Ezek a világ leggusztustalanabb ételei, mégis milliók rajonganak értük

Olvasási idő kb. 4 perc

Tévedsz, ha azt hiszed, hogy a világ legundorítóbb ételeiért hosszú-hosszú órákat kell utaznunk, egészen egy másik kontinensig. Gusztustalan ételekből ugyanis Európában sincs hiány, közelebbi és távolabbi szomszédainknál is szép számmal találunk olyan fogásokat, amelyek még a mindenevőknél is kiverik a biztosítékot.

Embere válogatja, kinek mit jelent a gusztustalan: nem egy külföldi már pusztán a szarvasmarha előgyomrából készülő pacalunk gondolatától is kiakad, és sokak gyomrát kavarja fel a disznósajtnak nevezett, sertésgyomorba töltött fejhúsból és mindenféle belsőségből kikutyult kocsonyás masszánk is. Ám mi még ezekkel sem vagyunk sehol azokhoz az ételekhez képest, amelyeket a malmői Undorító Élelmiszer Múzeumban mutogatnak. Merthogy ez az a hely, ahova évente 20 ezren látogatnak el csak azért, hogy megismerjék a világ leggusztustalanabb ételeit, sőt, ha akinek van hozzá gyomra, meg is kóstolhatja azokat. Te megennéd ezeket?

Casu Marzu, Olaszország

Mi már az elején szóltunk, hogy nem kell ahhoz az öreg kontinensről kitenni a lábunkat, hogy gusztustalanság kerüljön a tányérunkra. Elég csak Olaszországig, ott is Szardíniáig merészkednünk, hogy találkozzunk a világ legveszélyesebb sajtjával, a Casu Marzuval. Ez, nincs mit szépíteni, tulajdonképpen egy rothadó sajt, amelyben lárvák százai hemzsegnek. Ehhez a juhsajtot meleg, nedves helyre teszik, hogy ellepjék a Piophila casei nevű sajtlegyek, amelyek akár félezer petét is beleraknak.

Az ebből fejlődő lárvák a sajtból táplálkoznak, enzimjeik pedig lebontják a benne található zsírt.

Az ő „munkájuknak” köszönhetően lesz szinte folyós a sajt, amelyről úgy tartják, hogy csak akkor szabad enni belőle, ha még mozognak benne a kukacok, mert akkor még biztosan nem romlott. Aki ráveszi magát tehát arra, hogy megkóstolja a Casu Marzut, nem csak az undorral kell megküzdenie: a sajtból kiugráló élőlények a szem épségét is veszélyeztetik, miután a szemgolyóra tapadva retinaleválást is okozhatnak.

Idézőjel ikon

Aki kóstolta, azt mondja, hogy a sajt szaga nagyon csípős, a nyelvet pedig szinte megégeti, utóíze pedig akár órákig is a szájban marad.

Olasz különlegesség ide vagy oda, az Európai Unió betiltotta a Casu Marzut, így 40 ezer eurós, azaz több mint 15 millió forintnak megfelelő összegű pénzbírsággal sújtják azt is, aki eladja, és azt is, aki megveszi.

A világ legbüdösebb és egyben legveszélyesebb sajtja a helyiek szerint akkor jó, ha még mozognak benne a kukacok
Fotó: Robert Pavsic / Getty Images Hungary

Hákarl, Izland

Maradjunk még Európában, csak utazzunk északabbra, egészen Izlandig! Ami azt illeti, a szigetország is tartogat olyan gasztronómiai különlegességeket, mint amilyen a különleges alkalmakkor kínált és a mindennapi étrend részeként is fogyasztott hákarl. Ez az első pillantásra ártatlannak tűnő étel nem más, mint fermentált grönlandi cápa, leegyszerűsítve: rohasztott cápahús.

Tudniillik ennek a cápának a húsát frissen tilos fogyasztani, hiszen miután e faj csak a bőrén keresztül képes vizelésre, mérgező.

Éppen ezért ahhoz, hogy ehető legyen, négy-öt hónapig pácolják, erjesztik, majd ugyancsak hosszú hónapokig szárítják. A végeredmény egy fehér, gumiszerű késztermék lesz, amelyet általában kis kockákban tálalnak, és amelyről sokan azt mondják, ennél büdösebb és undorítóbb étel nincs még egy a világon.

Első ránézésre nincs semmi különös az izlandiak kedvencében
Fotó: photo by Pam Susemiehl / Getty Images Hungary

Surströmming, Svédország

Valószínűleg azok vannak rossz véleménnyel az izlandiak cápahúsáról, akik még nem kóstolták a svédek surströmmingjét.

Idézőjel ikon

Ez is egy erjesztett hal, amelyet többnyire ropogós vajas, sajtos kenyérrel vagy főtt burgonyával pépesítve fogyasztanak.

A balti-tengeri heringet tavasszal, közvetlenül az ívás előtt fogják ki, majd hat hónapig sós lében erjesztik, amely a konzervdobozban tovább erjed. Átható szaga miatt a világ legbüdösebb ételének tartják, nem véletlen hát, hogy általában a szabadban fogyasztják.

A svédek halkülönlegességét a világ legbüdösebb ételének tartják
Fotó: Ivan / Getty Images Hungary

Balut, Fülöp-szigetek

A helyiek rajonganak érte, a legtöbb külföldi azonban viszolyog a Fülöp-szigeteki baluttól, amely nem más, mint a kacsa – legtöbbször tőkés réce – fejlődő embriója. Ehhez a megtermékenyített tojásokat 14-21 napig inkubálják, vagyis tulajdonképpen keltetik, ezután pedig a már majdhogynem kifejlett kiskacsával a belsejében megfőzik, és egészben, a héjából tálalják. A balut népszerű étel a délkelet-ázsiai utcákon, amelyet afrodiziákumként és másnaposság ellen is fogyasztanak. 

A Fülöp-szigeteki nagy kedvenchez sincs mindenkinek gyomra
Fotó: Ivan / Getty Images Hungary

Nattō, Japán

Bár probiotikus szuperélelmiszerként tartják számon, mégis sokakat elriaszt Japán egyik kedvelt fogása, a nattō. A népszerű reggeli étel nem más, mint a talajban és az emberek, valamint más növényevő állatok gyomor- és bélrendszerében található bacillus subtilis baktériummal fermentált, nyálkássá vált szójabab. Van, aki az egyébként fehérjében, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag nattōban a régi sajt és a büdös zokni szagát véli felfedezni, ami egyértelműen az erjesztési folyamat eredménye.

A japánok erjesztett szójababját is a világ egyik legbizarrabb ételének tartják
Fotó: kuppa_rock / Getty Images Hungary

Kopi Luwak, Indonézia

A világ legexkluzívabb és legfinomabb kávéjának tartják a kopi luwakot, amely nem más, mint a cibetmacskák ürülékében található, részben megemésztett kávébogyókból készülő fekete. Úgy gondolják, hogy a kávé különlegességét és semmihez sem hasonlítható, izgalmas aromáját az állat emésztőenzimjei adják. A cibetmacskákról azt tartják, hogy garantálják a minőséget, ugyanis csak a legízletesebb bogyókat fogyasztják.

A cibetmacska ürülékéből kiválogatott bogyókból fő a világ legexkluzívabb kávéja
Fotó: hedge111 / Getty Images Hungary

Büdös tofu, Kína, Hongkong, Tajvan

Ha valakit kiráz a hideg a tofutól, akkor semmiképp sem ajánljuk annak a büdösebb változatát, amelynek neve egész egyszerűen csak annyi: büdös tofu.

A Távol-Keleten ismert és kedvelt étel nem más, mint erjesztett tejből, zöldségekből és húsból álló, sós lében erjesztett tofu, amelyet főként uzsonnaként fogyasztanak.

A kissé tojásos ízű élelmiszer állítólag közel sem olyan borzalmas, mint ahogyan arra a szagából következtetünk, sőt, azt mondják, hogy minél büdösebb, annál ízletesebb. A tofut bár hidegen, párolva és főzve is fogyasztják, mégiscsak rántva a legnépszerűbb. 

A büdös tofu látványa sokkal biztatóbb, mint a szaga
Fotó: TopPhotoImages / Getty Images Hungary

Durián, Délkelet-Ázsia

Az erős, szúrós, kénes szagáról ismert, tüskés héjú duriánra megannyi jelzőt aggattak már a büdös zoknitól, a nyilvános vécén, a rothadt hagymaszagon és a szennyvízszagon át a sárkány leheletéig. Nem is csoda, hogy a világ számos részének tömegközlekedési eszközein és szállodáiban tilos fogyasztani ezt a gyümölcsöt. Az afrodiziákumként is ismert duriánról úgy tartják, hogy alkohollal keverve halálos méreg. A növényben található kénes összevetők ugyanis gátolhatják az alkohol lebomlását a szervezetben, így növelve az alkoholmérgezés kockázatát.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.