Szabad polgárok is döntöttek úgy, hogy gladiátornak állnak, ami érthető, hiszen valódi kultusz épült köréjük.
Ettől persze nem kell őket irigyelni, életük ugyanis a legtöbb esetben nem volt túl hosszú, és egyszerűnek sem lehetett azt nevezni. A rocksztárokéhoz hasonló kultusz övezte ugyanakkor őket, annak minden bizarr velejárójával – az akciófigura csak egy volt ezek közül.
A londoni British Museum is őriz apró agyagfigurákat, amelyekkel a legkisebbek játszhattak otthonaikban gladiátorosat:
a rómaiak egyszerre féltek tőlük és csodálták őket, elismerték ügyességüket és erejüket.
Voltak köztük olyanok is, akiket megfosztottak polgárjoguktól, a társadalom ranglétrájának legalsó fokán álltak – de vannak dolgok, amit a legtöbben nem tudunk róluk.
Innen ered a gladiátorkultúra
Soraikban először is nemcsak férfiak, hanem nők is voltak, igaz, kisebb számban. Mindennapjaik a brutalitás jegyében teltek, de ha igazán jók voltak ezen a téren, hírnévre tehettek szert. A gladiátorok bajvívásának eredete az etruszkokhoz köthető: kultúrájukban a nagy harcosok temetését ilyen harcokkal tették még emlékezetesebbé.
Hasonló harcok a görög hősök temetését is színesítették.
Az első római gladiátorcsatát Krisztus előtt 264-ben tartották: ekkor három pár harcos ütközött meg egymással. Az összecsapások népszerűsége hamar felívelt, a gazdag rómaiak pedig azért rendeztek gladiátorviadalokat, hogy a nép szórakoztatásáról gondoskodva növeljék népszerűségüket.
Ókori szupersztárok
Az amfiteátrumok hamarosan a gladiátorok viadalainak szimbólumaivá váltak: az első kőből emelt amfiteátrumot Krisztus előtt 29-ben építette meg Titus Statilius Taurus.
Nem kellett ugyanakkor sok időnek eltelnie ahhoz, hogy minden római nagyvárosnak meglegyen a maga amfiteátruma, melyek közül természetesen a római Colosseum a legjelentősebb.
Az ötvenezres befogadóképességű amfiteátrumnak még tetőszerkezete is volt, melyet mechanikusan tudtak mozgatni, ha túl erősen sütött volna a nap a nézők fejére. Szenátorok, nők és mindenki mástól elszeparáltan még rabszolgák is megtekinthették is a gladiátorviadalokat – ezek elérhetősége volt az egyik legnagyobb vonzereje, ebből a fajta szórakozásból tényleg senki nem volt kizárva.
Bűnözők, rabszolgák, hadifoglyok voltak
A gladiátorok legtöbbször hadifoglyok vagy elítélt bűnözők voltak, de az is előfordult, hogy egy szabad polgár szegődött el valaki zászlaja alá. Voltak soraikban rabszolgák is, akiket lovakhoz hasonlóan adtak-vettek. A gladiátorokat alaposan kiképezték, megfelelő étrendet követtek, tulajdonképpen úgy vigyáztak rájuk, mint ma az élsportolókra. Nemcsak játékokon jelentek meg, de lakberendezési tárgyakon is, például lámpákon. A költők verseket írtak hozzájuk, a nők pedig filmsztárok helyett a gladiátorokért rajongtak.
Amikor egy előkelőbb római nő egy gladiátort választott érdeklődése tárgyául, annak elég egyértelmű oka volt: a legtöbbször szexuális kapcsolatba akart vele kerülni, amiért szép summát is fizetett akár a harcosnak, akár gazdájának. Erre már csak azért is szükség volt, mert a gladiátorok gazdái nem akarván, hogy a szex elvegye harcosaik erejét, egy nagy gyűrűt fűztek fitymájukra. Ezt el kellett távolíttatniuk ahhoz, hogy megkaphassanak egy nőt.
Afrodiziákummá nemesült verejtékük
A fenti, szinte prostitúcióhoz hasonlatos kapcsolatnál társadalmilag elfogadottabb volt azért az, ha egy nő testőréül fogadott fel egy gladiátort. Ez persze nem a szokásos őrző-védő feladatot jelentette a legtöbb esetben, vagy legalábbis nem kizárólagosan…
Miután ennyire kapósak voltak szexuális partnerként, a gladiátorokkal kapcsolatosan újabb elképzelés alakult ki: e szerint verejtékük afrodiziákumként is működött. Az izzadságot olívaolajjal elkeverve használták együttlétekkor – bármennyire is bizarrnak tűnik ez a keverék, a gladiátorok szexuális teljesítményébe vetett hit mellett működhetett. A gladiátorok az ókor valódi rocksztárjai voltak, amint ez a tény is bizonyítja!
