Ötszázszor rendült meg a Föld ma délután, menekülnek az emberek

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Több ezer embert evakuáltak az izlandi Grindavik városából szombaton, mivel akkor a tudósok már látták, hogy katasztrófa közeleg. Igazuk is volt: több mint 500 rengés rázta meg ma a délnyugati Reykjanes-félszigetet.

A földrengés sújtotta izlandi város lakói rövid időre visszatérhettek otthonaikba, de csak azért, hogy összeszedjék a holmijukat. Senki sem maradhat otthonában, mivel a tudósok szerint vulkánkitörés várható, annak ellenére, hogy a rengések az elmúlt napokban gyengültek.

„Ha olyan izlandiakkal beszél, akik egész életükben itt éltek, azt mondják, hogy soha nem éreztek még ilyesmit” – mondta a BBC-nek a szerb származású, évek óta Izlandon élő Pedrag, utalva a nagy erejű rengésekre, amelyek több órán át rázták a halászkikötőt. Pedrag és élettársa azóta egy szükségszálláson kaptak helyet, de ma visszaengedték őket Grindavikba, hogy összepakolják néhány holmijukat. A férfi elmondta, hogy bár nem tapasztalt károkat azon a területen, ahol lakik, látott képeket a sérült városközpontról és kapott hírt arról, hogy az út egyes részeken egy métert is megsüllyedt, másutt hatalmas repedések szelik ketté. A parti őrség által készített légi felvételeken látható, hogy a város közepén egy szakadék húzódik, és a magma felemelkedésével füst áramlik ki a tátongó hasadékokból. 

A Fagradalsfjall idén nyáron: Izlandon nemcsak földrengésekkel, de vulkánkitöréssel is számolnak
Fotó: Anadolu Agency / Getty Images Hungary

Az izlandi földrengés a vulkánkitörés előjele volt

„Ez az egyik legnagyobb evakuálás, ami valaha is volt. Ez egy hatalmas incidens. Nagy hatással van minden izlandira” – mondta Aslaug Yngvadottir Tulinius, az izlandi Vöröskereszt munkatársa az ügyről. A helyiek azért is rendültek meg ennyire, mert Izlandon a kitörések általában lakatlan területeken történnek. Most viszont a vulkanológusok szerint a lávafolyamok veszélyeztetik a várost. A szakértők hangsúlyozták, hogy a Reykjanes-félsziget alatt futó 15 kilométer hosszú magmafolyó még mindig aktív. Thor Thordason, az Izlandi Egyetem vulkanológiaprofesszora elmondta, hogy a magma most kevesebb mint 800 méterrel a felszín alatt van, és úgy tűnik, hogy a kitörés a küszöbön áll. „Sajnos úgy tűnik, hogy a legvalószínűbb kitörési oldal Grindavik város határán belül van” – tette hozzá.

A város mindössze 15 km-re délre fekszik a Keflavik nemzetközi repülőtértől, de a repülők továbbra is a szokásos módon érkeznek és indulnak. A 2010-es izlandi vulkánkitörésből származó hamufelhő több tízezer járat törléséhez és komplett európai leálláshoz vezetett, de a szakértők szerint nem valószínű, hogy ez most megismétlődik.

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.