Már tavaly, 2024-ben eltűnt a szebb napokra álmodott, ám igazán szép napokat sosem látott balatoni görög falu Füred színéről. Most a terep újrahasznosítása is elkezdődött.
Az egykori görög falu helyén, a mintegy négyhektáros terület felén közparklétesítési kötelezettséget vállal a lakóparkot építő beruházó az előzetes tervek szerint. A fennmaradó terep további fele is zöldterület besorolásnak kell majd megfeleljen a leendő Anna Lakóligetben.
Görög falu - a Balaton partján
Még 1994-ben kezdődött meg a balatonfüredi Hellasz létesítése, ahol kereskedelmi és vendéglátóipari egységekkel igyekeztek volna mediterrán hangulatot csempészni a Balaton fővárosának is tartott Füred szívébe. Miután a görög életérzés elmaradt, 2011-től Sun City néven próbált a terület magára és érdeklődőkre találni. Ezt főleg szórakoztatóipari egységek szolgálták, de a korábban az üres görög falu rossz visszhangjától hangos terület így meg a koncertező fiatalok zajától lett túl hangos. Ez egykori görög civilizáció letűnéséhez hasonlóan tehát ez a vállalkozás is halálra ítéltetett.

2023-ban kezdték meg a létesítmények elbontását és a terep felkészítését a további, immár merőben más jellegű hasznosításra. Most mindenki kíváncsian várja, milyen lesz a 2027-es átadásra tervezett Anna Lakóliget lakópark, melynek építése a négyhektáros területen ezennel megkezdődött.
A szocializmus is szült néhány bizarr elképzelést a Balatonról. Ezekről itt tudhatsz meg többet.
























