A Frankenstein szerzője üvegben őrizte férje szívét

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A legenda szerint Mary Wollstonecraft Shelley angol írónő, a Frankenstein szerzője férje halála után sem tudott teljesen elszakadni a férfitől. Ragaszkodása és szerelme olyan cselekedetre ragadtatta, amit ma már elképzelni sem tudunk. A korabeli elbeszélések szerint az írónő hazavitte és otthon őrizte néha férje szívét.

Mary Shelley életét számos tragédia és trauma árnyékolta be gyermekkorától kezdve. A műfajalkotó írónőnek így volt honnan témát és ihletet merítenie a sötét, már-már hátborzongató meseszövéshez. 

Megszöktek, hogy egymást szerethessék

Mary Wollstonecraft Godwin 1797-ben született. Édesanyja, aki maga is írónő volt, azonban fiatalon életét vesztette, miután lánya születését követően néhány nappal belehalt egy fertőzésbe. Mary így édesanya nélkül nőtt fel. Édesapja, aki egy elismert újságíró és politikai filozófus volt, felesége halála után néhány évvel újraházasodott. Az új feleség azonban nem találta meg a közös hangot Maryvel, akit éppen ezért két évre Skóciába küldtek.

Az írónő soha nem ismerhette meg édesanyját, Mary Wollstonecraftot, aki maga is író volt
Fotó: Culture Club / Getty Images Hungary

Mary itt jegyezte le először a saját maga által kitalált, elképzelt fiktív történeteket.

Egy angliai látogatás során, az édesapja otthonában találkozott első alkalommal Mary Percy Bysshe Shelley-vel. Vonzalmuk egymás iránt kölcsönösnek bizonyult annak ellenére, hogy Shelley nős volt, sőt mi több az asszony, Harriet Westwood is ott tartózkodott azon az összejövetelen, ahol a fiatal lány és a költő megismerkedett. Szerelmük azonban nem bontakozott ki azonnal. Mary visszatért Skóciába, és csak két év múlva utazott ismét Angliába, ahol újra találkozott a költővel, akival ekkor már szerelembe estek. Azért, hogy románcuk beteljesedhessen, a fiatal pár Európába szökött. Shelley a felesége, Mary pedig az édesapja haragja elől menekült.

Mary Shelley apja haragja elől szökött szerelmével Európába
Fotó: Culture Club / Getty Images Hungary

Miután a pár mindkét tagja a szabadszellemű gondolkodás híve volt, a kezdetektől nyitott kapcsolatban éltek, úgy gondolták, bármelyikük szerethet mást is, és haladó gondolkodóként mindketten vegetáriánus étrendet követtek, mert a húsfogyasztást természetellenesnek és egészségtelennek gondolták.

A véletlen műve, hogy megszületett Frankenstein

A szökést követően nem sokkal Mary teherbe esett, de a baba koraszülött volt, és néhány nappal a világra jövetele után meghalt. Egy év múlva azonban megszületett a pár első közös gyermeke, akit Mary édesapja után Williamnek nevezett el.

A Dr. Frankensteint alakító Colin Clive a regény alapján forgatott filmben arra készül, hogy életre kelti a szörnyet
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

A Tambora vulkán kitörése miatt 1816-ban a természeti katasztrófa szürke ködfátyollal borította be az eget, ami a hétköznapokat is komorrá, szomorúvá tette. A letargia, a lehangoltság nyomasztó érzése elől a család, Shelley szeretőjével, Claire Clairmonttal együtt Genfbe utazott, ahol egy barátjuknál vendégeskedtek. Itt a társaság germán eredetű szellemhistóriákkal szórakoztatta egymást, majd Byron ötletére egy történetíró versenybe kezdtek. 

Ebben a felettébb furcsa és kifejezetten nyomasztó légkörben született meg Mary képzeletében Viktor Frankenstein alakja, amit az ekkor még mindig csak 18 éves szerző rémálma inspirált.

Egymást követték a tragédiák

A szörny alakja és a hozzá fűződő történetek olyan izgalmasra és érdekesre sikerültek, hogy Percy arra biztatta feleségét, írjon újabb és újabb történeteket. Az alkotást azonban újabb családi tragédiák árnyékolták be. Mary apja második házasságából született egyik féltestvérének és Percy első feleségének tragikus hirtelenséggel véget ért az élete. Az események jelentős mértékben hátráltatták az írást, így Marynek két évébe telt, mire be tudta fejezni a könyvet, ami napjainkban Frankenstein, avagy a modern Prométheusz címet viseli, és amely egy olyan új irodalmi műfajt teremtett, ahol a tudományos és a fantasztikus elemek keverednek.
Mary aggódott a könyv fogadtatása miatt, ezért 1818-ban név nélkül jelent meg a regény.
A mű sikeres lett, ám az élet nem volt kegyes a családdal. A házaspárnak időközben született egy másik gyermeke is, de nem sokkal később meghalt, ahogyan testvére, William is. A két elvesztett gyermek után megszületett egy harmadik is, aki szerencsésen megélte a felnőttkort.

Nem csak férje szíve lapult az íróasztal fiókjában

A rengeteg csapás ellenére még mindig tartogatott tragédiát a sors Mary számára. Ez pedig férje elvesztése volt 1822-ben. Percy épp az óceánon vitorlázott, amikor viharba keveredett, és életét vesztette a toszkán partoknál. Amikor a víz partra vetette a holttestét, az akkori karanténtörvényeknek megfelelően a férfi földi maradványait elhamvasztották, ám csodával határos módon Percy szíve nem lett a lángok martaléka. A legenda szerint a kísértetiesre sikeredett búcsúztató végén az ekkor még csupán 25 éves Mary magához vette néhai férje szívét, amit aztán élete végéig a fiókjában őrzött. Bár vannak, akik vitatják ezt az anekdotát, ugyanis egyesek azt állítják, hogy Mary a férje veséjét, nem pedig a szívét őrizte meg, és mivel a Percy haláláról és temetéséről szóló legnépszerűbb beszámolók egy gótikus fikciós írócsoporttól származnak, néhányan azt feltételezik, a szerzők költői túlzásba estek, és eltúlozták az események egyes részleteit.

Percy Shelley arra buzdította feleségét, hogy folytassa Frankenstein történetét
Fotó: Culture Club / Getty Images Hungary

A történészek azonban azt állítják, nem kizárt, hogy Mary Shelley megőrizte férje valamelyik belső szervének maradványait. Ez akkoriban, vagyis a 19. század elején ugyanis nem volt szokatlan. Sőt a viktoriánus Angliában viszonylag elterjedt szokás volt a halott rokonokkal fényképezkedni vagy az elhunyt haját tartalmazó ékszereket készíteni.

A fájdalom és a megpróbáltatás ellenére Mary nem hagyta abba az írást. Néhány évvel férje halála után számos könyvet publikált, és gondozta egykori kedvese és édesapja írásait. 

Idősebb korában egyetlen gyermekével és annak családjával élt. Az írónővel végül agytumor végzett. Hagyatéka azonban tartogatott még némi meglepetést a családjának. Mary íróasztalának fiókjában nem csupán férje épen maradt szívét találták meg, hanem azokat a hajtincseket is, amelyeket elhunyt gyermekeitől őrzött emlékként. 

Ezért marad örök rejtély, hogy vajon tényleg felesége csalta-e tőrbe William Shakespeare-t.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.