfival – ennek pontos oka ismeretlen, ám Sheldon fontosnak érezte feljegyezni, hogy Mr. R. házas volt.
A történelem szemtanúja
A nő összesen 8 éven keresztül szolgált az Occidental and Oriental Steamship Company és vetélytársa, a Pacific Mail Steamship Company hajóin. Keresztül-kasul bejárta a San Francisco és Ázsia, valamint az amerikai város és Közép-Amerika közötti tengeri útvonalakat.
Közben olykor történelmi eseményeknek is szemtanúja volt.
1893 januárjában például az SS Belgic épp Hawaii egyik szigetének, Oahunak a partjainál horgonyzott (nem köthettek ki Honoluluban, mert a hajón épp feketehimlő-járvány kitörésétől tartottak), így a nő szemtanúja lehetett, amikor a kormányzati épületekre felhúzták a helyi lobogó mellé az amerikai zászlót is. A Hawaii Királyság megdöntését Sheldon forradalomként értékelte.
Másfél évvel később, 1894 júliusában az SS Colon pár nappal azután érkezett meg Salvador La Libertad megyéjébe, hogy a lázadók megdöntötték Carlos Ezeta rendszerét. A generális a USS Bennington amerikai hadihajón keresett menedéket, miközben Sheldon és a Colon utasai az amerikai függetlenség napját ünnepelték.
Élete során olyan dolgoknak volt tanúja, amikről a legtöbben csak álmodoznak. „A naplemente gyönyörű volt: lágy rózsaszín és sárga árnyalatokban pompázott az égbolt. Képen látva azt gondoltam volna, hogy a művész csak azért festette ilyenre, hogy megmutassa, mire képes. Most már tudom, hogy valóban létezik ilyen napnyugta.”
Erkölcs és moralitás a hajón
A tengerjárás nyolc éve alatt a morális kérdések sem kerülték el Ella Sheldont. Első útján egy yokohamai misszionáriusnővel beszélgetett. „Melyik egyházhoz tartozol?” – szegezte neki a hittérítő a kérdést. „Egyikhez sem” – válaszolta Sheldon. Őszinteségének hosszú előadás és leckéztetés lett a jutalma.
Később egy hongkongi madámmal hozta össze a sors, aki kivívta Sheldon megbecsülését – sokkal inkább, mint egyes köztiszteletnek örvendő férfiak. Tapasztalatai új perspektívából világítottak meg bizonyos dolgokat. Első útján feljegyzett kérdése:
„egy rendes nő a tengeren kevésbé rendes, mint a szárazföldön?”
átalakult, helyébe más probléma lépett. „Lehetséges, hogy külön erkölcsi normák vonatkoznak a férfiakra és a nőkre, vagy esetleg az erkölcsi normák csak a nőkre vonatkoznak, a férfiak nem?” – tette föl a kérdést.
Ella Sheldon 1901-ben hagyott föl a hajózással: visszaköltözött Közép-Nyugatra, a szülőhelyére, ám az 1920-as években ismét San Franciscóben telepedett le. Itt is halt meg valamikor az 1930-as években. Élete sok mindennek, ám szokványosnak semmiképp nem nevezhető, még mai szemmel sem, a 19. századi sztenderdek szerint pedig különösképp nem.
Nemcsak a hajózást, a katonáskodást is alapvetően férfiszakmának tartják. Mégis, a második világháborúban akadtak nők, akik legalább olyan fontos szerepet játszottak a háború megnyerésében, mint a férfi katonák: Christian Lamb becsületrendet is kapott szolgálataiért.
