Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Füst Milán és Jaulusz Erzsébet közel hatvan éven át tartó érzelmi kapcsolatát az állandó közeledés és távolodás jellemezte. „Jobb nélküle, mint vele – de ehhez az érzéshez az is kell, hogy ő – legyen” – foglalta össze kapcsolatuk lényegét 1923-ban az író.
1962-ben egy elegáns, nyugdíjas amerikai özvegyasszony, Elizabeth Schiller szállt fel a Queen Mary óceánjáró fedélzetére. Szülőhazájába, Magyarországra igyekezett: úgy érezte, hatvan év után most jött el a pillanat, hogy fiatalkori szerelmét, Füst Milánt rábeszélje arra, hogy költözzön hozzá, Pennsylvaniába. Elizabeth (azaz Erzsébet) és Füst Milán kapcsolata kisebb-nagyobb megszakításokkal hatvan éven át tartott, ám szerelmük csak a hatvanadik életévükön túl teljesedett be: mindaddig a „se vele, se nélküle” jellemezte egymáshoz való viszonyulásukat. Vagy, hogy az író Naplóját idézzük: „Csak azért húzom el magam tőle, hogy annál nagyobb erővel visszalendüljek hozzá.”
A titokzatos kedves
Füst Milán, a Nyugat első nemzedékének bölcs, ám különc alakja elszegényedett zsidó kispolgári családból származott. Gyermekkorát egy Dohány utcai trafikban (és a mögötte lévő másfél szobás lakásban) töltötte, amely szerény megélhetést nyújtott édesanyjának. A tehetséges fiatalember a gimnázium után elvégezte a jogi egyetemet, majd egy felsőkereskedelmi leányiskolában kezdett tanítani. Itt ismerte meg Helfer Erzsébetet, akit 1923-ban feleségül vett. Az igazi szerelmet azonban nem ő jelentette. A titokzatos kedves kiléte évtizedekig rejtély volt a kutatók és irodalomtörténészek számára, egészen az 1980-as évek végéig, amikor Petrányi Ilona (akinek tanulmánya e cikk fő forrása is) Helfer Erzsébet halála után megtalálta a hagyatékban Jaulusz Erzsébet (azaz Mrs. Elizabeth Schiller) Füst Milánnak címzett leveleit.
Gimnazista volt, amikor megismerkedtek
Füst Milán még gimnazistaként, 1905-ben ismerte meg a nála öt évvel idősebb Jaulusz Erzsébetet. A művelt, okos lány ismerte a korabeli irodalmi-művészeti élet alakjait; Füsttel való megismerkedése idején éppen Bródy Sándor udvarolt neki; és barátnői között tudhatta Böhm Arankát, Guthi Erzsébetet (később Devecseri Gábor felesége) ésErdős Renée-t egyaránt. Füst sűrűn megfordult Jauluszéknál, és csakhamar Erzsébet számára is világossá vált, hogy a zárkózott, féltékeny természetű fiatalember szerelemre gyulladt iránta. A művészeteket kedvelő fiatal nő viszont nem vette komolyan a szegény családból származó Füst Milán szándékait, ráadásul esze ágában sem volt férjhez menni: éppen Berlinbe készült, hogy operaénekesnő lehessen.
Se vele, se nélküle
Amíg Erzsébet Berlinben képezte a hangját és belevetette magát az ottani művészeti életbe, Füst féltékeny szerelmeslevelekkel ostromolta, amelyekre azonban csak hellyel-közzel érkezett válasz. Amikor felbukkant Erzsi oldalán egy komolyabb udvarló, Füst udvariasan (és sértetten) visszavonult, ekkor viszont, ahogyan az lenni szokott, hirtelen Erzsébetnek lett volna érdekesebb a kapcsolat. Később még inkább jellemző volt rájuk ez a dinamika: amikor egyikük rászánta volna magát kapcsolatuk elmélyítésére, a másikuk megijedt a kínálkozó lehetőségtől, és inkább visszavonulót fújt.
"Piszok, számító teremtés"
Jaulusz Erzsébet énekesnői tervei nem váltak be, a vőlegényjelölt pedig eltűnt az első világháború forgatagában. Amikor 1916-ban Füst Milán édesanyja (aki nem szívelte túlzottan Erzsébetet) elhunyt, Erzsébet volt az, aki közeledni próbált a még nőtlen íróhoz, de a férfiban még munkált a sértettség:
„Gyűlölöm ezt a nyomorult, piszok, számító teremtést, aki nem volt kegyelmes legalább – és tönkretette azt, ami az életben csak egyszer adódik mindenkinek”
– írta a Naplóba. Bosszúálló természetét nem tudta, talán nem is akarta féken tartani: „De hát megalázhatom én eléggé magamat, hogy jóvátehessem azt a sok szenvedést, amit Magának okoztam? – Legyen jobb, mint én, Milán, nyújtsa felém a kezét… hűséges kutyája leszek, amíg akarja, szolgája, titkára, társa, amit Maga akar, próbálja meg még egyszer velem” – kérlelte Jaulusz Erzsébet 1922 elején, de az író nem akart sem jobb lenni, sem kezet nyújtani:
„Azt hiszi, hogy ezek után jóhiszeműen, mint egy ökör, újra lehet kezdeni az egészet, mintha mi sem történt volna – mert Maga most tíz év után felébredt?”
A szenvedélyes, vádaskodásoktól sem mentes levelekben aztán egyszer csak feltűnik „egy növendék”, aki „nem éppen szép lány”, de „aki azt mondta nékem, hogy szeret”, és aki „a szíve vérét ontja elém – és annak él, hogy ellesi gondolataimat, hogy kibékítsen, ha csak egy percre is”. Ő volt Helfer Erzsébet, akit az író 1923 nyarán feleségül vett, talán azzal a reménnyel is, hogy általa elfelejtheti a gyötrelmeket, amelyeket a Jaulusz Erzsébet iránti érzései okoztak.
Helfer Erzsébet mind anyagi, mind lelki értelemben biztonságot, gondoskodást nyújtott a cseppet sem könnyű természetű, valószínűleg bipoláris depresszióban szenvedő írónak. A Naplóban ettől kezdve a Jaulusz Erzsébetet jelölő E. helyét átvette a J. E. monogram, Füst pedig az irodalom által igyekezett kigyógyítani magát ifjúkora legnagyobb szenvedélyéből: megírta például A feleségem története című regényét; s Lizzy alakjába beleszőtte Jaulusz Erzsébetet is. Erzsébet később is elő-előkerül a Naplóban, s talán az sem véletlen, hogy az író házassága az 1920-as évek végén megromlott. Egy pszichoanalitikus kezelés által végül kilábalt a művészi-párkapcsolati válságból, s bár az élet ritkán olyan tehetséges rendező, hogy évtizedek múltán ismét összehozza a hajdani szerelmeseket, esetükben éppen ez történt.
Füst Milán boldog(talan)sága
Jaulusz Erzsébet 1932-ben tudott túllépni a történteken: ekkor feleségül ment régi hódolójához, Schiller Ignác fakereskedőhöz. Rövidesen az országot is elhagyták: Amerikában, Pennsylvaniában telepedtek le. Füst, amikor megtudta a hírt, ezeket a sorokat írta: „Július 18-án érkezett a házassági értesítés. – Csodálatos, mily izgató hatással volt rám. Úgy látszik, végleg lezárni valamit nem tudok… Folytatódik bennem minden, amit valaha komolyan elkezdtem… S tán azt reméltem, hogy mégis, egyszer valahol még találkozni fogunk. – Hát Isten veled, J. E., ezennel megpróbálom végleg lezárni veled való ügyemet. Hogy mit akartam tőled még most is – mért vitatkoztam veled, még mindig nem tudom. – Sosem fogod tehát megtudni haragom okait – azok igazi mélyeit sem fogod látni soha…
nem fogod megtudni, hogy láttalak egyszer fekete köpenyben befordulni a Báthory utca sarkán, s hogy akkor… tíz évvel azután, hogy utoljára láttalak – majd lefordultam a villamosról…
mert: ott megyen az én igazi életem, a hazám – éreztem –, úgy vágyódtam utánad – nem is teutánad, egy fantom után, akit a képzelet teremtett, vagy a múltad után – nem tudom, mindegy.” De itt sem ért véget a történetük, sőt, ekkor kezdődött igazán: a háború után, 1945-ben a két idősödő (Füst Milán 57 éves ekkor, Jaulusz Erzsébet 62) ember végre egymásra talált. Titokban, bujkálva találkoztak, egyik oldalról a féltékeny férj, másik oldalról az áldozatkész feleség gyanakodott, de két boldogsággal és nosztalgiával teli év így is adatott nekik.
Az utolsó kísérlet
1947-ben Jaulusz Erzsébet visszatért Amerikába, onnan küldte szerelmes szenvedéllyel teli leveleit Füst Milánnak: „Ez a mi kettőnk dolga ötven év alatt sem veszített semmit melegségéből, lelki összetartozandóságából… még most sem múlt el közöttünk minden – mint ahogy nem is fog soha elmúlni, amíg ez a földi csontvázunk képes lesz gondolni – és főképpen érezni!” 1962-ben, 79 évesen még egyszer visszatért, és igyekezett meggyőzni az akkor már tolószékhez és ágyhoz kötött, göcsörtös ujjú, folyton tikkelő, Kossuth-díjas aggastyánt, hagyja el feleségét és költözzön hozzá Amerikába. Az életüket azonban nem tudták már újrakezdeni. Füst Magyarországon maradt, 1967-ben bekövetkezett haláláig. Jaulusz (azaz Schiller) Erzsébet négy évvel később, 1971-ben hunyt el a Pennsylvaniai Ambridge-ben. (Borítókép: Füst Milán és felesége, Helfer Erzsébet 1963-ban. Fortepan / Hunyady József)
Ha szívesen olvasnál arról, milyen szerep jutott Füst Milánnak és feleségének egy másik írónk szerelmi háromszögében, ezt a cikket ajánljuk.
