A 9 éves munkáslány fotója leplezte le az embertelen gyárakat

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A 19. században még teljesen elfogadottnak számított, hogy – akár 14 éven aluli – gyerekek naphosszat gyárakban, bányákban dolgoztak a felnőttekkel együtt, a múlt század első felében azonban elkezdődött a gyerekmunka fokozatos visszaszorítása a nyugati világban. Az Egyesült Államokban egy híressé, hírhedtté vált fotó is hozzájárult, hogy a döntéshozók véleménye megváltozzon a kérdésben; a képen szereplő lány sorsa ugyanakkor sohasem fordult jóra.

Megmutatta Amerikának, milyen szörnyű körülmények között dolgoznak a gyerekmunkások

1904-ben alakult meg Amerikában a Nemzeti Gyerekmunka Bizottság (NCLC) elnevezésű civil szervezet azzal a céllal, hogy felhívják a döntéshozók figyelmét a gyárakban és egyéb helyeken dolgozó kiskorúak gyakran botrányos munkakörülményeire, és kiharcolják a gyerekmunka szigorúbb törvényi szabályozását. Ekkoriban hivatalosan hétéves kor (!) felett lehetett foglalkoztatni munkaerőt, de sok helyen még ezt a szabályt is megszegték, a gyerekek a felnőtt munkásokhoz hasonlóan gyakran napi 15 órákat dolgoztak nehéz fizikai munkakörökben és veszélyes körülmények között, például bányákban.

Néhány évvel később a szervezet felkérte Lewis Wickes Hine fotográfust, hogy dokumentálja a gyerekmunkások életét az ország különböző pontjain; Hine maga is megtapasztalta, milyen egészen fiatalon a gyártósor mellett állni, miután apja egy balesetben életét vesztette, kamaszként kénytelen volt otthagyni az iskolát és munkába szegődni. Később mégis elvégezte az egyetem szociológia szakát – saját megtakarított pénzéből fedezte a tanulmányait –, tanárnak állt, és párhuzamosan fotósként rögzítette a hétköznapi valóságot. Mérhetetlen szociális érzékenysége arra ösztökélte Hine-t, hogy elvegyüljön a tömegben, például a munkások, a koldusok és a bevándorlók között, és gépével megörökítse az alsóbb néposztályok kíméletlen mindennapjait.

Lewis Hine felvétele: <i>Sadie Pfeifer, 122 centiméter magas, fél éve dolgozik a pamutszövő üzemben </i>
Fotó: Universal History Archive / Getty Images Hungary

Természetesen Hine igent mondott az NCLC felkérésére, és közel egy évtizeden át járta Amerikát, hogy megörökítse a gyerekmunka világát; sok helyütt nem látták szívesen, ezért cselhez folyamodott, előfordult, hogy Biblia-árusnak adta ki magát, máskor azt hazudta, a gépeket szeretné lefényképezni, a gyerekekre csak a méretarányok ábrázolása miatt van szükség a képeken. A gyerekektől titokban megkérdezte a nevüket – feltéve, ha elárulhatták –, és lejegyezte a magasságukat is, utóbbit úgy állapította meg, hogy melléjük állt, és lemérte, zakójának hányadik gombjáig érnek fel.

Hine leghíresebb felvétele 1908-ban készült az észak-karolinai Lancaster város pamutszövő üzemében, és egy kilencéves kislányt, Sadie Pfeifert ábrázolja, amint piszkos, szegényes ruhában dolgozik a hatalmas gyapjúfonó gép mellett. A kép készítője a Sadie Pfeifer 48 inches high, has worked half a year, vagyis Sadie Pfeifer 122 centiméter magas, fél éve dolgozik címet adta munkájának, mely idővel az egyik legismertebb amerikai szociofotóvá vált, a Time magazin beválasztotta a 20. század 100 legfontosabb fotójának listájára is.

Hine felvétele Pfeifer egyik „kolléganőjéről”Getty Images Hungary
Fotó: Sepia Times

Sadie kilencévesen már a pamutszövödében robotolt

Az 1899-ben született Sadie nyolc testvér közül volt a legkisebbik, de a gyerekek közül csak négyen érték meg a felnőttkort; kilencévesen otthagyta az iskolát, és beállt dolgozni a pamutgyárba, ahol naphosszat a gépek mellett járkált és ellenőrizte az orsókat, nehogy megszakadjanak, illetve bemászott a berendezések alá és kiszedte a földre szóródott pamutdarabokat. Későbbi sorsa sem alakult derűsebben, 17 évesen férjhez ment egy Arthur Wallace Bush nevű férfihoz; a párnak egy fia született, aki azonban fiatalon, még szülei előtt a másvilágra távozott.

Pfeifer egész életében pamutüzemekben dolgozott, a durva munkakörülmények és a hosszú munkaórák hamar megöregítették és szétrombolták az egészségét, 1950-ben mindössze 51 évesen hunyt el agyvérzés következtében. A róla és sorstársairól készült felvételek közvéleményre gyakorolt hatása, illetve az NCLC lobbitevékenysége sikeresen elérte, hogy 1915-ben a szenátus törvényben betiltotta a gyerekmunkát, és 16 évre emelte a fizikai munkakörökben való foglalkoztatottság alsó korhatárát.

Gyerekmunkások Bostonban – Lewis Hine felvétele
Fotó: Interim Archives / Getty Images Hungary

Hine az első világháború idején a Vöröskereszt megbízásából az európai fronton dolgozott háborús fotóriporterként, az 1930-as években pedig a New York-i Empire State Building építését dokumentálta, gyakran hihetetlen magasságokba felmászva a munkásokkal együtt. A legendás szociofotós utolsó éveiben mégis viszonylag szerény körülmények között élt, ugyanis egyre kevesebb támogatást és felkérést kapott a kormánytól munkáihoz; 1940-ben egy műtét során hunyt el, 66 évesen.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.