Dickens ükunokájához ment feleségül a legkalandosabb életű magyar grófnő

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kislányként elmenekül a Vörös Hadsereg elől grófi családjával együtt. Bejárja a világot, és kétkezi munkát végez, majd férjhez megy Charles Dickens ükunokájához. Létrehozza a legelső lovasterápiás egyesületet a szigetországban, majd hazatérve nélkülöző családokat támogat a szülőfalujában. A 87 éves Jeanne-Marie Wenckheim Dickens grófnőnek egész életében hazahúzott a szíve.

A Békés megyei Dobozon él Jeanne-Marie Wenckheim Dickens, aki vagyonos grófi család sarjából kisgyerekként hontalan árva lett. 1944-ben grófi családjával együtt egy teherautóban menekült el az orosz katonák elől. Miután szerte a világon nyelvet tanult és fizikai munkát végzett, Londonban férjhez ment Charles Dickens ükunokájához. Itt hozta létre az első angliai lovasterápiás klubot, az általa létrehozott Dickens Alapítvány pedig a szegény gyerekeken segített.

Alázatra nevelték a grófnőt

Igazi főnemesi családba született 1936-ban, hiszen édesapja Wenckheim Lajos gróf, édesanyja Teleki Maritta, Teleki Pál keresztlánya. A Wenckheim család birtokában volt Békés megye, országszerte több mint harminc Wenckheim-kastélyt tartanak számon, és a grófi család palotája volt a mai Szabó Ervin könyvtár központi épülete. A fényűző életmód ellenére édesanyja szerénységre és alázatra nevelte a franciás nevet viselő Jeanne-Marie-t és bátyját, Engelbertet. A gyermekek amellett, hogy mélyen vallásos oktatást kaptak, édesanyjukkal együtt ki kellett választaniuk minden karácsonykor a legszebb játékukat, hogy a szegényeknek ajándékozhassák.

Lovas szekérre pakolták fel minden vagyonukat
Fotó: Fortepan/Ebner

Teherautón menekültek, nehéz volt az életük

A gondtalan gyermekéveket a háború törte ketté, és a kis Jeanne-Marie nem volt még kilencéves, amikor a család 1944-ben lovas szekérre szekérre pakolta vagyonát, és az október 6-án bekövetkezett szovjet katonai megszállás előtt mindössze két héttel elmenekültek az orosz katonák elől. Mivel az édesapa előrement a fővárosba, hogy elszállíttassa a család bútorait, Maritta és a gyerekek végül egy gyapjút szállító teherautó platóján hagyták el imádott Békés megyéjüket.

Apácák bújtatták

S bár a harcok alatt szinte lehetetlen volt távozni az országból, származásuk miatt mégis átléphettek a határon. Bécsben, egy pincében vészelték át a bombázásokat, ahonnan jól láthatták a fáklyaként égő Operaházat. Végül édesanyjuk azt tartotta a legbiztonságosabbnak, ha bentlakásos intézményekbe kerülnek a gyermekei: míg Jeanne-Marie-t Ausztriában a Sacré Coeur apácaiskolába adta, Engelbertet pedig a jezsuita szerzetesekhez költöztették.

Tragédiák sorozata

Igaz, hogy később a Vöröskereszt segítségével külföldön sikerült egyesülnie a Wenckheim családnak, a tragédiák azonban korántsem értek véget: kisvártatva mindkét szülőjüket elvesztik a gyermekek. Maritta végzetes kimenetelű vonatbalesetet szenvedett. Szinte belerokkant a fájdalomba a férj, Wenckheim Lajos is csakhamar távozott az élők sorából. Az árván maradt Jeanne-Marie-t nemesi rokonai vették pártfogásukba, segítségükkel bejárta a világot. Megfordult Algériában a nagymamájánál, Argentínában az unokatestvérénél, de élt Franciaországban, Skóciában és Kanadában is. A nyelvtanulás mellett folyamatosan kétkezi munkát végzett, például szállodában dolgozott, mosogatott és gyermekekre vigyázott.

A Dickens-kapcsolat

1961-ben Londonba költözött, ahol idegenvezető lett. Egy fogadáson ismerte meg Christopher Charles Dickenst, de megrémítette a tudat, hogy választottja a legendás író ükunokája. Őrült tempóban Dickens-könyveket olvasott, hogy kellő műveltséget szerezzen. Miután férjhez ment, felvette a Dickens nevet, és két lánygyermeknek, Catherine-nek és Lucynek adott életet. S bár anyagilag stabilizálódott a helyzete, eszében sem volt a babérjain ülni: minden idejét és erejét jótékonykodásra fordította. Létrehozta a legelső lovasterápiás egyesületet Nagy-Britanniában, amely sérült gyermekeknek segít. Miután híre ment a magyar grófnőnek, 1986-ban Nagy-Britannia legnagyobb lovasa, maga Anna hercegnő tett látogatást a lovasterápiás alapítványnál.

A Wenckheim családnak az ország minden területén volt kastélya, de a vagyon sem tette egyszerűvé a grófnő életét
Fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára, Klösz György felvétele

Súgott neki Dickens szelleme

Jeanne-Marie ekkor sem állt le, sőt. Újabb alapítványt hozott létre a betegek és a szegények megsegítésére, méghozzá nem is akárhogyan. Egyszer a grófnő sugallatot érzett annál az asztalnál ülve, amelynél Dickens a Szép remények című regényét írta. Úgy érezte, maga Dickens szól hozzá, hogy támogassa a szegényeket, méghozzá éppen az íróasztala árából. Azonnal eszébe jutott a találkozása Margaret Thatcher korábbi brit miniszterelnökkel, aki nagy rajongója volt Dickensnek. A Vaslady akkor azt javasolta a grófnőnek, hogy készíttessen másolatokat az asztalról. Így is lett: miután a legendás asztal másolatait jó pénzért eladták, a pénz a Charles Dickens Alapítványhoz és a beteg gyermekekhez került. Az eredeti íróasztalt is eladta egy gazdag írnek, a pénzből pedig megmentett egy angliai gyermekkórházat. Végül az ír vevőtől dupla áron vásárolta vissza a brit állam a nemzeti kincset.

Minden út Dobozra vezet!

A rendszerváltozás hajnalán a nagy hazatérés időszaka is eljött: legelőször 1984-ben, 40 évvel az elmenekülésük után tért haza, egy fővárosi fogathajtó versenyen vett részt. Miután mindkét lánya férjhez ment, először férje, Christopher vetette fel az ötletet, hogy haza kellene költöznie a Békés megyei Dobozra. Amikor 1999-ben elvesztette férjét, eldöntötte, hogy végleg visszatér oda, ahonnan annak idején kitelepítették őket. Siralmas helyzet fogadta: egykori kastélyaik, például a pósteleki vagy a gerlai épület romokban hevert. Jeanne-Marie eladta angliai házát, és visszaköltözött az eldugott kis községbe, ahol azóta is él és jótékonykodik. Az eladott ingatlan árából felújíttatta szülőfaluja plébániáját, megszervezte a helyi gyerekek hitoktatását, virágosítási akciót hirdetett, és egy helybeli nélkülöző családnak pedig lakhatást biztosított. Manapság a legtöbb idejét pihenéssel tölti a még mindig nagyon aktív 87 éves grófnő, aki vagy lányánál, a Fejér megyei Csákberényben van, otthonában, Dobozon pedig rengeteget imádkozik.

(Címlapfotó: a szabadkígyósi Wenckheim-kastély bálterme, Fortepan / Budapest Főváros Levéltára, Klösz György felvétele)

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Beszterczey Judit
Beszterczey Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.