Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
„Nem vagyok én Csekonics!” – mondták néhány évtizeddel ezelőtt a szülők a játékboltok előtt toporzékoló gyerekeknek. A század eleji Budapest számtalan regényes alakjának egyike volt gróf Csekonics Gyula, akinek a nevéhez a korszak egyik legnagyobb kártyavesztesége fűződik.
1918-ban a gróf hétmillió koronát (mai árfolyamon körülbelül 3 milliárd forint) kártyázott el egyetlen este. Nem csoda hát, hogy a 8 órai újság szerzője levegőért kapkodott a hír hallatán: „Hétmillió! olyan összeg ez, aminek nagyságát mi, közönséges emberek, szinte elképzelni sem tudjuk. Olyan nagy összeg, amekkora vagyon a békében Magyarországon alig egy-két embernek volt. És ekkora összeget vesztett a minap kártyán Csekonics Gyula gróf, a Magyar Lovaregylet elnöke.” A cikkből kiderül, hogy „a játék igen előkelő helyen folyt, csupa mágnás vett benne részt”, valamint az, hogy „ennél a minden képzeletet felülmúló hazardírozásnál jelen volt Károlyi Mihály is, a demokrata gróf”.
Estély Ferenc Ferdinánddal
Csekonics apja, a Ferenc Józseffel is jó kapcsolatot ápoló Csekonics Endre, noha fiához hasonlóan szerette a lóversenyt, nem tékozolta el a családi vagyont: tekintélyes birtokai és mintagazdaságai voltak országszerte, Torontáltól kezdve Tokajon át a Dunántúlig. Zsombolyán (ma: Jimbolia, Románia) két kastélya állott, és büszkén mutogathatta ezernyi rózsáját a vendégeknek. De Budapesten, a Kecskeméti utcában is fenntartott egy palotát. Rendszeresen estélyeket adott, amelyeken megfordult a korabeli arisztokrácia színe-java, sőt Ferenc Ferdinánd trónörökös is.
Párbajozó politikusok
Gondolhatnánk, hogy az ifjú Csekonicsnak csak megszületni volt nehéz: középiskolai tanulmányai után elvégezte a jogi egyetemet, majd alig 26 évesen parlamenti képviselő lett. A Szabadelvű Párt tagjaként a zsombolyai választókerület képviselőjévé választották, sőt a Parlament Vízügyi Bizottságának is tagja volt. Az ifjú grófnak lovagias ügyei is akadtak: 1905-ben például egy másik országgyűlési képviselővel vívott kardpárbajt, amit végül mindketten kisebb sérülésekkel megúsztak. 1910-ben egy városligeti mulatóban támadt konfliktusa egy huszárkapitánnyal, aki szemtelen módon a páholy karfájára könyökölve megakadályozta őt és társaságát a műsor élvezetében, mi több, „gyakran benézegetett a páholyba, látszólag az ott ülő hölgy érdekelte”. Csekonics ezt megelégelve az illető arcába fröcskölt egy üveg szódavizet, s az affért nem követhette más megoldás, mint a párbaj. Mindketten megsérültek, s kibékülés nélkül távoztak.
Minyon, ezresbankóba csomagolva
A mulatozás sem volt idegen a fiatalembertől: mindennap megjelent a korszak kedvelt mulatóhelyén, az Ős Budavárában, „könnyelműen élve át a gyönyörűséges nyári éjszakákat”. Egyre-másra írta alá a váltókat, amikor pedig egy különösen szemrevaló spanyol táncosnő kuglert (azaz minyont) kért, „a gróf meghallotta a kívánságot, felugrott, és személyesen hozta a Kugler-süteményt, de egy kék ezresbankóba csomagolva. A spanyol hölgy, aki nem látott még magyar ezrest, összegyűrte a bankót, és ledobta a földre. Alig bírták megmagyarázni neki, hogy mit cselekedett.” A kártya azonban már ekkor a szenvedélye volt: rendszeresen kisebb-nagyobb összegeket veszített. A lapok azt az esetet is felelevenítették, amikor az ifjú Csekonics tetemes mennyiségű pénzt veszített egy szerencsés kezű grófnővel szemben, akivel együtt utazott Bécsből Budapestre. Mindez 1906-ban odáig fajult, hogy a lapok már arról cikkeztek: adósságai elől külföldre szökött az ifjú politikus. „Azt beszélik, hogy a gróf rengeteg adósságot hagyott hátra, hogy egy tánczosnő miatt tönkretette magát és senki sem tudja, hogy hol van” – írták. A „tánczosnőről” nem érkeztek további hírek, Csekonics Gyula viszont ugyanabban az évben megnősült: választottja rangjához méltón Karátsonyi Margit grófnő volt.
Csekonics Gyula horribilis összegeket veszített
1918-ban aztán az ifjú gróf nem mert szólni az apjának az újabb, minden eddigit felülmúló veszteségről. A család jogtanácsosát avatta be, aki szólt a grófnőnek, hiszen ő hasonló esetekben már többször meglágyította az idősebb Csekonics szívét. Ekkora összegről azonban ő sem mert említést tenni; végül a család jószágigazgatója vállalta magára a kínos feladatot. Kiállított egy hétmillió koronáról szóló csekket, és bekopogtatott az idős grófhoz. Gróf Csekonicsnak a hír hallatán ágyba kellett feküdnie, másnap azonban aláírta a csekket, majd azonnal vevőt keresett a család roggendorfi (ma: Szőlősudvarnok, Vajdaság) birtokára. Másnap közleményt jelentetett meg az újságokban: nem hét-, csupán hárommillió korona volt a veszteség, nem egyetlen este, hanem több hét alatt keletkezett, és „a kártyaveszteség már ki van fizetve”.
A gróf másik szenvedélye a lóverseny volt. Saját uradalmán is lovakat tenyésztett, a Magyar Lovaregylet (vagy nem hivatalos nevén a jockey club) igazgatósági tagja, majd 1913-tól 1931-ig igazgatósági elnöke volt. 1922-ben hozzálátott az új budapesti lóversenypálya megépítéséhez. A Lovaregylet minden ingatlanát pénzzé téve, kölcsönökkel 1925-re el is készült a pálya (a mai Kincsem Park).
A Csekonics-uradalom végnapjai
A trianoni békeszerződés alaposan megtépázta a Csekonics-birodalmat. Zsombolyai uradalmukat elcsatolták, édesapja Enyingre, ő maga Alagra költözött. Az idősebb gróf 1929-ben meghalt, az enyingi birtokot ezután legidősebb fia, Sándor igazgatta, aki próbálta megmenteni a zsombolyai uradalmat is. A belső kastélyt megvette a román állam, de az Ybl Miklós által tervezett csitói kastélyt Sándor 1937-ben kétségbeesésében lebontatta, és eladta építőanyagnak.
Elárverezték az ingjeit
A vagyon tehát apadni kezdett. Csekonics Gyula 1935-ben (ekkor már hatvanéves) nem tudta fizetni a banktól felvett kölcsönt, és kis híján elárverezték a Kecskeméti utcai palota bútorzatát. Élelmes jogtanácsosa azonban időben elszállíttatta a bútorokat egy raktárba, így mindössze Csekonics „harminc inge, néhány perzsa és torontáli, szekrény, néhány festmény” került kalapács alá. A kapott összeg a kölcsön mintegy tizedrészére volt elegendő. A második világháború után a család nagy része Portugáliába emigrált, a lovaregyletet államosították. A kommunista hatalomátvétel után az arisztokraták élete gyökeresen megváltozott, Csekonics Sándortól elvették az enyingi birtokot, őt magát előbb egykori vadőre, majd egy paraszt házába költöztették, 1952-ben pedig elvitték. Sohasem került elő élve.
Csekonics Gyula sem folytathatta addigi nagyvilágiéletmódját. Az ő életét megkímélte a karhatalom: Alagon, a lóversenypálya mellett lakott, szerény körülmények között. 1957-ben, 82 évesen hunyt el a gróf, aki – ifj. Berkes Béla cigányprímás visszaemlékezése szerint – „azt szerette, ha egy este mindazokat a nótákat eljátszom, amelyek életének egy-egy epizódjára emlékeztették őt. Csendesen, halkan szeretett mulatni, de nagyon értette a módját, hogy kell tökéletesen eltölteni egy estét.”
