Miért lőtték le a hetvenes évek híres magyar manökenjét Amerikában?

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Lantos Piroska az egyik legszebb magyar modell volt. Magyarországi karrierje után Párizsban, majd New Yorkban próbált szerencsét – ez utóbbi azonban az életébe került.

1985. január 3-án reggel 10 óra előtt nem sokkal Stern László úgy döntött, felkeresi barátját, a fotós Szente Györgyöt (vagy ahogy Amerikában ismerték: George L. Sentyt), hiszen a férfi meghagyta neki: ha nem veszi fel a telefont, ébressze fel. Még kulcsot is adott neki. A New York-i Tudor City Place-beli lakásba belépve azonban három holttest fogadta. Köztük volt Lantos Piroska, az akkor mindössze huszonkilenc éves magyar manöken is.

Lantos Piroska 1955-ben született Szentesen. Modellkarrierjét 14 évesen kezdte: hétvégente a Zalaegerszegi Ruhagyár termékeit mutatta be. Vonzódott a képzőművészethez, rajzolt és festett, de mivel nem találta magát elég tehetségesnek, 18 évesen úgy döntött, Budapesten próbál szerencsét. „Gondoltam egyet, és beállítottam a Magyar Divatintézetbe, ahol Nádor Vera jószerével csak végigmért, s máris ott találtam magam a lányok között” – mondta el 1980-ban az Ez a Divat számára készült beszélgetésben. A 180 centi magas Lantos Piroska arisztokratikus külsejével, hosszú lábaival igencsak kitűnt a többiek közül. Hamarosan a korszak leghíresebb magyar divatfotósai fényképezték, többször szerepelt az Ez a Divat címlapján, a lapok „a magyar nemzet kincse”-ként emlegették. 1976-ban a jugoszláviai Hvarban egy nemzetközi divatfesztiválon második helyezett lett, egyre ismertebbé vált a keleti blokk manökenjei között, és szépen haladt a nemzetközi ismertség felé.

Lantos Piroska (Módos Gábor portréfotója)
Fotó: Wikimedia Commons

Magánélete azonban nem alakult ilyen szerencsésen. Már húszévesen férjhez ment egy építészhez, Kustos Lajoshoz, aki azonban féltékeny volt nem mindennapi szépségű felesége karrierjére. A házasság mindössze két évig tartott, és akkor ért véget, amikor Kustos egy veszekedés után fizikailag bántalmazta a manökent. Következő szerelme Kamarás András grafikus volt, majd 1978-ban megismerkedett Szente György fotóssal, aki – mint az Patricia Morrisroe Obsession című írásából kiderül – nem kispályás csaló volt. Szente egy ezüstszínű Lincoln Continental limuzinnal érkezett Bécsből Budapestre.

Olcsó kozmetikumokat és blúzokat hozott magával New Yorkból, sőt, egy ismerős orgazdától lopott arany ékszereket vásárolt,

amelyeket a vámosokat megvesztegetve be is tudott hozni az országba. Ezeket magára öltve már készen is volt a hazatérő amerikai magyar multimilliomos, akinek kiadta magát. A Duna Intercontinental Hotelben egy divatbemutatón látta meg Lantos Piroskát, és – mint egy barátjának mesélte – azonnal, őrülten beleszeretett.

A Vogue helyett a hálószoba falán

Lantos Piroska, annak ellenére, hogy keresett és ünnepelt modell volt, nem volt túlfizetve. Szeretett volna a tengerentúlon modellkedni, és nem akart a megélhetés miatt bármilyen munkát elvállalni: „Köztudott, nem vagyunk túlságosan megfizetve, ám úgy kell létfenntartásunkat biztosítani, hogy akkor is elvállalok egy húskonzervreklámot, mondjuk, amikor ahhoz nekem semmi közöm? Egy-egy munkaajánlatot visszautasítani nem mindig veszélytelen dolog, mert megeshet, hogy legközelebb már nem hívnak” – mondta el az említett Ez a Divat-interjúban. Érthető hát, hogy Szente könnyen elkápráztatta: híres New York-i divatfotósnak adta ki magát, és elhalmozta ajándékokkal. Amikor a Duna-partra hívta fotózásra, azt ígérte, hogy a fényképek majd a Vogue-ban fognak megjelenni – a valóságban azonban csak Szente New York-i lakásának falára kerültek ki a kinagyított képek. Piroska féltékeny grafikus barátja sem lelkesedett ezért a kapcsolatért, családja pedig egyenesen ki nem állhatta az amerikai magyar fotóst: a manöken édesanyja szerint Szente a sok arany ékszertől úgy nézett ki, mint egy karácsonyfa. 

Titkosszolgálati szál?

De a fényképészt nem lehetett megállítani. Híresztelni kezdte, hogy Piroskával eljegyezték egymást, és visszautazott Amerikába, hogy előkészítse az esküvőt. Az esküvőből végül nem lett semmi, és Szentétől is megtagadták a vízumot – állítólag Piroska katonatiszt édesapjának közbenjárására. Piroska 1980 őszén lépett fel utoljára Magyarországon, egy évvel később pedig Párizsba költözött, ahová követte Kamarás András is. (Rejtély, hogy a magyar „nemzeti kincset” kiengedték külföldre, sőt, nemcsak őt, hanem a vőlegényét is. Egyesek titkosszolgálati szálakra is gyanakodnak.) Mindenesetre Piroska Párizsba költözése után 8 hónappal másodszor is férjhez ment, de nem Kamaráshoz, hanem Eric Poulet-hez, aki sikeres ingatlanügynöknek mondta magát. Hamar kiderült, hogy a Cote d´Azurön lévő villa hazugság, valójában nyakig ül az adósságban.

Elváltak, és Poulet nem sokkal később azzal vádolta meg a modellt, hogy kémkedik.

1983-ra Lantos Piroska életét igencsak megkeserítette a francia ex, aki folyton pénzt követelt tőle. A modell ekkor állítólag már az életét is féltette, majd telefonált Szentének, és megkérte, hogy vigye el magával Párizsból. Szente teljesítette ezt a vágyát, és Lantos Piroska 1984. március 7-én megérkezett New Yorkba.

Tulok András fotója, 1980-ból
Fotó: Wikimedia Commons

A remélt csillogás és luxuskörülmények helyett azonban csak Szente Tudor City Place-en lévő stúdiólakása várta. A férfi addigra gyakorlatilag pénz nélkül maradt, még a fényképezőgépeit is eladta. Természetesen azt is eltitkolta Piroska elől, hogy időközben érdekházasságot kötött egy kelet-európai pincérnővel, aki a házasságért cserébe (hogy megkapja a zöldkártyát) csinos summát fizetett neki. Szente próbálta magát Piroska (azaz ahogy akkor hívták már, Sarah Lantos) menedzsereként beállítani, a modell karrierje végre beindult, címlapokon és katalógusokban szerepelt, olyan neves márkák foglalkoztatták, mint Carolina Herrera, Ungaro vagy Guy Laroche. Szente mindennap ágyba vitte neki a reggelit, és tetőtől talpig végigcsókolgatta, de az őket ismerők világosan látták, hogy a modell egyáltalán nem szerelmes a nálánál jóval idősebb férfiba. Lantos Piroska rövid időre visszautazott Párizsba, ahol találkozott Kamarással és régi barátnőjével, Gramiss Ágnessel. (Nem tudni, miért, de Lantost és Kamarást is kihallgatta ebben a pár napban a francia rendőrség.)

„Attól tartok, meg fog ölni”

Visszatérve New Yorkba, próbált függetlenedni Szentétől, különköltözött, és levélben panaszkodott Gramissnak. 1984 őszén Lantos arról tett említést egy amerikai modellnek, hogy Szente megőrült: „Attól tartok, meg fog ölni” – mondta. Gramiss Ágnes 1984 telén meglátogatta barátnőjét New Yorkban, a nála lévő ékszereket igyekezett eladni. Szente őrülten féltékeny volt: amikor megtudta, hogy a nők egy ágyban alszanak, azzal vádolta őket, hogy szerelmi kapcsolat van közöttük. Kémkedett utánuk, számtalan telefonüzenetet hagyott, majd öngyilkossággal kezdett fenyegetőzni – szét is küldte az erről szóló képeslapokat Magyarországon élő barátainak. December 31-én este felhívta egy közös magyar barátnőjüket, és közölte: „Ma véget vetek a Piroska-ügynek. Savat öntök az arcába, utána meg lelövöm.” Január elsején mindhárman együtt vacsoráztak, majd Szente lakásába mentek. A nyomozók úgy rekonstruálták a történteket, hogy miután a férfi kinyitott egy üveg pezsgőt, a fürdőszobába ment. Onnan egy töltött revolverrel jött vissza, amivel először Lantos Piroskát vette célba. A két lövéstől a modell azonnal meghalt. Gramiss Ágnessel három lövés végzett, majd Szente újratöltötte a fegyvert, és újabb három lövéssel a saját életének is véget vetett. 

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.