Most lepipálhatja Sophia Lorent Gina Lollobrigida, ha nyer az olasz választásokon

Olvasási idő kb. 3 perc

Sok évtizedes rivalizálás végére tehetnek pontot a szeptember végi olaszországi választások, amelyeken a nyugalmazott olasz díva, Gina Lollobrigida jelöltként indul egy vadonatúj alapítású párt színeiben. Ha politikai karrierje, túl a 95. életévén, beindul, azzal valószínűleg tényleg lefőzhetné az egykor adócsaládért lesittelt szemüvegkeret-császárnét, örök vetélytársát, a nyugodt szépkorba beletörődni látszó Sophia Lorent. De vigyázat, Loren is megy majd szavazni!

A civakodás jót tesz a hírnévnek?

Nemcsak a férfiközönség körében, de még a szakmai berkekben is népszerű Sophia Loren, úgy tűnik, csak egyetlen ember szívét nem tudta meghódítani, ez pedig örök riválisáé, Gina Lollobrigidáé. Ugyan volt idő, amikor egyesek állították, hogy a kettőjük életét átszövő folyamatos rivalizálás csak Lorenék ügynökségének rafinált marketingfogása, nagyon úgy fest, a két dívamatuzsálem valóban nem tudott hajlott koruk ellenére a mai napig sem egymás őszinte hívévé válni.

Ki az elegánsabb hölgy?

Miközben az évek során szép fokozatosan Sophia az elegancia védjegye lett, Gina azt nyilatkozta róla: „parasztlányt ugyan tökéletesen alakít, de igazi hölgyet soha”. Míg Sophia hazájában egyszerre a tökéletes feleség, szakácskönyvet kiadó háziasszony és legendássá váló szemüvegkeret-márkát alapító divatikon, addig Gina valódi tehetségével és szépségével Hollywoodot is fiatalon meghódította önerőből. Ez mindig is csípte vetélytársának szemét, akinek szakmai életútját, főleg az elején, menedzser férje terelgette sikeresen.

Szemüvegkereteivel nyilván újabb borsot tört Gina szexi kis orra alá
Fotó: Tom Stoddart / Getty Images Hungary

Ki a szexisebb díva?

Gina Lollobrigida híres 90-60-90-es nyerő számsorával felülírta még valós színészi tehetségét is, ami pedig hamar a legfényesebb álomgyári csillagok közé repítette a hajdani szexszimbólumot. Mindez azonban nem volt Oscarra fordítható, miközben Sophia Loren kétszer is lubickolhatott az Amerikai Filmakadémia díjának dicsőségében, s ráadásul még olyan kijelentést is mert tenni, hogy bögyösebb, mint alakjáért irigyelt kolléganője.

Az egyik legutóbbi döfés

A Gina Lollobrigidánál néhány évvel fiatalabb Sophia Loren már 1994-ben kapott saját csillagot az amerikai Walk of Fame sikersétányán.

Ez a földre kucorodás sem állna ám jól akárkinek
Fotó: Frank Trapper / Getty Images Hungary

Ebben az elismerésben konkurensének csak jóval később, 2018-ban lett része. Nem csoda tehát, hogy a 90. életévét akkor már betöltött színésznő hazájának ünneplő koszorújában, a megtisztelő esemény előtt néhány hónappal egy nyilatkozatában még bevitt egy feltehetően elégtételnek szánt gyomrost szépségideál versenytársának, Sophiának, azóta sokat idézett mondatával: „Én nem kerestem a rivalizálást senkivel. Én voltam a numero uno.”

Ha kicsit később is, de neki is sikerült csillaggá lennie a sétányon
Fotó: Avalon / Getty Images Hungary

Van bennük közös is?

Sophia meglehetősen szegény sorból származik, s családját maga rángatta ki szépségével a háború utáni idők sanyarú nélkülözéséből, amihez céltudatos, magányos és anyagi gondokkal küzdő anyja segítette hozzá. Előbb 15 évesen szépségversenyre küldte lányát, majd castingokra és statisztálni. Az anya számításai be is jöttek, mert a nála jóval korosabb és többet látott producer-menedzser, Carlo Ponti hamar fel is figyelt a lányra, s bár többen túl magasnak és kissé tramplinak tartották, Pontinak jó szeme volt a csiszolatlan gyémánthoz. Egy kis finomítás és névátalakítás után, immár Sophia Loren, elindult a siker útján.

1959-ben már New Yorkban pózolt
Fotó: Tony Vaccaro / Getty Images Hungary

Az ugyancsak lányos családból származó Gina mögött szintén állt egy nem jómódú, de annál céltudatosabb anyuka, aki festészetet és szobrászatot tanuló lányát arra biztatta, induljon el egy szépségkirálynő-választáson.

Fotóriporterként még Fidel Castrot is hosszasan fókuszban tartotta
Fotó: Central Press / Getty Images Hungary

A feltűnően szép fiatal lány érdemei nem maradtak elismerés nélkül, s az előkelő helyezés mellett már akkor sokan felfigyeltek rá. Felkeltette Hollywood érdeklődését is, de ott szakmailag nem sokat fejlődött, így visszatért hazájába, és ott váltotta tehetségét igazi filmes, fotóriporteri és szépségbálvány-karrierre, amit most, 95. életévét betöltve politikai pályafutással kíván megkoronázni.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.