Ez a távol-keleti szuperélelmiszer már nálunk is megterem

Olvasási idő kb. 3 perc

Néhány éve vettem először gojibogyót. Néha csipegettünk belőle, de mióta megtudtam, mennyire egészséges, rendszeresen kerül a müzlibe, zabkásába, de még a húslevesbe is. Te tudod, mire jó?

Soha nem gondoltam volna, hogy ezt az kis piros csodát, ami a messzi Kínából érkezik a boltok polcaira szárítva, csomagolva, épp a szomszéd kertben fogom megtalálni. Lehet, hogy a gojibogyó nem is olyan egzotikus?

Milyen növény is ez?

Két bokros növény, a kínai ördögcérna (Lycium chinesis) és a közönséges ördögcérna (Lycium barbarum) gyümölcse. Az ördögcérna név arra utal, hogy föld alatti szárral rendelkeznek, amit korábban cérnának vélhettek, vagy ahhoz hasonlítottak. Ázsiából származik, de a 20.század elején már Magyarországra került, és mára sok helyen elvadult. Igénytelen és gyorsan terjed, kiszorítva ezzel az őshonos fajokat, aminek a helyi természetvédők nem örülnek, ezért invazív fajként tartják számon. Csakhogy ami nekik fejfájást okoz, az nekünk segítségünkre lehet, mert nincs is egyszerűbb dolog, mint életben tartani a kertben egy igénytelen növényt. Nyáron a kert dísze lehet apró élénklila virágaival, és amikor augusztusban megjelennek rajta korallvörös fényes bogyói, begyűjtheted a család egész éves gojiadagját.

Sokan nem ismerik fel, mi ez és mire jó
Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary

Miért szuperélelmiszer a gojibogyó?

Ezt az apró, édeskés gyümölcsöt nem véletlenül sorolják a szuperélelmiszerek közé.

  • Nagyon magas a vitamin tartalma, jó A-, C-, E-, B1-, B2-, B3- és B6-vitamin-forrás.
  • Sok ásványi anyagot tartalmaz, többek közt : vas, kálium, kalcium, magnézium, szelén, cink, réz.
  • Megtalálható benne 18 aminosav és 21-féle nyomelem.

Mire jó a gojibogyó?

Kínában már hosszú ideje használják, hagyományosan az élet meghosszabbítására, épp ezért számos kutatás támasztja alá pozitív hatását az egészségünkre. Főbb hatásai:

  • lassítja az öregedést
  • védi a szívet és az érrendszert
  • pozitív hatással van a szellemi teljesítményre
  • segít megelőzni a szellemi hanyatlást
  • szabályozza a vérnyomást és a vércukorszintet
  • csökkenti a daganatos betegségek kialakulásának kockázatát
  • segít megelőzni a látásromlást
  • támogatja a fogyókúrát
  • erősíti az immunrendszert

Fontos azonban azt kiemelni, hogy fogyasztása elsődlegesen a betegségek megelőzésére ajánlott!

Teát is készíthetünk a gojibogyóból
Fotó: Preeyaporn Leekiatanan / Getty Images Hungary

Veszélyes lehet?

  • Mivel a burgonyafélék családjába tartozik, csak a növény termése, és az is csak érett állapotban fogyasztható. Éretlen formában magas az atropintartalma, és mérgezést okoz.
  • A gojibogyó reakcióba léphet vérhígítókkal, mint pl. a warfarin, ezért ha rendszeresen szedünk valamilyen vényköteles gyógyszert, nem ajánlott a goji, míg az orvosunkkal nem egyeztettünk.
  • Ha allergiás vagy az őszibarackra, előfordulhat, hogy a goji is allergiát vált ki.
  • Várandós kismamák csak mértékkel fogyasszák, mert negatív hatással lehet a babára a túl magas szeléntartalom.
  • A terhesség korai szakaszában tilos a fogyasztása, mert a benne található betain méhösszehúzódásokat okozhat és vetéléshez vezethet.

Ha úgy döntünk, hogy szeretnénk a kertünkbe, csak kertészetből szerezzük be a növényt, így biztosan nem mérgező fajtát ültetünk. A leszüretelt gyümölcsöt fogyaszthatjuk frissen, vagy száríthatjuk is. A boltok polcain aszalt formában találjuk meg, mert így sokáig tárolható.

Gazdagíthatjuk vele ételeinket, deakár teaként, vagy olajos magvakkal, aszalt gyümölcsökkel keverve is ízletes. Napi 15 gramm gojibogyó elfogyasztásával már sokat tettünk az egészségünkért, és még finom is!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Jakab Viktória
Jakab Viktória
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.