A hétéves háború sok szempontból meghatározó jelentőségű volt Európa, Ázsia és Amerika történelme szempontjából. Teljesen átalakította az erőviszonyokat, egyetlen kontinensen, Ausztráliában nem harcoltak csak 1756 és 1763 között.
Ha elhangzik a kérdés, hogy mikor volt az első világháború, mindenki azonnal rávágja: 1914-ben kezdődött és 1918-ig tartott. Illetve szinte mindenki, akadnak ugyanis kivételek. Például Winston Churchill, aki egyszer kijelentette: szerinte az 1756 és 1763 között tartó hétéves háborút kellene valójában az első világháborúnak nevezni. Sok szempontból igaza is volt a 20. századi brit miniszterelnöknek.
A hétéves háború ugyanis szinte az egész világot érintette: egyetlen kontinens volt csak kivétel, Ausztrália. Európában Poroszország és az új német államot támogató Brit Birodalom került szembe a Habsburg Birodalommal, Franciaországgal és Oroszországgal; az amerikai kontinensen és Ázsiában pedig a francia és a brit gyarmatbirodalom küzdött a hegemóniáért.
A háború kirobbanását hagyományosan 1756-ra szokás tenni, amikor Nagy Frigyes porosz király a legjobb védekezés a támadás elvét követve megelőző csapásra szánta el magát, és lerohanta az Ausztriával szimpatizáló Szászországot.
A konfliktus okai azonban jóval régebbre nyúlnak vissza.
Semmit sem oldott meg az osztrák örökösödési háború
Európában 1740-ben meghalt VI. Károly német-római császár. Lánya, Mária Terézia trónra lépését azonban nem mindenki fogadta örömmel, sőt: Bajorország, a Spanyol Királyság és a Szász Választófejedelemség uralkodói vitatták a leányági öröklést. Kirobbant az osztrák örökösödési háború, amelyben a többi között Poroszország, Franciaország és Nagy-Britannia is részt vett. A harcok a gyarmatokra a kiterjedtek, a konfliktust végük a 1748-as aacheni békeszerződés zárta le.
Legalábbis látszólag, hiszen Mária Terézia már a békekötés pillanatában azt tervezte, hogy megerősíti haderejét, visszavág Nagy Frigyesnek, és visszaszerzi Sziléziát, a birodalma leggazdagabb tartományát.
Az osztrák örökösödési háború utáni években egy rejtett, ám roppant fontos átalakulás is lezajlott: az úgynevezett diplomáciai forradalom. Átrendeződtek az európai szövetségi viszonyok: a Habsburg és a Brit Birodalom – hagyományosan szövetségesek – viszonya megromlott, miután az utóbbi csak a francia befolyás csökkentése miatt támogatták Bécset, ám Szilézia visszaszerzésében már nem voltak hajlandó segédkezni. Mária Terézia így értelemszerűen a britek nagy riválisa, a Francia Királyság érdektársa lett. Ennek következményeként a korábban franciabarát Poroszország Nagy-Britannia szövetségese lett – az angolok a francia hatalom lehetséges ellensúlyát látták Nagy Frigyesben.
Gyarmati szembenállás
A szembenállás a gyarmatokon sokkal egyértelműbb volt. Az amerikai kontinensen a francia és a brit gyarmatbirodalom feszült egymásnak, és hasonló volt a helyzet Ázsiában is, ahol a Francia és a Brit Kelet-indiai Társaság csapott össze. Észak-Amerikában a brit telepesek megjelenése és terjeszkedése növelte a feszültségeket, amely újabb és újabb összecsapásokhoz vezetett az európai katonák és az őket támogató indiánok között.
Ebben az időszakban játszódik a James Fenimore Cooper híres regénye, Az utolsó mohikán is.
A Karibi-térségben az ültetvények és a rabszolgakereskedelem állt a konfliktus középpontjában – mindezeket a kérdéseket az osztrák örökösödési háború atlanti fejezetét lezáró béke megoldatlanul hagyta.
Az új brit világrend
A gyarmatokon a britek győzelme megkérdőjelezhetetlen volt. Amerikában ez jelentős részben William Pittnek volt köszönhető, akit II. György király 1757-ben bízott meg a haderők irányításával. Noha ebben az évben még egymást után szenvedtek vereséget a britek a gyarmatokon,
nem véletlenül nevezik 1759-et Annus Mirabilisnek, vagyis csodálatos évnek.
Elfoglalták Louisburgot, elpusztították Duquesne erődjét, és James Wolfe tábornok előretörése Québec térségében megpecsételte a franciák sorsát. A hab a tortán Montreál 1760-as elfoglalása volt.
Hasonlóan alakult a háború az Atlanti-óceánon. A brit haditengerészet erősebbnek és hatékonyabbnak bizonyult a franciánál: 1759-ben Guadeloupét, 1761-ben pedig Martinique-ot foglalták el, bevették a korábban elfoglalhatatlannak tartott Havannát, és Manila is brit fennhatóság alá került. A legfontosabb tengeri ütközetet a Quiberon-öbölben, Bretagne partjainál vívták 1759. november 20-án:
Sir Edward Hawke vezetésével 24 brit hajó 21 francia sorhajót küldött a tenger fenekére.
Dél-Ázsiában karnátakai háborúk néven ismerik a hétéves háború ottani fejezetét: noha a harcok elsősorban névlegesen független helyi uralkodók között zajlottak, a konfliktusok hátterében legtöbbször a Francia és a Brit Kelet-indiai Társaság hatalmi játszmái húzódtak meg. Mire a füst eloszlott, a francia fennhatóság India egy apró részére, Puduccseri területére terjedt csak ki, mindenhol máshol a britek akarata számított – ez vetette meg Brit India alapjait.
Új nagyhatalom születik
Európában Poroszország nehéz helyzetben találta magát: némi brit támogatással kellett szembenéznie a minden oldalról fenyegető veszedelemmel. A Habsburg és az Orosz Birodalom, valamint a Francia Királyság ellen egyszerre kellett Nagy Frigyesnek harcolnia. A hadiszerencse forgandónak bizonyult a háború első éveiben, ám 1759-re reménytelennek tűnt az ellenállás. 1761-ben ráadásul Spanyolország a brit gyarmati befolyás túlzott növekedésétől tartva hadat üzent Nagy-Britanniának – a brit trónra II. György után III. György került, aki megvonta a poroszoktól pénzügyi támogatását.
A helyzet teljesen reménytelennek tűnt.
A következő év januárjában, 1762-ben azonban elhunyt I. Erzsébet orosz cárnő, utódja, III. Péter pedig II. Frigyes nagy csodálója volt: azonnal kilépett a háborúból, sőt, 20 ezer fős segélycsapattal támogatta a porosz uralkodót. Noha még ugyanebben az évben Nagy Katalin államcsínnyel félreállította férjét, az oroszok nem kezdték újra a harcokat, bár a segítségként küldött haderőt visszavonták.
Nagy Frigyes így minden figyelmét a Habsburgokra fordíthatta: előbb a burkersdorfi, majd a freibergi csatatéren is megverte őket, és kiszorította őket Poroszországból.
A hétéves háborút a párizsi és a hubertusburgi béke zárta le 1763-ban. Előbbi bebetonozta a brit gyarmati birodalom vezető pozícióját, utóbbi pedig megerősítette a porosz fennhatóságot Szilézia fölött. Nagy Frigyes elérte célját: országa immár megkérdőjelezhetetlenül Európa nagyhatalmai közé tartozott.
A Karibi térségben a britek ebben az időben gyakran kalózok segítségét is igénybe vették – az ő életük azonban egészen más volt, mint azt gondolnád.
