A legegyszerűbb fokhagymatrükk, amit már sokkal korábban ismernünk kellett volna

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A fokhagymás ételeket a legtöbben imádjuk, legyen szó akár krémlevesről, húsokról, mártogatósról vagy sült fokhagymával készült kenyérről. Az egyszerű ragukat és mártásokat is feldobja, és ha csak só és bors van mellette, már úgy is tökéletes a fűszerezésük. És most már azt is tudjuk, hogyan lesz ezek után még egyszerűbb a fokhagymás ételek készítése.

Korábban is írtunk már arról, mennyire jó ötlet naponta enni egy kevés fokhagymát. Egy 12 hetes tanulmány során kiderült, hogy a fokhagymás étrend-kiegészítő napi szedésével 63 százalékkal csökkentek a megfázás tünetei a placebóval elért eredményekhez képest. Vizsgálatok szerint ezek az étrend-kiegészítők jelentős hatással vannak a vérnyomás és a kolesztrinszint csökkentésére is. A fokhagyma mindezeken túl antioxidánsokat tartalmaz, amelyek segíthetnek megakadályozni az Alzheimer-kór és a demencia kialakulását. Az életet is meghosszabbíthatja azáltal, hogy késlelteti krónikus betegségek kialakulását, úgyhogy már csak rajtunk múlik, mennyit (nem) vagyunk restek megenni belőle. 

Egyetlen probléma vele a végeláthatatlan molyolás, amit az előkészítése jelent. A legtöbb hús mellé jó nagy adag kell belőle, de a krémleves készítésekor sem érdemes spórolni vele. Nincs is más dolgunk, „csak” óvatosan levenni a héjakat, egyenként a millió gerezdről, majd apróra vagdosni, aztán valahogy levarázsolni a késről az erős illatát. Na meg a vágódeszkáról. És a kezünkről. 

Tudunk ennél jobb trükköt is.
Fotó: real444 / Getty Images Hungary

A TheKitchn oldalán egy remek trükköt találtunk arra, hogyan szabaduljunk meg ettől a rengeteg munkától és csökkentsük nagyjából tízről-húszról mindössze egyre a fokhagymás szívások számát. Naná, hogy előre kell dolgoznunk, azt is a legokosabban. Ha ugyanis apróra vágjuk és lefagyasztjuk, egyetlen nagy gubanc kerekedik belőle, ami fagyottan nem adagolható, ám ezzel a remek kis trükkel jól adagolhatóvá válik egy nagy halom is belőle. 

Csak fogjuk a megpucolt fokhagymákat (minél többet), aztán egy aprítógépben összetörjük, majd mehet egy zacskóba. Azt szépen lelapogatjuk és hurkapálcával vagy nem túl éles késsel hosszában és keresztben is berácsozzuk, így a kis adagok elkülönülnek majd a lelapított zacskón belül. Amikor egyet (vagy akár többet) felhasználnánk belőle, csak kiemeljük vagy levágjuk a kellő mennyiséget és belezuttyantjuk a vajba, levesbe vagy a tészta tetejére. 

És hogy hogyan is néz ki a trükk, amivel sokkal egyszerűbb lesz a fokhagymás ételek elkészítése?

@feelgoodfoodie

Did you know you can freeze garlic for up to 6 months? Great for soups, stews, stirfrys to make meals quicker! ##cookinghack ##mealprep ##garlic

♬ original sound - Feel Good Foodie

Ezek után naná, hogy így csináljuk. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.