Rendkívül egészséges és finom, mégis sokan irtóznak tőle

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem eszel fokhagymát, mert kínosnak érzed erős illatát? Ez többé ne akadályozzon meg, van ugyanis néhány tudományosan is bizonyított titka annak, hogy a leheleteden ne lehessen érezni, hogy ettél belőle. Noha egyik sem csodaszer, ha már néhányat bevetsz belőlük, a helyzet sokat javul majd. Tudtad, hogy néhány korty tej is segíthet?

Muszáj minél többet ennünk belőle, mert nagyon egészséges: a Dél-Ázsiában őshonos, közkedvelt fűszernövényt már az ókorban is használták gyógyászati célokra. A történelem során alkalmazták a lepra gyógyításától kezdve a féregűzésen át egészen az aranyér kezeléséig, az pedig, hogy mennyire remek ízesítő, talán vitán felül áll. A fokhagyma ma már bizonyított gyógyhatását annak a körülbelül százféle kéntartalmú vegyületnek köszönheti, melyet a fokhagymagerezdek tartalmaznak. Most azt is megtudhatod, mit tehetsz a vele járó szagok ellen.

A fokhagymás lehelet legyőzésének legmeglepőbb, tudományosan megalapozott módjai

A fokhagyma ízletes íze és csípős illata egyaránt az allicin nevű kénvegyületnek köszönhető. Amikor a szervezet lebontja ezt a vegyületet, nem túl kellemes gázokat termel, magyarázza dr. Seema Sarin, az EHE Health gyógyászatért felelős orvosigazgatója. Kilégzéskor ezek elhagyják a testet, rossz leheletet okozva – fűzte hozzá. 

Mivel a fokhagyma illata olyan csípős, a fokhagymás lehelet a fogyasztás után akár egy napig is eltarthat. Szerencsére nem kell teljesen lemondani a fokhagymáról, mert akad néhány okos trükk a helyzet orvoslására.

1. A legtöbben nem hiszik, hogy működik, de sokat ér: moss fogat!

Nem kell letenned a legevidensebb módszerről, hiszen amikor fogat mosol, eltávolítod az ételmaradékokat. A fogmosás segít megszabadulni az allicin enzimektől, és csökkenti a kellemetlen leheletet egy fokhagymás étkezés után. Ezenkívül egy mentaízű fogkrém elfedi az illatát is valamennyire.

Ha olyan helyen tartózkodsz, ahol nincs kéznél fogkefe, öblítsd ki a szádat vízzel – ez is ér majd valamit. Bár nem olyan hatékony, mint a fogmosás, eltávolít néhány részecskét.

Nyersen a legegészségesebb.
Fotó: Socha / Getty Images Hungary

A fogselyem kiváló módja a fogaidba ragadt makacs ételek eltávolításának, ráadásul kompaktabb, mint a fogkefe és a fogkrém.

2. Fogyassz más fűszernövényeket!

Más ételek fokhagymával történő fogyasztása ellensúlyozhatja az enzimek működését, és kitisztíthatja a fokhagymás leheletet. Egy 2016-os tanulmány megállapította, hogy amikor a fokhagymát rozmarinsavval keverték össze, az csökkentette a fokhagymaszagú leheletért felelős kénvegyületek mennyiségét.

A rozmarinsavat olyan ízletes fűszernövényekben találod, mint a rozmaring, a zsálya, a bazsalikom, az oregánó és a majoránna. 

Tehát, ha legközelebb fokhagymára vágysz, válassz olyan receptet, amely összetevői között rozmarinsavat tartalmazó fűszernövények is vannak. 

3. Egyél nyers gyümölcsöt és zöldséget!

Ugyanebben a 2016-os tanulmányban a kutatók fokhagymát etettek a résztvevőkkel, akik ezek után almát vagy salátát fogyasztottak. Végül úgy találták, hogy ezeknek az ételeknek a nyersen történő elfogyasztása csökkenti a fokhagymás lehelet intenzitását – valószínűleg azért, mert a nyers ételekben lévő enzimek szagtalanító hatással bírnak. 

A legnagyobb hatás érdekében közvetlenül a fokhagyma elfogyasztása után nassolj nyers gyümölcsöt és zöldséget – ezt tették a vizsgálatban részt vevők is.

4. Kortyolj egy pohár tejet!

Bár a bor jobban passzolhat egy tányér fokhagymás vajban úszó raviolihoz, a tej kortyolgatása megelőzheti a rossz leheletet. Egy 2010-es tanulmány kimutatta, hogy a tej csökkenti a fokhagyma illatát. A kutatók azt mondják, hogy ez a trükk a zsírosabb tej, például a teljes tej esetében működik a legjobban. Úgy gondolják, hogy a tejben lévő zsír és víz keveréke hatástalanítja a fokhagyma csípős vegyületeit. 

Vannak azért trükkök a tűzoltásra
Fotó: frantic00 / Getty Images Hungary

5. Rágógumi

Egy rágógumi is segíthet a fokhagymás leheleten. Amikor valaki rágógumit rág, az megragadja az élelmiszer-részecskéket, és eltávolítja azokat a fogakról. Ezenkívül a gumi mentolos illata segíthet elfedni a fokhagymás leheletet. 

A legjobb eredmény elérése érdekében próbálj meg rágni egy darab rágógumit egy-két percig, hogy biztosan eltávolítsd a fokhagymadarabkákat.

A fokhagyma tehát egészen biztosan rossz leheletet okoz, mert allicint és más kénvegyületeket tartalmaz. Amikor ezek lebomlanak, kellemetlen szagú vegyületek szabadulnak fel, amelyek a leheletben maradnak. A fogmosás, a rágógumi, a tejivás, valamint a friss, nyers gyümölcsök és zöldségek fogyasztása csökkentheti a fokhagymás leheletet, de egyik sem csodaszer, így az egyetlen garantált módja annak, hogy elkerüljük a fokhagymás leheletet, továbbra is az, ha a fontos események előtt kihagyjuk a fokhagymát.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.