Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Hermann Göring a Harmadik Birodalom egyik legbefolyásosabb embereként, Adolf Hitler megbízható csatlósaként vonult be a történelembe, akinek jelentős része volt a nácik által elkövetett rémtettekben; fiatalabb testvére, Albert Göring ugyanakkor mindenben totális ellentéte volt a nemzetiszocialista vezetőnek, pozícióját és kapcsolatait arra használta, hogy zsidókat mentsen meg az elhurcolástól.
Az 1893-ban született Hermann és a két évvel fiatalabb Albert a katonatiszt és diplomata Heinrich Ernst Göring negyedik, illetve ötödik gyermekeként látták meg a napvilágot, Berlin elegáns polgári Friedenau városnegyedében. A családfő korábban Német Délnyugat-Afrika kormányzójaként szolgált, Albert születésekor pedig haiti nagykövet volt éppen; külföldi megbízatásai miatt ritkán tartózkodott otthon Németországban, a gyerekeket édesanyjuk, Franziska Tiefenbrunn és a keresztapjuk, a család orvosa, Hermann von Epenstein nevelte. Nyílt titoknak számított Frau Göring és dr. Epenstein házasságtörő viszonya, ezért egyesek azt pletykálták, Albert valójában a félig zsidó származású orvos gyermeke, vagyis csak féltestvére a később hírhedtté vált Hermannak.
Szöges ellentéte volt egymásnak a két Göring
A két fiútestvér gyerekkoruktól kezdve egymás szöges ellentétének mutatkozott: Hermann akaratos, zsarnoki és lázadó természetű fiú volt, sorra hagyta ott a különböző iskolákat, míg végül egy katonai akadémián találta meg az életcélját, Albert viszont csendes és visszahúzódó, aki eredetileg művészi vagy filmes pályára készült, végül mérnökként szerzett diplomát. Hermann az első világháborúban vadászpilótaként szolgált a legendás Vörös Báró oldalán, a háborút követően pedig Adolf Hitler nemzetiszocialista mozgalmában találta meg igazi helyét, és villámgyorsan emelkedett a pártbeli ranglétrán. A Harmadik Birodalom idején Göring porosz miniszterelnök, a Reichstag elnöke, kancellárhelyettes és a Luftwaffe parancsnoka is volt, szinte egészen a végsőkig ő számított Hitler leendő utódjának az ország élén.
Gyűlölte a náci eszméket, melyekre testvére az életét tette fel
Albert katonamérnökként szolgált a világháborúban, és bátyjával ellentétben sohasem tört politikai babérokra, sőt, a kezdetektől fogva undorodott a nemzetiszocialista eszméktől, ezért a két testvér alaposan össze is különbözött egymással. A sörpuccsot követően az ifjabb Göring inkább otthagyta Németországot, és bátyjától viszonylag messze, Bécsben telepedett le, ahol aktív társasági életet élt, az osztrák főváros számos befolyásos polgárával, köztük a zsidó származású Oskar és Kurt Pilzer üzletemberekkel, filmproducerekkel ápolt baráti kapcsolatot. A két fivér útja legközelebb 1938-ban keresztezte egymást, amikor a Német Birodalom bekebelezte Ausztriát, és Albert régi és új hazája egyik legbefolyásosabb politikusának legközelebbi rokonává vált.
Az ifjabb Göring igyekezett családja nevét és bátyja befolyását kihasználva borsot törni a náci hatalom orra alá, az egyik történet szerint például seprűt ragadott, és beállt néhány utcaseprésre kényszerített zsidó asszony mellé, amikor pedig a helyszínen tartózkodó SS-tisztek igazoltatták, büszkén mutatta fel személyi igazolványát, benne a Göring névvel. A tiszteknek gyorsan leesett a tantusz, és inkább az egész csoportot hazaküldték, mintsem bárki esetleg megfülelje, hogy Hermann Göring öccse hasonló megaláztatásban részesül.
Saját és testvére pozícióját kihasználva mentett életeket
Albert gyakran vetette be személyes befolyását a bátyjánál, hogy enyhítést harcoljon ki és az üldözötteknek segítsen, elérte például, hogy a letartóztatott Oskar Pilzert szabadon engedjék, majd segített a férfinak külföldre távozni. Viszonylag könnyen elsajátította bátyja aláírását, így képes volt hamis papírokat szignózni Hermann Göring névvel, melyeknek köszönhetően számos üldözött család menekült meg. A „jó Göringet” náciellenes tevékenysége miatt folyamatosan zaklatta a Gestapo, bátyja befolyásának köszönhetően azonban érinthetetlennek számított; 1944-ben halálra ítélték, Hermann viszont egészen Heinrich Himmler belügyminiszterig és SS-vezérig elment, hogy amnesztiát kérjen testvére részére.
A háború idején az ifjabb Göringet a Škoda Művek külkereskedelmi igazgatójává nevezték ki a megszállt Csehország területén, ahol pozícióját és ismét személyes kapcsolatait kihasználva igyekezett minél több embert megmenteni a biztos haláltól: súlyos munkaerőhiányra hivatkozva gyakran kért dolgozókat a Škoda-üzembe a közeli koncentrációs táborokból, majd az így kihozott rabokat teherautóval elhagyatott helyekre vitette és ellátmánnyal felszerelve szabadon engedte. Szoros kapcsolatot tartott fenn a cseh ellenállással, belső emberként segítette a szabotázsakciókat, és ismerőseit, munkatársait is náciellenes tevékenységekre buzdította.
Kitaszítva, elfeledve halt meg
Németország bukását követően mindkét testvér amerikai hadifogságba került, utoljára 1945 augusztusában, egy augsburgi börtönben látták egymást; a nürnbergi perek során mindkettejüket vádlottként hallgatták ki, Hermannt emberiségellenes bűncselekmények miatt, Albertet azért, mert a Harmadik Birodalom alvezérének az öccse volt. Az idősebb fivért kötél általi halálra ítélték, azonban még az ítélet végrehajtása előtt cellájában öngyilkos lett; a fiatalabb Göring két évet töltött rácsok mögött, végül 1947-ben, köszönhetően számos szemtanúnak, akik igazolták, hogy náciellenes tevékenységet folytatott, szabadon engedték.
Szabadulását követően Albert Göring Münchenben telepedett le; a családjára borult szégyen és megbélyegzés ellenére sem volt hajlandó nevet változtatni, ezért szinte egyáltalán nem kapott munkát, a társadalomból kitaszítva élt szerény lakásában, alkalmi írói és fordítói munkákból tartotta el magát. Összesen négyszer nősült és egy lánya született, Elizabeth. Nőcsábász természete miatt azonban egyik kapcsolat sem bizonyult boldognak és tartósnak; élete utolsó évtizedeiben egyre súlyosbodó depresszióval és alkoholfüggőséggel küzdött, 71 éves korában, 1966-ban érte a halál. A „jó Göring” embermentő tevékenysége sokáig teljesen ismeretlen maradt a nyilvánosság előtt, csak jóval a halála után, az ezredforduló tájékán ismerte meg történetét a szélesebb közönség.
