Meglepő módon került elő az ellopott futball-világbajnoki kupa

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

1966 nyarán a foci szülőhazája, Anglia adott otthont a világbajnokságnak – kisebb csodán múlott azonban, hogy a győztes a magasba emelhette a neki kijáró trófeát. A Jules Rimet-kupát néhány hónappal a VB előtt ismeretlen tettesek ellopták, és csak egy ügyes négylábú szimatának köszönhetjük, hogy végül megkerült.

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) egykori elnökéről elnevezett Rimet-kupa fél évvel a világbajnokság kezdete előtt, 1966 januárjában érkezett meg Londonba, majd a házigazdák márciusban nyilvánosan kiállították azt a metodista egyházhoz tartozó Westminster Central Hall konferencia-központ épületében. A győzelem görög istennőjét, Nikét ábrázoló serleg értékét 3000 fontra becsülték, melynek tízszeresére, 30 ezer fontra biztosították, és éjjel-nappal szigorú biztonsági intézkedések mellett őrizték. Március 20-án vasárnap ebédidőben mégis lába kelt a Rimet-kupának: a tolvajok a beléptetési rendszert kicselezve a vészkijáraton át surrantak be a konferencia-központba, és amíg a biztonsági őrök nem engedélyezett ebédszünetet tartottak, leszedték a kupát védő, csavarokkal rögzített üvegbúrát, majd villámgyorsan eltűntek.

Fényes nappal lovasították meg a szigorúan őrzött VB kupát

A nyomozók úgy vélték, az elkövetők egyértelműen a Rimet-kupára hajtottak, az ugyanabban a teremben kiállított, több millió fontot érő bélyeggyűjteményhez ugyanis hozzá sem nyúltak. Az Angol Futballszövetséget (FA) sokkolta a hír, és titokban (még a FIFA-t sem értesítve) azonnal készíttettek egy másolatot a trófeáról arra az esetre, ha a világbajnokságig nem kerülne elő. Másnap, március 21-én a szövetség elnöke, Joe Mears egy csomagot kapott postán a kupa egyik darabjával és egy üzenettel, melynek szerzője 15 millió fontos váltságdíjat követelt a trófeáért cserébe, egy- és ötfontos címletekben, és azzal fenyegetőzött, ha a sportvezető értesíti a rendőrséget, beolvasztja a kupát. Mears a fenyegetés ellenére mégis felkereste a Scotland Yardot, a hatóságok pedig a legjobb nyomozóegységeket állították az ügyre.

Ebből a teremből tűt el az értékes foci VB kupa
Fotó: Keystone / Getty Images Hungary

Nem sikerült a trófea nyomára akadni

Az ismeretlen (feltételezett) tettes hamarosan telefonon kereste meg Mearst, és a London belvárosában található Battersea Parkot jelölte meg az átadás helyszíneként; a rendőrök egy bank segítségével hamis pénzhalmot készíttettek, melynek csak a külsejét borították valódi bankjegyek, egyébként értéktelen papírszemétből állt, egy különleges egység pedig Mears asszisztenseinek kiadva magukat elkísérték őt a találkozóra. Az akció kezdetben a remélt módon haladt, a megbeszélt helyen, a megbeszélt időben felbukkant egy – Jackson néven bemutatkozó – férfi, gyanútlanul átvette a pénzt (vagyis papírszemetet) tartalmazó táskát Mearstől, majd beültette az FA-elnököt és kísérőit az autójába, mondván, elviszi őket a Rimet-kupa rejtekhelyére.

Útközben azonban Jackson gyanút fogott, kiszagolta, hogy a sportvezető kísérői valójában rendőrök, ezért megállította az autót, és menekülőre fogta. Szerencsére egy egész rendőrosztag követte szemmel az autót, így nem volt nehéz gyorsan elfogni és letartóztatni a menekülő férfit, aki, mint kiderült, valójában Edward Betchley névre hallgat, 47 éves dokkmunkás, és szabadidejében piti tolvaj. Betchley a kihallgatáson azt vallotta, semmi köze sincs a Rimet-kupa ellopásához, és nem is ismeri a trófea rejtekhelyét, csupán közvetítőnek bérelte fel őt 500 font ellenében egy „Lengyel” gúnynéven ismert alvilági figura. A hatóságok a következő napokban hiába próbálkoztak, nem jutottak közelebb a Rimet-kupához, mígnem egy fantasztikus véletlen segített.

Pickles, a „csodakutya”, aki megtalálta az ellopott trófeát
Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary

Egy kutya találta meg az eltűnt focirelikviát

Március 27-én vasárnap este a London déli külvárosában, Beulah Hillen élő 26 éves David Corbett sétálni vitte Pickles névre hallgató border collie kutyáját; a férfi a házból kilépve éppen rá akarta tenni négylábú kedvencére a pórázt, amikor az állat a szomszéd autójával szemközti sövény alatt egy furcsa csomagra bukkant. Pickles izgatottan szaglászta az újságpapírba csomagolt kicsi, de méretéhez képest nehéz tárgyat, ami felkeltette gazdája érdeklődését. Corbett felvette a földről a csomagot, melyről azt hitte, az IRA által elrejtett bomba lehet; óvatosan, nehogy felrobbanjon, kibontotta, és legnagyobb döbbenetére országok nevei bukkantak elő – Uruguay, Olaszország… A férfinak még arra sem jutott ideje, hogy papucsa helyett cipőt húzzon, azonnal rohant a legközelebbi rendőrőrsre a hihetetlen hírrel: megtalálta az eltűnt világbajnoki trófeát.

A fekete-fehér bundás Picklesből ünnepelt sztár lett, akiért egész Anglia rajongott, számos tévéműsorba hívták meg, még filmszerepet is kapott, gazdája pedig akkoriban jelentős összegnek számító, 6000 fontos megtalálói díjban részesült, melyből házat vett magának és várandós feleségének. Sajnos a leleményes eb nem fürödhetett sokáig a dicsfényben: egy évvel később Pickles egy macskát kergetett az utcán, amikor a póráza beakadt egy fa ágába, és a nyakörve megfojtotta. Angliának jelentős pluszbuzdítást adott a hihetetlen módon megkerült Rimet-kupa históriája, a vébék történetébenelőször (és máig utoljára) diadalt aratott az angol válogatott. Az FA és a FIFA résen volt, néhány perccel azután, hogy II. Erzsébet királynő átnyújtotta a Rimet-kupát a válogatott csapatkapitányának, Bobby Moore-nak, kicserélték a trófeát az említett másolatra.

Másodszor is ellopták, örökre elveszett a Rimet-kupa

Bobby Moore, az angol válogatott csapatkapitánya a Rimet-kupával
Fotó: PA Images / Getty Images Hungary

Négy évvel később, 1970-ben Brazília harmadszorra is világbajnok lett, ezzel a szabályok szerint örökre elhódították és hazavihették a Rimet-kupát, melyet a brazil labdarúgó-szövetség székházában, Rio de Janeiróban állítottak ki. Tizenhárom évvel később a trófeának ismét lába kelt; a brazil hatóságok sohasem bukkantak a 18 karátos aranykupa nyomára, melyet minden valószínűség szerint a tettesek beolvasztottak, ma már csak egy (másik) másolatát tekinthetik meg Rióban az érdeklődők. Az angliai vébére készített másolatot Manchesterben, a Nemzeti Futballmúzeumban őrzik.

Az 1966-os rablási ügy tetteseinek kilétét több mint fél évszázadon át homály fedte, csak tavaly derítette ki egy brit bulvárújságíró, kik is állhattak a Rimet-kupa ellopása mögött. Az említett „Lengyel” minden valószínűség szerint a londoni alvilág egyik ismert figurája, a varsói születésű Bernard Makowski lehetett, aki egy gyémántkereskedővel, Gerald Sattinnel társult a bűntett elkövetésére. A két férfi bérelte fel Betchley-t a közvetítői szerepre, azonban sohasem tartóztatták le őket, nevüket gondosan elhallgatták a sajtó és a nyilvánosság elől, a rendőrség ugyanis Harold Wilson miniszterelnök utasítására vádalkut kötött velük. Wilson az országimázs és saját választási esélyeinek érdekében mindenáron szerette volna, hogy a kupa előkerüljön, végül Picklesnek köszönhetően nagy szerencséje volt. Betchley-t sem vették elő az ügyben, 5000 font ellenében két nappal a letartóztatása után már szabadlábon volt; a három férfi magával vitte titkát a sírba.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.