Ez volt a budapesti közlekedés fekete napja: két ember halálát okozta a száguldó fogaskerekű

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A két vezető vesztette életét, amikor a lejtmenetben lévő szerelvény fékje meghibásodott, és 100 kilométeres sebességgel belerohant a szemben felfelé tartó fogaskerekűbe.

Mindenki emlegeti 1987 telét, amikor óriási havazás és hideg lepte meg az országot. Térdig érő hóban gázoltak az emberek, és voltak, akiket a hadseregnek kellett kimenekíteni szorult helyzetükből. A korabeli újságok arról írtak, Európában addigra már hetven emberéletet követelt az extrém időjárás.

A robajlás megrázta az ablakokat

Január 11-én éjjel már történt egy baleset a budapesti fogaskerekű pályáján; az utolsó járat után egy úgynevezett törető szerelvény a havas pályán kisiklott az Orgonás állomásnál. Mivel közúton nem tudták megközelíteni ezt a szakaszt, így a következő órákban az egyik szerelvény feladata az volt, hogy a mentéshez szükséges eszközöket, emelőket a helyszínre szállítsa. A nap folyamán a sérült járműveket eltávolították, és újraindult a forgalom, annak ellenére, hogy az időjárási körülmények indokolták volna a fogaskerekű leállítását. Ám egyes források szerint központi utasítás érkezett, hogy a szerelvényeknek járnia kell, hiszen a helyieknek haza kell jutniuk. Este nyolc óráig – a hó és a jég ellenére – a forgalom rendben haladt a fogaskerekű vonalán.

A kemény tél is közrejátszott a fogaskerekű balesetében Fotó: Fortepan/Bojár Sándor

Este nyolc óra után a fültanúk beszámolója alapján olyan robajlás rázta meg a környéket, hogy megremegtek a házak ablakai, majd néma csend lett. A völgymenetben haladó szerelvény fékrendszere a Svábhegy állomást elhagyva felmondta a szolgálatot. Három állomáson megállás nélkül robogott keresztül, végül már 80-100 kilométer per órás sebességgel száguldott a lejtőn lefelé, majd belerohant az éppen felfelé tartó másik szerelvénybe. A hajnali baleset helyszínéig, az Orgonás állomásig sodródott a két egymásba fúródott szerelvény, majd a korábban kisiklott, a pályáról leemelt kocsinak csúsztak neki, végül a völgy felől érkező kocsi továbbgurult, egészen le a végállomásig. 

Egy hétig tartott a helyreállítás Fotó: veke.hu

Az eljegesedett fék okozta a fogaskerekű balesetét

A szemtanúk azt mesélték, mivel az Orgonás állomást nem tudták mentőautóval megközelíteni, az orvos a jeges lépcsőket mászta meg, hogy a helyszínre siessen segíteni. A két vezetőt – a 42 éves Czipóth Istvánné Mártát, aki a fékhibás szerelvénnyel száguldott a halálba, illetve kollégáját, a felfelé tartó fogaskerekűt irányító 53 éves Nok Pétert – nem lehetett megmenteni. Az utasok számáról nem lehet egyértelmű adatot találni, de a korabeli híradások szerint négyen szenvedtek súlyos sérülést.

A mentést pedig nemcsak a hely nehéz megközelíthetősége, de a hideg és a havazás is hátráltatta. A roncsok elszállítása és a pálya helyreállítása is több mint egy hetet vett igénybe. 

A vizsgálat során arra jutottak, hogy a biztonsági fék működött ugyan, de a fékdobok és a fékbetétek közé kerülő jég miatt a vezető nem tudta a szerelvényt megállítani, és ez okozta a halálos balesetet.

Újra munkába álltak a sérült szerelvények

Meglepő, de a korabeli újságok nem címlapon számoltak be a súlyos balesetről, sőt, míg a léghorgászverseny győztesét nagy fotóval mutatták be, addig a tragédiáról és annak utóéletéről sokszor csak a hátsó oldalakon tudósítottak. 

Beszámoló a balesetről, 1987 januárjában Fotó: arcanum.hu

Azt tudhatjuk, hogy a fogaskerekű vezetőit arcról és névről is ismerték a környéken élők, így gyűjtést szerveztek a félárván maradt családoknak. Az egyik szemtanú – aki 9 éves gyermekként a baleset után a szüleivel, elemlámpa fényénél érkezett a téli estén a helyszínre – Márti néniként emlegeti az elhunyt sofőrt. A baleset után a fogaskerekű fékrendszerét átalakították. A roncsokat egytől egyig kijavították, és újra fogalomba álltak. Közülük a legtöbbet az a 63-as kocsi volt pihenőn, amelyikbe belerohant a fentről száguldó, elszabadult szerelvény. Végül hat év után ezt is újra munkába állították, ahogyan 1991-től a tragédiát okozó 52-es motorkocsi is ismét szállította az utasokat.

Sokakban felmerült a kérdés, hogy vajon a két vezető, amikor már látta, hogy elkerülhetetlen a baleset, miért nem rohant a szerelvény hátuljába, hogy mentse az életét. Egyértelmű válasz erre soha nem született, bár voltak, akik szerint a vezetőfülke ajtaja zárva volt. De az is lehet, hogy a fékhibás szerelvény vezetője az utolsó pillanatig próbálta megmenteni az utasokat, a szerelvényt és saját magát. A városmajori végállomáson 2008-ban a baleset áldozatainak emléktáblát helyeztek el. (Címlapfotó: Fortepan/Ed Simnons)

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.