Ókori luxushajót találtak Alexandria partjainál: a régészeket is megdöbbentette

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Alexandria partjainál egy rendkívül ritka, első századi egyiptomi luxushajót fedeztek fel, amely meglepően pontosan megfelel Strabón görög történetíró leírásának.

A régészek nagy izgalommal fogadták az impozáns felfedezést, a hajó már méreteivel is felhívja magára a figyelmet, 35 méter hosszú és 7 méter széles. 

Ekkora hajót még nem találtak

A gazdagon felszerelt sétahajót az egykor a város Nagy Kikötőjéhez tartozó, ma víz alatt fekvő Antirhodos szigete mellett azonosította az Európai Víz alatti Régészeti Intézet (IEASM) Franck Goddio vezetésével.

Ősi luxushajót találtak Egyiptomban (a képek illusztrációk)
Fotó: HowardOates / Getty Images Hungary

A hajó központi pavilonnal és díszes kabinnal rendelkezett, és feltehetően több mint 20 evezős hajtotta. Az ókori szerzők többféle ünnepi és szórakozási célú hajóról írtak, de

Idézőjel ikon

ehhez hasonló, nagy méretű vízi járművet eddig még soha nem találtak.

A roncs mindössze 7 méterrel a vízfelszín alatt, 1,5 méter üledék alatt fekszik: lapos orra és kerek tatja sekély vízi használatra utal. Közel fekszik az Ízisz-templomhoz, amelyet Goddio már hosszú évek óta kutat: a hajó feltételezhetően a templom Kr. u. 50 körüli pusztulásakor süllyedt el, de az is lehet, hogy a Navigium Isidis ünnepség szent bárkája volt, amely folyami és tengeri rituálékban játszott komoly szerepet. 

A roncs központi gerendáján görög feliratot találtak, ennek értelmezése még folyamatban van.

Sokat elárul Egyiptom életéről

A lelet azért is fontos, mert eddig legfeljebb művészeti ábrázolások és szöveges források utaltak efféle luxushajók létezésére, régészeti bizonyíték azonban nem került elő. A felfedezés várhatóan új ismereteket ad az egykori Alexandria vallási életéről, társadalmi szokásairól, és az Egyiptomban jelenlévő fényűzésről.

A roncsot a UNESCO irányelvei szerint a tengerfenéken hagyják megóvás céljából. A kutatók hangsúlyozzák, hogy a területnek még csak töredékét tárták fel, így a jövőben további jelentős leletek is előkerülhetnek.

Ha kíváncsi vagy, hogyan kerültek felszínre a Titanic testvérhajójának kincsei, olvasd el ezt a cikkünket is!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Hegedűs Barbara
Hegedűs Barbara
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.